Amorah Qan Yin - A Plejádok fényküldöttei c. könyv részlet 2012-ről „Emberek, ti és a bolygótok -szellemi fejlődéseteket illetően- kivételes és csodálatos átalakulásnak néztek elébe. Olyan kvantumugrásra készültök, amilyenre nem volt még példa a történelmetek folyamán.
A 2012-es év végén és a 2013-as év elején bekövetkező szintváltást megelőzően a Föld testi-szellemi tisztuláson fog átmenni – az ezzel járó változásokat összefoglaló néven „bolygószintű” módosulásoknak” nevezhetjük. Ezek a változások már elkezdődtek, jelenleg is folyamatban vannak.
Szoláris gyűrűtök szellemi felébredését és az evolúciós robbanást elősegítendő, Napotokra és Földetekre szent kódokat továbbítanak majd a Galaktikus Középponton, a Szíriuszon, az Alycyone-on és a Mayán keresztül.
Ezek a fotonkilövellések és kódolások olyan magas rezgésszinten zajlanak majd, hogy azok elviselésére külön fel kell készíteni, rá kell hangolni emberi idegrendszereteket, érzelmi és elektromos testeiteket.
(és itt jön az izgalmas rész) A Föld lehet az első bolygó, amely eleddig soha nem látott méretű kvantumugrást tehet a szellemi fejlődés terén. Ahhoz, hogy ekkora előrelépésnek egyáltalán meglegyen az esélye, mostantól 2013-ig legalább 144.000 embernek el kell érnie a megvilágosodást, és meg kell valósítania a Krisztus-tudatot. (nem rossz...) Ha a felébredettek száma eléri a kritikus tömeget, azzal tulajdonképpen Krisztus tömeges szintű második eljövetele valósul meg. Bekövetkezik a „századik majom” effektus: egy, a megvilágosodás rezgésszintjének megfelelő energiahullám fog végigsöpörni az egész bolygón és annak lakosságán, amely megsemmisíti az összes alacsonyabb szintű asztrális gondolatformát és birodalmat, és széjjeltépi azt a fátylat, amely jelenleg elválasztja az embereket saját isteni lényegük és az igazság belső megtapasztalásától. A Föld minden népe megérzi majd, ahogy a megvilágosodás hulláma minden létezőn keresztülrezeg, és abban a pillanatban bekövetkezik a bolygószintű megvilágosodás...
Ha sikerülne elérni a 144.000 fős kritikus tömeget, ezeknek az énjüket átkrisztusított lényeknek akkora hatásuk lenne a népesség maradékára, hogy egyenként további 144.000embert tudnának magukkal rántani a tudatosság magasabb fokaira. Más szóval, 144.000 megvilágosodott, Krisztus-tudatú egyén 20.736.000.000 ember számára tenné lehetővé a szellemi kvantumugrást. A sötét fátyol vagy más néven „térháló”, amely jelenleg körbeveszi a Föld külső légkörét, szertefoszlana, így a Napról áradó teljes galaktikus kódskála elérné és áthatná a Földet. Ennek következtében egyetlen negatív töltésű asztrálsík sem maradna fenn, és minden ember megtapasztalná a „fehér fény”, vagyis a saktiput élményét. Ezután valamennyien egy új, a hátrahagyottnál sokkal szebb és tisztább Földön találnák magukat – ez is a Föld lenne, csakhogy a negyedik dimenzióban. Mindazok, akik már korábbi életeik során emelkedtek fel ide, ezúttal szintén továbblépnek, egyenesen az ötödik dimenzióba vagy akár még feljebb. A negyedik dimenzió lakói számára már jó előre kiképző iskolák alakulnak majd, hogy azokban elsajátítsák teremtésük múltbeli történetét, megismerhessék lelkük eredetét és céljait,illetve az adott szellemi síkra mint fejlődési állomásra vonatkozó valamennyi tanítást. Ezeréves kegyelmi időszak köszönt a Földre, általános lesz a béke és a szellemi fejlődésre fordított figyelem. … Az ezer év lejártával a Föld hivatalosan is előlép, hogy betöltse galaktikus szerepét mint a Fény Városainak otthont adó bolygó, és mint misztériumiskola más, háromdimenziós planéták lakói számára.
Annak érdekében, hogy Krisztusi Jelenlétetek beleáramolhasson az anyagi világba, hogy lehorgonyozhasson fizikai testetekben, feltétlenül meg kell tisztítanotok Ka-csatornáitokat és a Ka-mintázatot minden karmikusan hozott szennyeződéstől és blokkolt energiától.”(a könyv további fejezetei ezt tanítják)
de miért pont 2012?
„Ahogyan a ti naprendszeretek a Galaktikus Középpont körül kering, úgy maga a Galaxis egymásba kapcsolódó körök mentén halad az űrben; tulajdonképpen egy nagy, kozmikus spirálpályát ír le. A Nagy központi Nap körül egy teljes kör megtétele több milliárd évet vesz igénybe, ezután a galaxis átlósan elmozdul, és bekapcsolódik a kozmikus spirál következő gyűrűjébe. Amikor ez a rézsútos átkapcsolódás megtörténik egyik gyűrűből a másikba, a galaxis minden bolygója és naprendszere, valamint azok lakói egy új fejlődési ciklusba lépnek. … A földi emberiség életében ezúttal nemcsak egy 26.000 éves Föld-Nap-Plejádok ciklus ér véget, hanem a Galaktikus Központ körüli keringés 230 millió éves periódusa is lezárul, továbbá a Nagy Központi Nap körüli végtelen hosszúságú körpálya két végpontja is most záródik. A három ciklus szinkronban van egymással, és a spirális körtáncban hamarosan egy hármas eltolódás fog bekövetkezni, ami kifejezetten kritikus átmeneti időszakot eredményez. Az eddigi 'tánc' véget ér, és új veszi kezdetét.”
és mi lesz azokkal akik nem lényegülnek át?
„Ti akik ebben a pillanatban a Földön éltek választás előtt álltok: eldönthetitek, hogy emberi lényekként készek vagytok-e spirituális felelősségvállalásra, és így a Földön maradtok-e a 2013-as változásokat követő időkben is, vagy sem. Mindazok akik nem kívánnak a Földön maradni, a galaxis egy másik részében található bolygóra vitetnek majd, ahol folytatódni fognak karmikus leckéik és az a háromdimenziós evolúciós folyamat, amelynek most is részesei. … Egyesek azért választják a természeti „katasztrófák” általi halált, mert magasabb tudatuk felismeri, hogy emberi megtestesülésük már túlságosan mélyre süllyedt a látszatok világába, és képtelen egyéb módon kitörni onnan. Mások azért hagyják el ily módon a földi árnyékvilágot, hogy a Fény honába segítsék a halálon velük együtt átmenőket, és követendő példával járjanak elöl a felemelkedés terén. Megint mások azért választják a halálnak ezt a módját, mert készen állnak a Föld elhagyására, hogy ezután egy másik bolygón folytassák evolúciós pályafutásukat. És megint mások egyszerűen azért halnak meg ilyenkor, mert fizikai szervezetük – akár genetikai elváltozások, akár sejtszintű mutációk miatt – a fennmaradó időben már nem alkalmas arra, hogy átlépéshez szükséges változásokat meg tudja valósítani a Földön. Mindazok, akik elhagyják a fizikai síkot, maguk döntenek erről. Mindazok pedig, akik a Földön maradnak felelősek azért, hogy támogassák egymást a fizikai túlélésben és a szellemi fejlődésben.”