Az angyalforras.hu weboldalt saját forrásokból tartjuk fent.
Ha szeretnél hozzájárulni működéséhez, kattints a támogatom gombra!

Köszönjük támogatásod! TÁMOGATOM!

Michael

2018-08-18

Mihály tartja az egyensúlyt a pólusok között, és rendet teremt az erők között, ha azok eltérnek az isteni tervtől.

 Michael.jpg

Mihály egyike a legismertebb és leggyakrabban megtapasztalt arkangyaloknak. Mindhárom monoteista vallás említi: a keresztény, a zsidó és az iszlám. Az óegyiptomi mitológiában is találkozunk  a nevével. A Koránban mint az isteni akarat képviselője, illetve a táplálék és a szellemi képességek elosztója jelenik meg. A sötét hatalmak ellen harcol, védelmet biztosít, gyakran ábrázolják kék pallossal. A Bibliában az áll, hogy sok angyal harcol az ő oldalán. Énok első könyvében arról olvashatunk, hogy Mihály birtokában van annak a titkos eskünek, amely alapján megteremtették és elrendezték a világot.

Világosság, tisztaság, tisztázás, tisztítás, megoldás, védelem, erő, rendszer, akaraterő, cselekedetek, bátorság, igazság.

Mihály arkangyal energiája tiszta, erőteljes, tisztító, befejező, ugyanakkor oltalmazó, beburkoló és megerősítő.

Nevének jelentése: 'ki olyan, mint Isten?'. Fő színe a kék. Egy homeopátiáról szóló könyv a foszforhoz tartozónak tekinti.

Mihály az egyetlen angyal, akinek a nevét egy kérdéssel fordítják le. Ezzel minden teremtés számára utat mutat: vissza Istenhez, és elkísér ezen az úton. Miközben a teremtmények azzal a kérdéssel foglalkoznak, hogy "ki olyan, mint Isten?", figyelmük Istenre irányul.

Mihály az isteni rend oltalmazója. Ha - mint említettük - ismeri a mintát, amely szerint a világot (a dualitást) megteremtették, akkor könnyen fenn is tudja tartani ezt a rendet. Mihály tartja az egyensúlyt a pólusok között, és rendet teremt az erők között, ha azok eltérnek az isteni tervtől. Ehhez használja a pajzsot, amely a szeretet tiszta erejét jelképezi. Energiájára nem az emberi értelemben vett düh és harc jellemző, hanem a szeretet tisztaságából fakadó erő. "Isten végrehajtójának" is nevezik.

Mihály elkíséri az embert a dualitás pólusai közötti úton. Az embereknek is azt a feladatot adja, hogy foglalkozzanak a "ki olyan, mint Isten?" kérdésével, és keressék is Őt. Akkor lép közbe, ha egyre mélyebbre jutunk a sötétségbe, ha úrrá  lesz rajtunk a feledés, ha az "ég" kikerül a látómezőnkből.

Kérdésével felráz  minket, a fényhez, a tudatosuláshoz vezető útra vezet. Elkíséri az emberi lelkeket a feledésbe, és újra kihozza őket onnan.

Mihály figyelemmel kíséri fejlődésünket, vigyáz, hogy elegendő erőnk legyen  megtenni az utat. Mellénk áll, ha nehéz feladatot kapunk, ha belebonyolódtunk valamibe, vagy ha a sötét oldallal van dolgunk. Megvéd minket, erősíti auránkat, és figyel, hogy a sötét pólus ereje ne haladja meg a miénket. Egész úton velünk van, akkor is, ha túl messzire merészkedünk a sötétségbe, ha túl közel kerülünk a "gonoszhoz", hogy tapasztalatot szerezzünk. Nyitva hagyja a lélek számára a visszavezető utat. Mindegy, hogy mennyire távolodott el valaki Istentől, újra visszatérhet. A visszatérést soha nem akadályozza semmi, hisz az isteni végül is legbensőbb valónkhoz tartozik. E nélkül az isteni szikra nélkül nem tudnánk élni.

Ha az ember tudatossá válik, kész tanulni és megismerni, akkor Mihály előveszi a szeretet pajzsát, hogy létrejöjjön az egység, amely megszabadít az árnyaktól és a karmikus problémáktól.

Azokban a helyzetekben, amikor kapcsolatba kerülünk a sötét oldallal, megerősít minket, és utat mutat. Mint egy védőköpeny, beborít minket, erősíti auránkat és akaratunkat, olyannyira, hogy a nyomasztóvá vált idegen energiák (megszállás, természeti elemek) meghátrálnak. Mihály mindig a mi oldalunkon áll. Előfordulhat azonban, hogy kellemetlen élményeink lesznek, ha segítségét nem fogadjuk el teljes mértékben, ha tapasztalatot kell szereznünk, vagy ha nem teljesítjük a feladatból ránk eső részt. Ez nem okoz ugyan károkat nekünk, de megterhelő lehet. Az emberek ilyenkor arra a következtetésre juthatnak, hogy Mihály ereje nem elég erős vagy hatásos.

Mint a fény és árnyék között élő tanítómester, Mihály segít, hogy felismerjük és elfogadjuk hibáinkat, és ezzel kijussunk az árnyékból a fényre. Velünk van, segít erőnk, akaratunk és a bennünk élő "Mihály" kibontakoztatásában.

Mihályt a karma védelmezőjének is nevezik. Képes feloldani a karmát, megszüntetni az emberek közötti karmikus bonyodalmakat. Segít felismerni, milyen kapcsolatban vagyunk az anyagi világgal, más emberekkel, a dualitással, tudatosítja bennünk, mit kell megváltoztatni ahhoz, hogy visszatérhessünk az egységbe. Segít felismerni saját igazságunkat, és kezeskedni érte. Érthetővé teszi az isteni akaratot, így saját akaratunk összhangba hozható vele.

Mihály bátorít minket, így egyenesen és őszintén ki tudunk állni igazunkért. Megszünteti a kétségeket és a félelmet, erősíti a tisztánlátást, az akaraterőt, az akaratot, a hitet, az önbizalmat, és végül lehetővé teszi, hogy kedvesek és szeretetteljesek legyünk, mert tudatában vagyunk erőnknek. Akkor nem kell többé harcolnunk, hanem nyugodtan és magától értetődően cselekedhetünk. Kihúzzuk magunkat, és egyenesen járjuk végig utunkat, lustaságból nem kötünk kompromisszumokat, kiállunk igényeink mellett, még ha a félelem meg is bénít, vagy ha az ellenerő túl hatalmasnak is tűnik. Újra érzékeljük önmagunkat, elfelejtjük az áldozat szerepét, ismét felelősséget vállalunk életünkért. Mihály a hatalom tanítómestere. Mivel energiája rendező és tisztázó, lehetővé teszi számunkra, hogy rendet teremtsünk, és újra rendbe hozzuk az életünket. Bátorságot ad, hogy szembenézzünk a kihívásokkal, független azok nagyságától.

Mihály arkangyal a dualitás, "a jó és a rossz" - a duális világ alaptémájának - tanítómestere. Ez a téma alapja minden mítosznak, vallásnak és filozófiai rendszernek. Itt nem elegendő az egyszerű megismerés, állandó fejtegetésről, egyre világosabb magyarázatokról, az ismeretekért való küzdelemről van szó. Valószínűleg ezért is létezik annyi magyarázat Lucifer bukását illetően. Íme az egyik:

Lucifer hatalmat akar. Olyan akar lenni, mint Isten, ezért lázadozik ellene. Eltávolítják Isten közeléből, és a földre száműzik. Itt aztán minden eszközt megragad, hogy megnyerje a harcot.

A másik változat szerint Isten meg akarja teremteni a földet, a polaritás világát. Ehhez azonban a fény pólusa mellett a sötétségre is szükség van, hiszen a két pólus nélkül nem létezik dualitás, és szabad akarat sem. Lucifer, a "fényhozó", akit úgy is emlegetnek, mint az Isten által legjobban szeretett angyalt, vállalja a (hálátlan) feladatot, amelyet senki nem akart. Angyalaival ő teremti meg a sötét pólust. Miért? Nem hatalomvágyból, hanem hogy az ember tapasztalatot szerezhessen a jó és rossz között feszülő térben. Eközben elfordulhat Istentől, dönthet a jó ellenben, megtapasztalhatja, mit jelent Istentől elválasztva lenni, és hogyan fordulhat vissza ezen az úton.

Talán ezt jelképezi a tékozló fiúról szóló bibliai történet is. A fiúnak (jelképezve az embert) először el kell válnia az apjától, kijutni a nagyvilágba, megtapasztalni a szegénységet, a fájdalmat, a szenvedést és a gőgöt, hogy megértse, mi minden volt a birtokában. Miután elhagyja apja házát, meg kell tapasztalnia a dualitás kellemetlen oldalait. Elcsábítja őt a sötét oldal, egyre mélyebbre zuhan a fájdalomba, egyre jobban eltávolodik a Paradicsomtól, az egységtől. Olyan messzire, hogy az emberek világából is kitaszítják, és disznópásztorként kell éheznie. Csak akkor jön rá, mi mindent adott fel. Csak akkor tudatosul benne, milyen szeretetben és boldogságban volt része. Amikor észhez tér, és visszamegy a szülői házba, apja azonnal visszafogadja. Ünnepséget rendez számára, mert az apa tudja, hogy a fiú eljutott a felismeréshez, és tudatossá vált. Az otthon maradt fiú az arkangyalokat és angyalokat jelképezi, a szellemi világ lényeit, akik soha nem éltek a dualitásban, akik soha nem tapasztaltál meg, mit jelent egyedül lenni. Mindig boldogságban éltek. Nem ugyanezt látjuk-e az emberek életében is? Ha mindig jól megy a sorunk, általában nem tudjuk értékelni. Csak akkor eszmélünk fel, ha valamiből hiányt szenvedünk. A legtöbb ember nem önként kerül a spirituális útra. Csak akkor kezdjük keresni az élet értelmét és Istent - nevezzük bárhogy a fényes pólust -, ha megtapasztaltuk a fájdalmat, a betegséget, a szenvedést. Néhányan ekkor tanulnak meg imádkozni. A sötét pólus elvégzi saját munkáját: szenvedést, háborút, fájdalmat, betegséget, igazságtalanságot, szegénységet, irigységet, erőszakot hoz, az embereket a sötét oldalra csábítja, hogy eljussanak a felismeréshez, és visszaforduljanak, hogy újra keresni kezdjék az elveszett fényt és a szeretetet. Ha eltávolodunk a fényes pólustól, egye inkább elfeledkezünk származásunkról és valódi életünkről. Elválasztjuk magunkat a szeretettől. A diabolosz (ördög) görög szó eredeti jelentése 'elválasztani, széttörni, szétosztani'. Az apa birodalmába, az egységbe visszavezető úton befogadjuk elfojtott tulajdonságainkat, és újra teljessé válunk.

A megváltás akkor történik meg, ha elhagyjuk a pólusok közötti területet, a dualitás birodalmát, és eljutunk az egység mindenekfelett álló szintjére, a polaritás nélküliségbe. Ezért nincs is értelme elítélni a sötét pólust, és harcolni ellene. Aki egészséges és erős akar lenni, annak el kell fogadnia rossz tulajdonságait is, amelyek külsőnkben tükröződnek.

A sötét erők, a nem testi lények, akikkel összeütközésbe kerülünk. ugyanilyen hatásúak. Ha például idegen energiák szállják meg az embert, az azt jelenti, hogy küszöbön áll valamely tanulási folyamat. Tapasztalt terapeuták azt mondják, a megszállás mindig a megszállott ember - természetesen tudattalan - beleegyezésével történik. Ha sikerül is feloldani a megszállást, de az érintett nem tanulja meg, ami számára rendeltetett, nem kell sokat várni, és újra magához vonz egy másik sötét energiát.

A sötét hatalmaknak kellemetlen kisugárzásuk van, ezáltal vesszük észre őket: libabőrösek leszünk, megborzongunk, félünk. A félelem elvékonyítja auránkat, és lyukacsossá teszi. Ezzel fogódzót adunk a sötét erőknek, és hatalmuk lesz felettünk. Mihály energiája megszilárdítja auránkat, erősíti energiánkat és kapcsolatunkat az isteni szeretettel. Ha nem akarom, hogy valaki elfoglaljon engem vagy a házamat, akkor az nem is történik meg. Azt is mondhatnánk, hogy ezek az energiák megedzik  akaraterőnket, erősebbé tesznek, ahogyan a súlyzók az izmainkat. Amikor ezzel foglalkozunk, előfordulhat, hogy az edző egyre nehezebb súlyokat ad. Egyesek azt mondják, a sötét erők főként akkor támadnak, amikor a fény felé vezető úton haladunk. Megpróbálják birtokba venni a "jó tudatot", és elnyomni, megtörni az embert. Szerintem a sötét erők saját tulajdonságainkra világítanak rá. Különböző erők és vágyak élnek bennünk, elfojtott dolgok, amelyeknek tudatossá kell válniuk, és amelyektől meg kell szabadulnunk. Ezek különösen akkor válnak láthatóvá, amikor a fény felé tartunk.

Vannak, akik azért is félnek a gonosztól, mert félnek, hogy elveszítik a lelküket. Néhány könyvben azt olvastam, hogy még őrangyalunk is elhagy minket, ha a gonosz felé fordulunk, vagy a lelkek feloszlanak, ha nem fordulnak vissza. Ezek az ismeretek a gyermekkor gyámoltalanságából vagy előző életünkből, az elmúlt évszázadok elképzeléseiből származnak, amelyek még mindig részei a kollektív tudatnak. Fenyegetésként jelentek meg az elmúlt időkben, hogy távol tartsák az emberektől a gonoszt. Isten szeretete azonban elkísér minket az úton, és őrangyalunk mindig mellettünk áll.

Addig kell "játszanunk ezt a játékot", amíg a dualitásban vagyunk. Mihelyt feleszmélünk az egyedüllét illúziójából, és újra eszünkbe jut igazi életünk, összeomlik ez az ábránd. Olyan, mint a moziban, amikor teljesen magával ragad bennünket a film. Ha vége a vetítésnek, felébredünk, és újra visszatérünk a valóságba.

Mihály arkangyal az akarat tanítómestere is. A "legyen meg a Te akaratod" mögött általában azt értjük, hogy saját akaratunkat háttérbe szorítjuk, mert Isten szándéka helyesebb. Ez a gyermek magatartása, aki fél, hogy a szülei megbüntetik, ha ellenszegül akaratuknak. Akinek azonban nincs akarata, annak ereje sincs. Biztosan mindannyian megtapasztaltuk már, milyen hatalmas az erős akarat  (gyermeknél is). Az illető eléri, amit szeretne, mert pontosan tudja, hogy mit akar, és nem kételkedik benne. Az akarat tehát segít elérni céljainkat. Ha feladjuk szándékunkat, akkor a minket erősítő és előrevivő erőt adjuk fel. Nem az a cél, hogy lemondjunk szándékunkról, hanem hogy összhangba hozzuk azt Isten akaratával és világot átfogó tervével. Akaratunk akkor eggyé válik Istenével, és élhetünk a benne rejlő erővel.


A KÖVETKEZŐ HELYZETEKBEN HÍVJUK MIHÁLYT:

- Auránk megerősítésére.

- Ha erőtlennek, gyámoltalannak, áldozatnak érezzük magunkat.

- Ha kételkedünk magunkban; úgy érezzük, képtelenek vagyunk megcsinálni valamit.

- Ha rémálmaink vannak.

- Amikor védelemre van szükségünk.

- Ha kimerültek vagyunk.

- Amikor kellemetlen, agresszív társaságba kerülünk.

- Ha megfenyegetnek vagy fenyegetve érezzük magunkat.

- Hogy felismerjük igazunkat, és legyen bátorságunk kiállni érte.

- Ha túl sokat vállalunk, szétforgácsoljuk magunkat, és nem találunk rendet.

- Hogy fegyelem és rend legyen bennünk, hogy meg tudjuk teremteni a rendet.

- Ha vezető beosztásban vagyunk.

- Ha karmikus kötésektől, fogságtól és akadályozó tényezőktől kívánunk megszabadulni.

- Az aura megtisztítására.

- A terek tisztán tartására (főként terapeuták szokták este és reggel megtisztítani a teret a nyomasztó energiáktól).

- Az idegen energiáktól való megszabadulásra.

- A romboló, agresszív, gyűlölettel teli energiák átalakítására.

- A megkülönböztetési készség erősítésére, a sötét erők felismerésére.

- Terápiás munkában, hogy felismerjük a régi dolgokat, és megszabaduljunk tőlük.

- Valami újnak a kezdetekor (segít véget vetni a réginek).


MEDITÁCIÓS GYAKORLAT


A Mihály arkangyallal folytatott meditáció több napig is eltarthat. A földcsakrával kezdjük (földcsillagnak is nevezik), azzal a csakrával, amely a földben, 20-30 cm-re a talpunk alatt található. A következő napon irányítsuk Mihály energiáját a lábcsakrába, másnap a térdbe, és végül a medence területén lévő első csakrába. Töltsük a meditációt minden nap egy csakrával, míg eljutunk a fejünk felett 20-30 cm-re lévő nyolcadik csakrához (ezt lélekcsillagnak nevezik). Az ezt követő napon végezzük el a tisztító meditációt, mielőtt újra a földcsakrára térnénk át. Ezzel a meditációs utazással megtisztíthatjuk csakráinkat a régi viselkedésmintáktól és a karmikus bonyodalmaktól.


Engedjük, hogy Mihály arkangyal energiája beburkoljon, megtöltse auránk rétegeit, és megerősítse azokat. Aztán hagyjuk, hogy ez az erő a csakránkba áramoljon. Figyeljük meg, milyen a csakránk nagysága, színe, aktivitása, a többi csakrával és az auratesttel való kapcsolata, mennyire képes energiával ellátni minket. Majd burkoljuk be a csakrát Mihály arkangyal energiájával úgy, hogy megtisztuljon és megközelítse eredeti erejét és szépségét, valamint ideális módon tudja teljesíteni feladatait. Hagyjuk, hogy ez az erő megszabadítson mindentől, amire már nincs szükségünk, minden karmikus bonyodalomtól, maradi viselkedéstől, amelyek nem tartoznak valódi életünkhöz. Engedjük, hogy Mihály energiája megszabadítson mindattól, ami elválaszt minket az egységtől. Hagyjuk működni ezt az erőt mindaddig, amíg csakránk olyan tiszta lesz, amennyire csak lehetséges és helyénvaló. Aztán engedjük, hogy a megtisztított és eredeti erejével felruházott csakra harmonikusan illeszkedhessen energiarendszerünkbe. Figyeljük meg, milyen lett ezáltal a csakránk nagysága, színe, aktivitása, más csakrákkal és az egész energiarendszerrel való kapcsolata. Figyeljük meg azt is, hogyan érezzük magunkat most, ezzel a megtisztított csakrával, és mi változott bennünk.


TISZTÍTÓ MEDITÁCIÓ


Miután az elmúlt napokban minden csakrát (a földcsakrától kezdve a nyolcadik csakráig) megtisztítottunk, engedjük, hogy Mihály arkangyal energiája harmonikusan egybemossa a csakrákat, amíg együttműködésük optimális lesz. Merüljünk el az áradó energiában, és figyeljük meg, mennyire fénylő és erős lett az auránk, amelynek energiapályái is megtisztultak és megszabadultak a karmikus kötöttségektől. Engedjük, hogy Mihály energiája megszabadítson attól, ami elválaszt minket valódi életünktől és az egységtől, így energiarendszerünk harmonikus és egységes lesz. Nyújtózzunk el fénylő létünkben.


 
Michael1.jpg

kép: pinterest.com



Felhasznált irodalom: Angyalok kísérnek minket - Gerhard K. Pieroth - Petra Schneider