Az angyalforras.hu weboldalt saját forrásokból tartjuk fent.
Ha szeretnél hozzájárulni működéséhez, kattints a támogatom gombra!

Köszönjük támogatásod! TÁMOGATOM!

Fényküldöttek I. és II.

2018-10-18

A fényküldöttek - "fénymunkások" olyan lelkek, akik a Földön a jelen időszakban, a fény és szeretet által változásokat hoznak.

 Fényküldöttek.jpg

Kép forrása: Pinterest.com

 

A Fényküldöttek identitása


A fényküldöttek - "fénymunkások" olyan lelkek, akik magukban hordozzák azt az erőteljes szükségletet, hogy terjesszék a Földön a Fényt (tudást, szabadságot és önmagunk szeretetét). Erre küldetésükként tekintenek. Gyakran vonzzák őket spirituális témák és mindenfajta terápiás tevékenységek.
Mélyről fakadó küldetésük miatt a fényküldöttek gyakran a többi embertől eltérőnek érzik magukat. Különböző útjukba ütköző akadályok túlszárnyalásával, az élet kihívásai által találnak rá egyedi útjukra. A fénymunkások szinte mindig különcök [maga útját járók], nem illenek igazán a szigorú társadalmi struktúrákba.


Egy megjegyzés a „fénymunkás“ kifejezéshez.


A „fénymunkás“ szó félreértésekhez vezethet, mert úgy tűnik, lelkek egy bizonyos csoportját a többi fölé helyezi, kiemeli. Ebből kiindulva arra a következtetésre lehetne jutni, mintha ez a bizonyos csoport jobb volna másoknál, különösen azoknál, akik „nem dolgoznak a Fénynek”. Ez az egész gondolatmenet ellentétben áll a fénymunkások valódi természetével és szándékaival. Szögezzük le röviden ebben mi a téves.


Először, általánosságban nem megvilágosodott a valaki felett álló hozzáállás. Ez blokkolja a szabad és szerető tudat növekedését.
Másodszor, a fénymunkások - fényküldöttek sem nem „jobbak”, mint bárki más, sem nem állnak valaki/valami „felett”. Egyszerűen csak más a történetük, mint azoknak, akik nem tartoznak ehhez a csoporthoz [még]. Különleges történetük alapján, amiről majd a későbbiek folyamán még részletesen beszélünk, ezek a fényküldöttek bizonyos pszichés jellemzőkkel, tulajdonsággal rendelkeznek, ami csoportként megkülönbözteti őket másoktól.


Harmadszor, minden lélek fejlődésének egy pontjában maga is fénymunkássá válik, így a „fénymunkás” fogalom nem csak egy korlátozott számú lélekre igaz. Az ok, hogy a félreértések lehetőségének ismeretében mégis ezt a fogalmat használjuk, az az asszociációk [társítások] és érzelmek lehetősége okán van, amit a „fénymunkás” fogalom előhív bennetek, ami „Nektek segít az emlékezésben”. Ezen kívül praktikus dolgok is mellette szólnak, mivel a fogalmat gyakran használják aktuális spirituális irodalmaitokban.


Fénymunkások történelmi gyökerei


A fénymunkások magukban hordozzák a képességet, hogy a többi embernél gyorsabban érjék el a spirituális felébredés állapotát. Egyfajta felgyorsított spirituális ébredési magot hordoznak bensőjükben. Innen nézve úgy tűnnek, hogy amint meghozzák a döntést [a felébredés mellett] gyorsabb vágányon száguldanak, mint a többi ember. De ennek, még egyszer hangsúlyozva, semmi köze ahhoz, hogy „jobbak” vagy bárki „felett” álló lelkek lennének. Egyszerűen csak idősebbek a jelenleg a Földön élő legtöbb léleknél. Erre az idős korra a „tapasztalat” szempontjából kellene tekinteni és nem igazán az „idő” faktorból.


A fénymunkások - fényküldöttek, már elérték a megvilágosodás egy bizonyos stádiumát, amikor a Földön újjászülettek és mielőtt belevágtak volna a küldetésükbe. Tudatosan döntöttek úgy, hogy belemerülnek az „élet karmikus kerekébe” és megtapasztalják az ezzel járó zavarodottság és illúzió minden formáját.
Ezt azért teszik, hogy teljességében megértsék a „földi-tapasztalást“. Ez teszi lehetővé számukra küldetésük teljesítését. Csak ha maguk is végigjárják a tudatlanság és az illúzió útját, csak akkor rendelkeznek majd a végén a segédeszközökkel, amivel másoknak segíthetnek, hogy ráleljenek a valódi boldogságra és megvilágosodásra.


Miért követik mégis a fénymunkások ezt a mélyről fakadó küldetést, hogy segítsenek az emberiségnek, miközben ott rejlik a veszély, hogy maguk is örök időkre elvesznek a földi élet nehézségében és káoszában? Ez egy olyan kérdés, amit a következőkben részletesen megtárgyalunk majd. Pillanatnyilag arra szorítkozunk, hogy elmondjuk, ez egyfajta galaktikus karmával áll összefüggésben. A fénymunkások szemtanúi voltak az emberi élet kezdeteinek a Földön. Részt vettek az ember teremtésében. Az emberiség társteremtői voltak. A teremtés folyamatában olyan döntéseket hoztak és úgy cselekedtek, hogy azokat később mélyen megbánták. Most azért vannak itt, hogy jóvátegyék az akkori döntéseiket. [hát… lehet sok életen keresztül kell még ho’oponoponóznunk… -ford.megj.]


Mielőtt mélyebben belemennénk a történelem eme szakaszába, gyűjtsünk össze néhány tipikus fénymunkás-lélek jellemzőt, ami általánosságban megkülönbözteti őket a többi embertől. Ezek a pszichikai jellemvonások nem csak a fénymunkások sajátjai és nem minden fénymunkás fogja sajátjaként felismerni. A lista felállításával csak körvonalazzuk számotokra a fénymunkások pszichikai identitását. Ezen karakterek fényében kevésbé fontos a külső viselkedés, inkább a belső motiváció vagy az érzett szándék a fontos. Az, ami belülről vezet benneteket fontosabb, mint amit kifelé mutattok.


Fénymunkások pszichikai jellemzői


- Életükben már meglehetősen korán valahogy másnak érzik magukat. Gyakran másoktól elszigetelve érzik magukat, egyedül vannak és félreértik őket. Gyakran különcök, akiknek életük során rá kell lelniük saját egyedi útjukra.


- Gondot okoznak számukra a hagyományos munkák és szervezeti struktúrák. A fénymunkások természetükből fakadóan autoritás ellenesek, ez azt jelenti természetből eredően ellenállnak döntéseknek vagy értékeknek, amik kizárólag hatalomra vagy hierarchiára épülnek. Ez az autoritás elleni vonás megvan bennük, még ha bátortalannak vagy félénknek is tűnnek. Ez a földi küldetésük lényegi magjával áll összefüggésben.


- A fénymunkásokat vonzza, hogy segítsenek másoknak, legyen az tanító vagy terapeuta formájában. Lehetnek pszichológusok, gyógyítók, tanárok, egészségügyi dolgozók vagy hasonlók. Még ha hivatásuk nincs is közvetlen kapcsolatban segítő szakmákkal, világosan jelen van szándékuk, hogy az emberiség javát szolgálják.


- Életszemléletüket áthatja a spirituális látásmód, ahogyan minden dolog összefügg egymással. Tudatosan vagy tudattalan magukban hordoznak emlékeket a fény földöntúli szféráiról. Előfordul, hogy –időnként – hazavágyódnak ezekbe a szférákba és idegennek érzik magukat a Földön.


- Nagyon értékelik és tisztelik az életet, ami gyakran állatszeretetben vagy nagy környezettudatosságban tükröződik. Az állatok és növények birodalmainak ember által véghezvitt rombolása a veszteség és gyász mély érzését keltik bennük.


- Jószívűek, érzékenyek és együttérzőek. Nehézséget okozhat számukra az agresszív magatartással való boldogulás és gyakran gondot okoz számukra, hogy kiálljanak önmagukért. Gyakran elvarázsoltak [ábrándoznak], naivak vagy nagyon idealisztikusak vagy néha a földtől elrugaszkodottak, egy kicsit világidegnek. Mivel a körülöttük lévő emberek (negatív) érzelmeit és hangulatát könnyen átérzik, fontos számukra, hogy mindig szánjanak magukra időt, amit egyedül töltenek. Ez lehetővé teszi számukra, hogy különbséget tegyenek a saját és mások érzései között. Szükségük van egy kis egyedül eltöltött időre, hogy visszataláljanak önmagukhoz és Földanyához.


- Sok földi élet van a hátuk mögött, amiket mélyen áthatott a spiritualitás vagy a vallás. Lehengerlő számban képviseltették magukat a múlt régi vallásaiban, mint szerzetesek, apácák, betelepülők, látnokok, boszorkányok, sámánok, papok, papnők stb. Ők voltak, akik hidat vertek a látható és a láthatatlan világok között, a mindennapi életkontextus és a rejtélyes halál utáni életterületeken, Istennel, szellemekkel, jóval és gonosszal. Hogy ezt a szerepet jól játsszák, gyakran visszautasították és üldözték őket. Közületek sokakat kivégeztek tehetségük miatt. Az üldözés traumái mély sebeket ejtettek a lelkek emlékezetében. Ez aktuálisan megmutatkozhat abban, hogy féltek a teljes leföldeléstől [az energiák lehorgonyzásától] vagy például féltek teljességgel elengedni magatokat az Itt és Mostban, kifejezni magatokat benne, mert emlékezhettek arra, milyen brutális volt, amikor rátok támadtak azért, mert olyannak mutattátok magatokat, amilyenek voltatok.

Fényküldöttek1.jpg

Kép forrása: Pinterest.com



Fénymunkások csapdája: ELVESZNI


A fénymunkások mindenki máshoz hasonlóan beleeshetnek az ignorálás és az illúzió bizonyos stádiumaiba. Még akkor is, ha egy másik kiindulópontról kezdenek, különböző faktorok által akadályozva lehet képességük, hogy áttörve félelmen és illúzión elérjék a megvilágosodást (megvilágosodáson azt a stádiumot értjük, amikor rájöttök, hogy a Fényből származtok és képesek vagytok bármikor a Fényt választani).
Az egyik faktor, mely a fénymunkások számára blokkolja a megvilágosodás útját a tény, hogy egy nehéz karmikus terhet cipelnek, mely újra és újra eltérítheti útjukról. Mint azt már korábban elmagyaráztuk, ez a karmikus teher döntésekkel áll kapcsolatban, amik egykor az emberiség kezdeti stádiumában lettek meghozva. Ezek a döntések lényegében az élettel szemben tiszteletlenek voltak (erről majd később ebben a fejezetben). Minden ma élő fénymunkás szeretné helyrehozni saját korábbi hibáit és szeretné meggyógyítani és értékelni, ami e hiba kapcsán lerombolásra került.


Amikor a fénymunkások a karmikus terheken keresztül haladnak, ami azt jelenti, hogy minden uralkodás iránti vágyat feladnak, fel fogják ismerni, hogy valóban fénylények. Ez képessé teszi őket arra, hogy segítsenek másoknak valódi énjük megtalálásában. De először nekik is végig kell menni ezen a folyamaton. Ez belső szinten rendszerint nagy eltökéltséget és kitartást igényel. A társadalom által sugallt értékek és ítéletek alapján, melyek gyakorta saját természetes késztetéseikkel szembeniek, sok fénymunkás elveszítette önmagát, és kételkedni kezdtek önmagukban, megtagadták önmagukat, sőt depresszióba és a reménytelenség állapotába estek. Ez azért van, mert nem tudják hozzáigazítani magukat [ráhangolódni] a dolgok adott rendjére így végül arra a következtetésre jutnak, hogy valami szörnyen nincs rendben velük.


Ezen a ponton a fénymunkásoknak fel kell hagyniuk a külvilágból merített, szülők, barátok, a társadalom általi értékelések keresésével. Egy bizonyos időpontban nektek (kik ezeket a sorokat olvassátok), mernetek kell a valódi felhatalmazásba ugrani, ami azt jelenti, hogy valóban hinnetek kell önmagatokban és figyelembe kell vennetek és követnetek kell természetes vonzódásaitokat és belső tudásotokat.


Meghívunk Benneteket, tegyetek így és biztosíthatunk Benneteket, hogy minden lépéseteknél ott leszünk ezen az úton – mint ahogyan ti is ott lesztek mások számára az úton, a nem olyan távoli jövőben.

Fényküldöttek2.jpg
Kép forrása: Pinterest.com

FÉNYMUNKÁSOK II.

A lélek születése


A fénymunkás-lelkek messze a Föld és az emberiség előtt születtek.


A lelkek hullámokban születnek. Bizonyos módon a lelkek hallhatatlanok, kezdet és vég nélküliek. De másként tekintve egy bizonyos időpontban születnek meg. Ez egy olyan időpontban történik, amikor egyéni lényük tudatra tesz szert. Ettől az időponttól fogva szintén léteznek, de csak mint lehetőség. Nem létezik az éntudat és mások tudata.


A „én“ tudata akkor jön létre, ha valamilyen módon egy választóvonal kerül meghúzásra az energiacsoportok között. Hogy ezt elmagyarázhassuk egy metaforát fogunk használni.


Gondoljatok egy pillanatra az óceánra és képzeljétek el óriási nagy áramló energiamezőként. Áramlatokként, melyek folyamatosan összeolvadnak egymással, majd ismét elválnak. Képzeljétek el, hogy ezt az óceánt egy diffúz [kiterjedt] tudat hatja át. Ha akarjátok, nevezzétek az óceánt szellemnek. Egy idő elteltével az óceán bizonyos területein koncentráltan tudatok jönnek létre. Itt központosultabb a tudat, kevésbé kiterjedt, mint a közvetlen környezete. Az egész óceánban állandóak ezek az elkülönülések, amik oda vezetnek, hogy áttetsző formák képződnek az óceánban. A központosult tudatpontok ezen formái függetlenedve mozognak környezetüktől. Az óceántól (szellemtől) elkülönülve tapasztalják meg önmagukat. Itt születik meg az önvaló vagy az öntudat visszafejlődött érzése.


Az óceánban miért pont ezen a helyén alakultak ki ezek a középpontba rendeződött tudatpontok és nem máshol? Ezt nagyon nehéz elmagyarázni. Mégis, érzitek, hogy ez valami teljesen természetes? Amikor egy ágyásba magokat vettek el, akkor látni fogjátok, hogy az onnan előbújó kis növények mind a saját idejükben és egyéni ritmusukban növekednek. Egyesek nem lesznek olyan nagyok vagy nem nőnek könnyedén, mint mások. Egyesek egyáltalán nem növekednek. Az egész mezőt tekintve különbségek vannak. Miért? Az óceán (szellem) energiája intuitívan a lehető legjobb kifejeződési lehetőségek után kutat a különféle áramlatai ill. tudatszintjei számára.


Az egyéni tudatpontok megformálása során az óceánban létezik egy erő, vagy legalábbis úgy tűnik létezik egy erő, ami kívülről hat az óceánra. Ez az isteni inspiráció ereje, amit a Bennetek-Létre-Hozónak a férfias aspektusaként lehet értelmezni. Miközben az óceán a nőies, a befogadó oldalt testesíti meg, a férfias aspektust, mint fénysugarakat lehet elképzelni, amik az óceánba ragyognak és támogatják az egyéni tudathalmazok elkülönülését és elválasztódását. Ők a bevetett ágyást melengető napsugarak.


Az óceán és a fénysugarak közösen képviselnek egy Egységet vagy egy lényt, akit Ark-Angyalnak nevezhetünk. Ez egy archetípus energia férfias és nőies aspektusokkal és egy angyali energia, ami rajtatok keresztül fejezi ki magát vagy testesül meg. Erre az Ark-Angyal szemléletmódra a fénymunkás sorozat utolsó fejezetében („Fénylényetek”) részletesebben visszatérünk majd.


Miután a lélek, mint egyéni tudategység megszületik, lassan elhagyja ezt az óceáni Egységtudatot, mely egy hosszú ideig az otthona volt. Egyre jobban tudatosulni fog benne a tény, hogy elszigetelődött és magára maradt.


Ezzel a felismeréssel jön létre lényében először a veszteség vagy a hiány érzése. Mikor függetlenedett egységként kezdi meg felfedező utazását, magában fog hordozni egy bizonyos vágyakozást az Egység iránt, egy szükségletet, hogy valami nagyobbhoz tartozzon, mint önmaga. Mélyen bensőjében megőrzi a tudatállapotra való emlékezést, amiben minden Egy, amiben nincs „én” és a „többiek”. Ez az, amit otthonának tekint: egy eksztatikus egységállapotot, a tökéletes biztonság és lebegés színterét.


Ezzel a mélyben őrzött emlékkel kezd neki utazásának a valóságon [realitáson] keresztül, a tapasztalati síkok számtalan mezején, a belső felfedezéseken keresztül. Az újszülött lelket hajtja a kíváncsiság és erős késztetést érez tapasztalatok megszerzésére. Ez volt az, ami hiányzott az óceáni egység-állapototokban. A lélek immár szabad, mert megtapasztalhat bármit, amit csak szeretne. Rendelkezik a szabadsággal, hogy minden lehetséges Egység-fajtát felkutasson.


Az univerzumon belül a valóság végtelen sok szintje létezik. A Föld csupán egy közülük és méghozzá egy olyan, ami a kozmikus skálát tekintve meglehetősen későn jött létre. Mint minden teremtés, a Föld is belső víziók és megfontolások manifesztációja volt. A Föld abból a belső kívánságból teremtődött, hogy összehozza a különböző valóságok elemeit, melyek nem harmonizálnak egymással.


A Földet nagy spektrumú befolyások olvasztótégelyének szánták.


A következőkben ezt közelebbről elmagyarázzuk. Egyelőre legyen elegendő, hogy a Föld relatív késői jövevény a kozmikus színpadon és mielőtt megszületett volna sok lélek már sok életet és tapasztalatot tudhatott a háta mögött más valóságszinteken (bolygókon, dimenziókban, csillagrendszerekben stb.).


A fénymunkások lelkek sok-sok életet éltek ezeken a különféle szinteken, mielőtt először a Földre inkarnálódtak. Ez az, ami megkülönbözteti őket a „Föld-lelkektől”, ahogyan mi kényelmi szempontból nevezni szeretnénk őket. A Föld-lelkek olyan lelkek, akik egyéni tudategységként fejlődésük során már meglehetősen korán a Földre inkarnálódtak. Mondhatnánk úgy, akkor kezdték meg földi életeik ciklusát, amikor lelkük gyerekcipőben járt még. Ebben az időben a fénymunkás-lelkek már „felnőttek”. Már sok tapasztalatot gyűjtöttek és a földi lelkekkel való kapcsolatukat a szülő-gyermek kapcsolathoz volt hasonló.


Fényküldöttek3.jpg
Kép forrása: Pinterest.com



Az élet és a tudat fejlődése a Földön


A Földön az életformák fejlődése szorosan összefonódott a Föld-lelkek belső fejlődésével. Annak ellenére, hogy egy lélek sincs egy bizonyos bolygóhoz kötve, a Föld-lelkek esetében kijelenthető, hogy bolygótok bennszülöttei. Ennek az az oka, hogy növekedésük és fejlődésük egybeesik a bolygótok életformáinak fejlődésével.


Amikor egyéni tudategységek születnek, a struktúrájukat és lehetőségeiket tekintve, fizikai sejtjeik egyénként összehasonlíthatóak. Ahogyan az egyes sejtek relatív egyszerű szerkezettel rendelkeznek úgy az újszülött tudat belső folyamatai is átláthatóak [áttetszőek]. Még nem történt nagy elhatárolódás. Belül a lehetőségek világa vár (spirituálisan és fizikailag is). Egy újszülött tudategység tudattá való fejlődése, ami önmagáról elgondolkodik és rendelkezik a környezetének megfigyelési képességével és képes rá reagálni, nagyjából összehasonlítható egy egysejtű organizmussal, ami egy összetett élő organizmussá fejlődik, különböző módon kerülve kölcsönhatásba környezetével. Itt most a lélek tudatának fejlődését hasonlítjuk össze az élet biológiai fejlődésével és ezt nem csak egy metaforaként tesszük. Valójában az élet biológiai fejlődését, ahogyan az a Földön történt, a földi-lelkek spirituális szükségletének perspektívájából kellene szemlélnünk. Ez a szükséglet, ill. a felfedezés kívánsága vezetett az életformák sokszínűségéhez a Földön. Mint azt már elmondtuk, a teremtés mindig egy belső tudatelmozdulás eredménye. Még akkor is, amikor az evolúciós elmélet, ahogyan azt jelenlegi tudósaitok előnyben részesítik, bizonyos határon belül korrekten írja le az életformák fejlődését a Földön, de teljesen figyelmen kívül hagyja a belső késztetést a „rejtett“ szándékot ebben a mélységesen kreatív folyamatban. Az életformák fajtáinak erőteljes megugrása a Földön egy belső lélekszintű elmozdulásnak volt köszönhető. Mint mindig, a szellem jár elöl és egyengeti az utat az anyag számára.


Először olyan testi formákba inkarnálódtak a Föld-lelkek, amik megfeleltek a még mindig visszafejlődött lényükről alkotott képnek: egysejtű organizmusokba. A begyűjtési tapasztaló fázis után ezeket a tudatukba integrálták, ezután megnövekedett a szükséglet a fizikai megnyilvánulás még összetettebb eszközeire. Így teremtődtek komplexebb életformák. A tudat a Föld-lelkek belső szükséglete és kívánsága alapján válaszként hozta létre a testi formákat, melyek kollektív tudatát első sorban a Föld népesítette be.


Az új fajok fejlődése és a Föld-lelkek inkarnációja eme egyedek tagjai közé egy nagyszabású kísérlet az életet és a tudatot illetően. Akkor is, ha az evolúciót a tudat hajtja (és nem balesetek és véletlenek), nem egy előre meghatározott fejlődési vonalat követ. Ez azért van, mert a tudat maga szabad és nem lehet előre megjósolni.


A Föld-lelkek mindenféle állati életformával kísérleteztek. Az állati birodalom különféle testeibe költöztek, de nem mindenki ezen a fejlődési vonalon haladt keresztül. A lélek fejlődési ösvénye lényegében fantáziadúsabb és kalandvágyóbb, mint azt feltételeznétek. Nincsenek törvények felettetek vagy rajtatok kívül. Ti magatok vagytok saját törvényetek. Tehát ha például azt kívánjátok, hogy az életet egy majom szemszögéből szeretnétek megtapasztalni, valamikor egy majom testében találhatjátok magatokat, legyen az születéstől fogva vagy időszakos látogatóként. A lélek, mindenekelőtt a fiatal lélek, szomjazza a tapasztalatokat és a kifejeződést. Ez a felfedezői törekvés felelős a Földön burjánzó életformák sokszínűségéért.


Az élet eme nagy kísérletén belül az emberi életforma Felemelkedése jelölte meg a földi lélektudat fejlődésének kezdetét. Mielőtt erre részletesen kitérünk, először általánosságban a belső lélekfejlődés stádiumairól fogunk beszélni.


A tudat fejlődése: gyermekkori stádium, felnőtté válás, idős kor


Ha közelebbről megnézzük a lélektudat fejlődését, miután a lélek egyéni egységként megszületett, lényegében három fázison halad keresztül. Ezek a fázisok függetlenek az adott realitás síkjától (bolygó, dimenzió, csillagrendszer), amiket a lélek a tapasztalatszerzésre kiválasztott magának.


1) az ártatlanság időszaka (paradicsom)


2) az Ego időszaka („vétkezés“)


3) a „második ártatlanság“ időszaka (megvilágosodás)


Metaforikusan ezeket az időszakokat hasonlíthatjuk a gyermekkorhoz, a felnőtté váláshoz és az idős korhoz.


Miután a lelkek egyéni egységként megszületnek, elhagyják az Egység óceáni állapotát, amihez emlékeikben a boldogságérzetet és az abszolút biztonságérzetet kötik. Ezután elkezdik a valóságot egy teljesen új módon kutatni. Egyre tudatosabbá válnak önvalójukat illetően és egyre jobban tudatosítják, miben különböznek a ’utastársaiktól’. Ebben a stádiumban nagyon befogadóak és érzékenyek, mint egy kisgyermek, aki ártatlanságot és kíváncsiságot sugározva tágra nyílt szemekkel bámulja a világot.


Ezt a stádiumot paradicsominak nevezhetjük, mert még élő az újszülött lélek tudatában az emlék az Egységre és a biztonságra. Még mindig közel állnak az otthonukhoz, még nem kérdőjelezik meg jogukat ahhoz, hogy akként létezzenek, akik valójában.


Minél messzebb halad a lelkek utazása, annál jobban halványodik az emlék az otthonukra, miközben egyre mélyebben merülnek el a különböző élményekben. A kezdetekben minden új és a gyermekkori stádiumban minden kritika nélkül kerül elfogadásra. Amikor a fiatal lélek elkezdi önmagát világának középpontjaként észlelni, akkor egy új fázis veszi kezdetét. Ekkor rájön, hogy létezik egy ”én” és a „többiek”. Elkezd környezetének kísérletezésével, igazodva hozzá befolyásolja azt. Önmagában a felismerés, hogy tehet valamit, ami saját tudatából ered, újdonság.


Előtte többé kevésébe passzívan fogadott be minden körülötte történő dolgot. Most növekszik észlelése lelkében, hogy hatalommal, befolyással rendelkezik arra, amit megtapasztal. Ez az ego-stádium kezdete. Az ego eredetileg azt a képességet képviseli, hogy akaratotok által befolyásoljátok a környezeteteket. Legyen világos számotokra, hogy az ego eredeti funkciója egyszerűen az volt, hogy önmagatokat elkülönült egységként tapasztalhassátok meg. Ez egy természetes és pozitív fejlődés a lélek evolúcióján belül. Maga az ego nem „rossz”. De hajlamos arra, hogy kiterjeszkedjen és agresszív legyen. Amikor az újszülött lélek felismeri a képességét, hogy képes befolyásolni a környezetét, elkezdi szeretni az ego-ját. Mélyen legbelül még mindig ott a fájdalmas emlék a most már érő lélekben; emlékezik az otthonára, az elveszített paradicsomra. Az ego látszólag ismeri a választ erre a fájdalomra, erre a hazavágyódásra. Úgy tűnik, megadhatja a léleknek a lehetőséget, hogy valóságát aktívan irányítása alá vegye. Továbbra is a hatalom illúziójával mérgezi a fiatal lelket.


Ha valaha is volt egy elfordulás a paradicsomtól, akkor az a fiatal lélek tudatának ego általi elködösítése, melynek eszköze a hatalom ígérete. És mégis, a tiszta értelem az mögött, hogy a tudat, mint egyéni lélek születik meg abban áll, hogy minden létezőt megismerjen, a paradicsomot és a poklot is, az ártatlanságot és a „vétkezést” is. Így a paradicsomtól való elfordulás nem volt „hamis fordulat”. Nem tapad hozzá vétkezés kivéve, ha ezt gondoljátok. Rajtatok kívül senki nem hányja ezt a szemetekre.


Amikor a fiatal lélek érni kezd [fejlődik], akkor az „én-központú” tapasztalás és szemléletmód felé billen az egyensúly. A hatalom illúziója felerősíti a lelkek közötti elhatárolódást, ahelyett hogy a közöset hangsúlyozná. Még ha a lélek ennek még tudatában sincs, de a hatalom harcosává válik. A hatalom látszólag az egyetlen, ami tudatának megkönnyebbülést hoz – legalábbis rövid időre.


Fent megkülönböztettünk még a lélektudat fejlődésének egy harmadik stádiumát is: a megvilágosodás stádiumát, az idős kor „második ártatlanságát”. Ebben a sorozatban majd később még sok mondanivalónk lesz erről a stádiumról, mindenekelőtt a másodikból a harmadik stádiumba való átmenetről (az ego-központú tudatból a szív-központúba, III.IV. rész).


Most visszatérünk elbeszélésünkben a Föld-lelkekhez és rámutatunk, hogyan esik egybe az ego-stádium ébredése az ember megjelenésével a Földön.


Fényküldöttek4.jpg
Kép forrása: Pinterest.com



A Föld-lélek belépése az Ego-stádiumba; az első emberek megjelenése


A stádium, mikor a Föld-lelkek a növényi és állati életet kutatták, egybeesett belső szinten az ártatlansággal vagy a paradicsommal. Az élet a Földön az angyali birodalmak spirituális lényei és a dévák vezetése és oltalma alatt fejlődött (a dévák éteri szinten dolgoznak, közelebb az anyagi világhoz, mint az angyalok). A növények és állatok érzelemteste [aurája] kritika nélkül magukba fogadta az angyalok és dévák óvó és tápláló anyai energiáit. Továbbra is az Egység mély érzése és minden élőlény közötti harmónia uralkodott.


Az emberszabású majmok felegyenesedése a tudat fejlődése szempontjából átalakulási pont volt. Főleg az miatt, hogy kiegyenesedve tudott járni és az agy fejlődése által az emberszabású majmok tudata jobban kordában tartotta a környezetét. Az emberszabású majmokban újjászületett tudat megtapasztalta, milyen az, ha még jobban ellenőrzése alatt tarthatja közvetlen környezetét. Elkezdte kutatni saját szabad akaratát.


Ez a fejlődés nem volt véletlen. Ez volt a válasz egy belső vágyódásra, amit a Föld-lelkek éreztek, egy vágy, hogy az individualitást egy mélyebb szinten ismerjék meg, mint azt előtte tették. A Föld-lelkek növekvő ön-tudata készítette elő biológiai értelemben a színpadot a ma ismert ember felbukkanásához.


Amikor a Föld-lelkek készen álltak belépni az ego-fázisba, akkor az ember megteremtése lehetővé tette ezen lelkek számára, hogy szabad akarattal tapasztalhassák meg az életet.


Ezzel egy időben az inkarnált tudat számára nagyobb tudatosságot teremtett az „én” számára szemben a „többiekkel”. Ez nyitotta meg az utat a lehetséges konfliktusok számára az „én érdekem” és a „te érdeked”, az „én kívánságom” és a „te kívánságod” között. Az egyén eltávolodott az önmagát magyarázó Egységből, az „adok és kapok” természetes törvényétől, hogy rájöjjön, milyen további utak lehetségesek még. Ez volt a földi „paradicsom vége”, de arra kérünk Bennetek, ne tragikus eseményként tekintsetek erre, hanem egy természetes folyamatra (úgy ahogyan az évszakokra tekintetek). A történések természetes fordulata volt ez, mely végső soron (a jelenlegi időben) képessé tesz Benneteket, hogy kiegyensúlyozzátok lényetekben az Isteni minőséget és az egyéniséget.


Amikor a Föld-lelkek beléptek az ego-stádiumba és elkezdték feltérképezni az emberi létet, az angyalok és dévák befolyása lassan a háttérbe szorult. Ezen energiák természete, hogy tiszteletben tartsanak minden energia szabad akaratát, amivel dolguk akad. Hívatlanul soha nem fognak befolyásuknak érvényt szerezni. Így az ego-tudat szabad utat kapott és a Föld-lelkek megismerkedtek a hatalom rögös útjával. Ez kihatott a növény- és állatvilágra is. Mondhatni, hogy ezt az előre törő harcos energiát részben magába szívta a növény- és állatvilág, ami egyfajta lázongást keltett bennük Ez ma is tapasztalható.


Amikor a Föld-lelkek új élmények után vágyakoztak, ez külső befolyások előtt is megnyitotta az utat. Itt szeretnénk a figyelmet mindenekelőtt egy földönkívüli, galaktikus befolyásra irányítani, ami a még mindig fiatal Föld-lelkek érését rendkívüli módon befolyásolta. A történelem eme pontján lépnek a képbe a lelkek is, akiket mi fénymunkás-lelkeknek nevezünk.

 


Csatornázta: Pamela Kribbe ©
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás:  www.jeshua.net - http://kristalyhang.wordpress.com