2017 - November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
 
 
2017 - December
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
2018 - Január
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
 
Főoldal > Elementálok
Elementálok Az Asztráltérben
 
Elementálok Az Asztráltérben 
 


Elementálok Az Asztráltérben
________________________________________
ELEMENTÁLOK AZ ASZTRÁLTÉRBEN

1. ELŐSZÓ

Ezen írásunk Az asztráltér fizikája című munka folytatása, amiben az elementálokkal kapcsolatos kutatási eredményeinket összegeztük. A témában járatlan olvasók számára először íme az elementálokkal kapcsolatos általános, közismert információk kivonata, amit különféle okkult szakkönyvekből szedtünk össze.:
Az elementálok a természetben létező olyan asztrális lények, melyeknek nincs lelke és részben intelligensnek látszanak a viselkedésük miatt. Az okkultisták szerint az ember minden gondolata megjelenik az asztráltérben, ahol aktív, tőle részben független lénnyé válhat azáltal, hogy összekapcsolódik (egyesül) egy elementállal.
Az ilyen elmeszülte teremtmények jellemzői (viselkedése, erőssége, kinézete) nagyban függenek az őket létrehozó gondolattevékenységtől. A jó gondolat aktív, jótékony erőként, a gonosz pedig kártékony démonként él az asztráltérben. Az ember tehát jobbára tudatlanul benépesíti a környezetét, telíti a képzelete, vágyai, ösztönzései és szenvedélyei szüleményeivel. Ez, mint valami áramlat az erősségével arányosan hat minden vele kapcsolatba kerülő érzékeny szervezetre (más elementálokra, élőlényekre). A buddhizmusban ez a karma, a cselekedet és következményének megnyilvánulása. A kellő szinten beavatottak törekszenek rá, hogy tudatosan hozzanak létre elementálokat, míg a többi ember öntudatlanul vetíti ki őket.
A Föld asztráltere zsúfolva van olyan elementálokkal, melyek hasonlók az ember vágytestét alkotókhoz, és amelyek az alacsonyabb rendű állatok egyszerűbb vágytestét is alkotják. Az ember az elementálok segítségével képes kapcsolatba kerülni minden körülötte lévő, számára vonzó vagy visszataszító tárggyal. Akaratával, érzelmeivel, vágyaival folyamatosan befolyásolja az elementálokat, amik érzékenyek az ember gondolataira, érzéseire. Az ember vágyteste egy segédeszköz ebben a folyamatban.
A gondolatok mentális képeket alkotnak, melyek a pszichikai világ anyagából, gyorsan rezgő atomokból állnak. Ezek a rezgések minden olyan lényben érzéseket keltenek, amelyek képesek azokat megfelelően feldolgozni. Ennek révén vonzzák magukhoz a megfelelő rezgésű elementálokat.

2. AZ ELEMENTÁLOK KELETKEZÉSE

Az univerzum teremtésében szó szerint minden lélek részt vesz, méghozzá közvetlenül gyarapítva a világot a gondolataival (információ, modulált hullámtér), tetteivel (energia, a létező dolgok fizikai mozgatása) és anyagával (keltett részecskék). A lélekbarionok szinte folyamatosan szülnek, bimbóznak magukból anyagi részecskéket. Neutronokat és neutrinókat, melyek leválnak a lélek hardverjéről és elkeverednek a fizikai világ atomjaival, kölcsönhatásba lépve velük. A fény gerjesztő hatására elbomlanak protonra és elektronra, vagyis hidrogén lesz belőlük. Ez kémiai kötést létesíthet más atomokkal vagy kidiffundálva az emberi testből, a Föld alacsony gravitációja miatt megszökik a világűrbe. Erről korábban már volt szó az Élő hidrogén a Naprendszerben című írásban az Eseményhorizont 2002. évi anyagai között.
Az ember gondolatai és érzései, amik a tapasztalás során a szellemének információs mátrixát gyarapítják, illetve az emlékezés során frissülnek benne, közvetlen fizikai hatást gyakorolnak a lélekbarionra. Minden információ az időforrások által kisugárzott időhullámok modulációjának felel meg, aminek mozgató ereje van. Megváltoztatja minden elért időforrás rezgésállapotát (perturbálja azt). Ennélfogva a lélekben kavargó gondolatok és érzések befolyásolják a lélek hardveres szerkezetét, felépítését és működését. Ennek egyik következménye az, hogy képesek vagyunk mozgatni az asztráltestünket és a fizikai testünket, vagyis befolyásolni tudjuk a környezetünket.
A lélekbarionról leváló részecske saját rezgésképét döntően a keletkezésének pillanatában a forrásait érő deformációk határozzák meg. Dominánsan az, hogy miről gondolkodott a lélek (mint a hozzá legközelebb lévő és legnagyobb hatású rendszer), illetve milyen érzések uralták a szellemét. Ezek a rezgések beleíródnak a bariont keltő időrendszer elemeibe és tartósan megmaradnak. Úgy is mondhatjuk, hogy a részecskék, mint külső tárolók magukba zárják és megőrzik a keletkezésük pillanatában beléjük írt információkat. Ez egyfajta korlátozott tudatosságot, látszat intelligenciát is kölcsönöz az anyagnak, ami belőle kisugárzódva, tehát a saját gravitációs hullámképére finom háttérzajként ráülve befolyásolja a környezetét.
Az intenzív érzések és gondolatok eredményeként kibocsátott részecskék később hajlamossá válnak arra, hogy összeálljanak felhőszerű képződménnyé, anyagcsomóvá, ami a beléjük írt információs tér erejének engedelmeskedve független életbe kezdhet. Önállóan mozog, reagál a környezetének hatásaira, magához hasonló alaprezgésű részecskékkel táplálkozik és növekszik, erősödik, formálódik. Ezeket a teremtményeket, az ember vágyainak, teremtő képességének működése során keletkező, és róla leszakadó rendszereket hívjuk általában elementáloknak.
Elementált minden lélek szül, az isteni, emberi, állati és növényi lelkek is, változó mennyiségben maga köré a téridőbe. Végsősoron az egész anyagi univerzum a lelkek teremtménye, korábban kibocsátott anyagfelhő, mely az évmilliárdok alatt hatalmas mennyiségűre nő és bonyolult struktúrákba szerveződik, bolygókat, csillagokat, porfelhőket alkotva. Mégsem hívjuk az egész teremtést elementálnak, mivel ezt a fogalmat (szűkebb értelmében) csak azon teremtmények számára tartjuk fenn, melyek a beléjük íródott információnak engedelmeskedve mozognak és cselekednek. Tulajdonképpen mágikus robotokról van szó, amik korlátozott felfogó és megértő képességgel rendelkeznek és képesek az alkotójuk tudatos irányításától függetlenül tevékenykedni a világban. Mivel többnyire rendkívül hígak, a fizikai világban csak ritkán látjuk őket (parajelenségek). Az asztráltérben viszont sokkal könnyebben észrevehetők a lelki érzékelésünk segítségével.
Az, hogy egy elementál mennyi ideig marad fenn, számos tényező függvénye. Fizikailag hasonló a helyzete, mint a homeopátiás gyógyszereknek, amiket a készítésük után a külső környezet zavaró hatásai felülírhatnak, tönkretehetnek. Az erősebb hő és fényhatások elzajosíthatják a részecskefelhő belső információ tartalmát. A témát részletesen lásd: A homeopátia működése című írásban az Eseményhorizonton a 2004-es év anyagai között.
Az elementál ugyan védekezik a felejtés ellen, elmenekülve a számára veszélyes hatások elől, másrészt a táplálkozással, hasonló információ tartalmú részecskék bekebelezésével erősíti önmagát, de ettől még nem válik sem halhatatlanná, sem sebezhetetlenné. Ha információsan letörlődik, akkor hulladék lesz belőle, szétesik (mint az ember teste) és a világegyetem anyagát fogja alkotni a teremtési ciklus végéig. Más lények, elementálok táplálkozhatnak is belőle, tehát kialakul egy asztrális ökoszisztéma (nem bioszféra!), ahol a nagyobbak megeszik a kisebbeket és uralják az általuk bejárt territóriumot.
Az elementálok elsősorban a teremtőjükből szeretnek táplálkozni, ezért az őket szülő lélek közelében maradnak, mint valami szellem. Folyamatosan kísérik és befolyásolják, hogy minél többet gondoljon és érezzen olyat, amilyet az elementál létrehozásakor tett. A frissen kibocsátott (modulált) részecskéket pedig magukba szívják és egyre nőnek, erősödnek. Tulajdonképpen olyan élősködőkről van szó, amiket az ember maga hoz létre magából, jobbára tudatlanul.

3. AZ ELEMENTÁLOK MŰKÖDÉSE

Az elementálok az ember vágyainak, szándékainak asztrális, finomanyagi struktúrába rendeződő manifesztációi. Rengeteg fajtájuk van és nagyon sokmindenre használjuk őket, jobbára nem tudatosan. Segítenek megvalósítani a teremtésünket, mint tőlünk függő, általunk irányítható perifériák, kivetített információs mátrixok. Ez független az erkölcsi ítéleteinktől és tudatos elképzeléseinktől, tehát a lelkünkben zajló természetes információs folyamatokat tükrözi, amit viszont a külső környezet befolyásol a tapasztalatokon keresztül (jó vagy rossz irányokba).
Egyes elementálok például akkor keletkeznek, ha az ember tudatában (szellemének információs mátrixában) a traumák (fel nem dolgozott tapasztalatok) emléktartománya szoftveresen, pszichikailag elkülönül a többi emléktől. Leválik a személyiség egészéről. Benne marad a lélekben (hardverben), de tudatosan nem hozzáférhető (olyan könnyen) a tudat számára. Ezek a részek hajlamosak teljesen leszakadni a személyiségről (elfelejtődni), de közben fizikailag önállósodhatnak. Mintegy átíródnak a kibocsátott anyagi részecskékbe, hogy elementálként folytassák tovább létüket, kitagadott tapasztalatként.
A pszichikai és fizikai asztráltér így ezen elkóborolt, elveszett tapasztalatok gyűjtőhelyévé válik, amivel az álmodás, testen kívüli élmény vagy a halál során találkozhat a lélek. Mivel többnyire a számunkra rossz dolgokat választjuk le magunkról (az információs szemetet), ezért az elementáljaink többsége a számunkra rossznak, gonosznak, negatívnak tűnik, amikkel igen kellemetlen szembesülni. Félelmetes élmény, hogy amit korábban sikeresen kizártunk (disszipáltunk), elfelejtettünk a lelkünkből, az nem szűnt meg, hanem visszajár kísérteni, mint valami démoni teremtmény és fenyegeti a lelki békénket. Az efféle negatív elementálok aktívan befolyásolják a gondolkodásunkat, érzéseinket, reakcióinkat, végsősoron az egész életünket. Ha a lélek gyenge, nem képes uralni önmagát a tudása révén, akkor teljesen ezen kivetülések uralma alá kerülhet. A karmája utóléri és legyőzi őt, beteljesül rajta a sorsa - szoktuk mondani ilyenkor.
A halál során a lélekben az egész életének minden információja (emléke) lefut, újra tudatosul alig egy másodperc alatt. Ennek során felbukkannak az összes kibocsátott elementálok és lehetőség van ezek visszacsatolására, felülírására, azaz megváltására a kitaszított létükből. Ez egy információ feldolgozási folyamat, ami korábban is elvégezhető, még az élet során akár többször is. A dolog lényege, hogy újra tudatosítani kell a traumás élményeket (ez a mágiában az elementál "megnevezése") és meg kell emészteni őket, azaz túltenni magunkat rajtuk. A kibocsátott elementálokat vissza kell hívni és az anyagfelhőket információsan felülírni, megfosztva őket korábbi tartalmuktól, rezgésképüktől. Ezt nevezik az indián varázslók az összegzés folyamatának, amely során az életünkben szanaszét hagyott energiákat kell visszaszívnia az embernek önmagába.
Az elementáljainak visszaolvasztása nélkül nem képes a lélek átjutni az élete megítélésének folyamatán, vagyis megreked a köztes létben. Nem mehet tovább a mennyország irányába, amíg nem tisztázta magában a saját életével kapcsolatos eseményeket, nem rendezte el a dolgait maga mögött. Az elementálok a megváltásuk, információs letörlődésük után szétesnek, anyagfelhőjük ugyanúgy elkeveredik a környezet atomjaival, mint a lebomló fizikai és asztráltest. Tehát a cél végsősoron az anyagi burok levedlése, a megszabadulás a testi léttől. A mesterek számára az egész folyamat csak néhány másodpercig tart, mivel ők tudatosan élik az életüket és gyorsan képesek a saját elementáljaikat megváltani. Mások évszázadokig is elszöszmötölnek a feladattal, nyugtalan kísértetként kóborolva addig az asztráltérben. A fenntartási rendszer angyalai segíthetnek a folyamatban, elmagyarázva a technikai részleteket, de nem erőltetik a dolgot, mivel az sok esetben igen kellemetlen, sőt fájdalmas élmény az illető számára. Ahogy mondani szokás: szarnak és bajnak senki sem akar a gazdája lenni.
A köztes létben ragadt lelkek tehát alapvetően nem gonoszak, csak nincsenek tudatában a saját leszakadt személyiségfoszlányaiknak (árnyaiknak, sötét oldaluknak), amik viszont viselkedhetnek gonosz lény módjára. Az elementálok a korlátozott információ feldolgozó képességük miatt rosszul tudnak alkalmazkodni a változásokhoz, mivel nem igazán intelligensek. Persze egy intelligens lélek intelligensebb elementált kelthet, mint egy tudatlan, de mivel az elementálnak nincs lelke (központi információ feldolgozó egysége), ezért a lehetőségei, mint egy fémrobotnak is, erősen korlátozottak. Jobbára csak táplálkoznak és manipulálnak, a születésüktől fogva meglévő képességeik révén.
Amennyire tudjuk, az állatok és növények nem rekedhetnek az asztráltérben a saját elementáljaik miatt, mivel nekik nem kell megítélniük a saját életüket. Az ítélet a gondolkodó, tehát intelligens lelkek sajátja, vagyis az embereké és isteneké. Az állati lelkek azonnal tovább haladnak a saját tranzitterük (mennyországuk) felé, ahonnan az őket felügyelő angyalok irányítása szerint, a maguk menetrendje alapján újraszületnek. A kibocsátott elementáljaikról az angyalok gondoskodnak.
Az elementálok nem csak a gazdájukból képesek táplálkozni, információt és anyagot vételezni a fennmaradásukhoz, hanem másokból is, amennyiben azok hasonló rezgéseket termelnek. Ezeket a lényeket nevezzük asztrális vámpíroknak, szellemi élősködőknek, démonoknak (incubus, succubus) - kultúrkörtől függően. Mivel az elementálok képesek egymást bekebelezni, ezért idővel létrejönnek kollektív elementálok is az asztráltérben, amik uralni fogják a környezetüket és képesek sok emberre egyszerre rátelepedni.
Nem csak az egyes népcsoportoknak, hanem az egész emberiségnek is vannak ilyen, kollektív tudatlanságba, felejtésbe taszított kísérői. Ők, pontosabban ezek az emberiség közös démonai, a múltban leválasztott rémei, amik befolyásolják a globális folyamatokat. Háborúkat képesek kirobbantani, tömeghisztériát okozni, parajelenségeket kelteni, sőt természeti katasztrófákat is előidézhetnek annak érdekében, hogy az emberek a számukra kedvező információ tartalmú részecskéket árasszák magukból (félelem, rettegés, gyűlölet, elutasítás, önzés, agresszió, stb), amiket aztán magukba szívhatnak.
A médiaipar szintén ezek terméke és kiszolgálója azáltal, hogy szuggesztíven rákényszerít a társadalomra bizonyos gondolkodási mintákat, értékrendet és viselkedést (konformizál, uniformizál, leköti a figyelmet, stb). Az ilyen kollektív démonoktól csak a lélekcsoport felettes vezetője, istensége képes az emberiséget megváltani, s egyben átprogramozni a közösség gondolkodását, hogy ne etesse tovább a "fejére nőtt" teremtményeit. Az emberiség addig nem képes feljebb lépni a lelki fejlődésében, amíg szembe nem néz a saját démonaival, a teremtési ciklus során felhalmozott szemetével. Erre legkésőbb az ítélet napjáig sort kell kerítenie, ami nagy lelki traumák és fájdalmas visszaemlékezések formájában manifesztálódik a társadalomban. Ezt a folyamatot hívjuk az utolsó idők csapásainak, katasztrófáinak.

4. TALÁLKOZÁS EGY ELEMENTÁLLAL

A folyamat megértése érdekében közöljük az egyik kollégánk visszaemlékezését arról, milyen élmény volt a számára találkozni egy idegen (nem saját keltésű) elementállal, ami táplálkozni akart belőle.:
"Éjszaka, alvás közben történt velem a következő különös dolog. Épp odakint csavarogtam, kívül a testemen az asztráltérben, amikor egy erdei környezetben megtámadott valami. Mindenféle előzmény nélkül a jobb vállamra erős szorítással rátapadt egy amőbára emlékeztető, macska méretű lény. Élőlénynek nézett ki, valami állatszerűségnek, de nem volt intelligens. Komoly fájdalmat okozott, ahogy megpróbált az áttetsző csápjaival a nyakam és a fejem felé tapogatózni. Valószínűleg az asztráltestemből akart táplálkozni, energiát vagy anyagot vételezni tőlem, belőlem.
Sosem találkoztam korábban még ilyen lénnyel, sőt hasonlóval sem. Viszont régen olvastam róla Carlos Castaneda egyik könyvében, aki Don Juan tanításait közzé téve azt állította, hogy vannak a Földön olyan lények, amik az "emberi tudomással" táplálkoznak. Sem én, sem az ismerőseim nem láttak még ugyan ilyen lényeket, de talán rosszul értelmeztük az indián varázslók leírását. A tudomással való táplálkozás lehet az aurában tárolt energia elszívása is. Asztrális energiavámpír lényeket, lélektelen elementálokat ismerünk, és szükség esetén el is tudunk velük bánni, hisz ez a mágusok képzéséhez hozzátartozik, mint alapvető technika.
Mivel a lény igencsak mohón viselkedett, és fájt is a kéretlen közeledése, úgy döntöttem, hogy megszabadulok tőle. Bal kézzel megragadtam a lényt, aminek semmilyen érzékelhető tapintása nem volt, tehát igen híg lehetett szerkezetileg. Letépve magamról messzire elhajítottam. Csíkos nyomokat hagyott rajtam, nem csupán a bőrömön, hanem belül az asztráltestemben is, amiket gyorsan begyógyítottam. Utólag átvizsgálva magam nem tapasztaltam, hogy a fizikai kullancsokhoz hasonlóan pl. megfertőzött volna valamivel. Főként azért nem, mert az asztráltérben nincsenek mikrobák (vírusok, baktériumok, gombák, egysejtűek).
A lény lopakodva támadott, a paravédelmi rendszerem semmit sem jelzett előre. Valószínűleg azért, mert nem valós, hanem virtuális (pszichikai) lény volt, amit valaki valamiért rámuszított, esetleg magától támadott, mert éhes volt. Ha lelkes lény lett volna, már messziről kiszúrom, de nem észleltem semmi lélekjelenlétet, se gondolatokat, se komplex tudatosságot. Ha másra nem is, de arra jó volt ez a találkozás, hogy gyakorlatoztassa a paravédelmi rendszerem."
Idézet egy másik kollégánktól: "Egy látó barátom mesélte, hogy ő kétszer látott már ehhez az amőbához hasonlót. Az egyik egy lélek volt, aki megszállt egy embert és ilyen amőbás jellegű energianyúlványokat fejlesztett ki, hogy rátapadhasson. A másik egy cicához hasonlított, de nem a megjelenésében, hanem a viselkedésében. Erről kiderült, hogy egy elementál. Sok emberre szoktak rátapadni effélék, egyszerűbb elementálok vagy bonyolultabbak, amik részben intelligensen viselkednek. Egyes fejlettebb átkok szintén elementálok formájában támadják meg a célpontjukat."

5. ELEMENTÁLOK A TEREMTÉSBEN

Az elementálok keltődése fizikailag hasonló ahhoz a folyamathoz, ahogy az Isten (Mindenható térszerán) szüli a lelkeket. Amilyen információs állapotban van közben az isteni lélek, olyan típusú, alap információ tartalmú lelket szül. Ezért lesznek egyesek tehetséges harcosok, mások tudósok, vezetők, szülők, munkások, gonosztevők, stb. "Nem mindenkit teremt az Isten jókedvében." Így már érthető a mondás.
Az isteni lelkek által teremtett különféle elementálokat hívjuk természet szellemeknek, amik a sziklákban, hegyekben, felhőkben, folyókban laknak, de bárhol másutt is előfordulhatnak. Ezek valójában a különböző feladatokat ellátó istenek szándékainak megvalósítói, végrehajtói. Sokkal erősebbek, intelligensebbek és hosszabb életűek, mint az emberi elementálok. Ezek között is vannak jók és rosszak, a szónak abban az értelmében, hogy különféle hatásokat váltanak ki a világban (teremtenek vagy pusztítanak). Ezek nem angyalok, de nem is démonok, bár sokan összetévesztik őket velük.
A lélekről leváló részecskék javarészt beépülnek a fizikai és asztráltestbe, illetve az anyagcsere révén idővel elhagyják azt és elkeverednek a természetben, beépülve más élőlényekbe. Ha ezek a barionok újabb, még kisebb részecskéket szülnek, azok is hordozni fogják a keltőjükre jellemző információkat. Így tükrözi az egész teremtés a keltő Isten gondolatait és szándékait, több megvalósulási lépcsőn (manifesztációs formán) keresztül.
Minden teremtményt (lelkeket, részecskéket, elementálokat) időszálak kötnek össze a teremtőjével (az Istennel, illetve a felettes létező lélekkel). A szálakon át ugyan oda-vissza folyamatosan átmegy minden információ, de csak erősen szűrve (1D-sre redukált formában). Emiatt az információ hatásában legyengülve, háttérzajként perturbálja a szál túloldalán működő időhurkot. Vagyis a térben eltávolodó teremtmények nem követik szorosan a lélekben zajló információs változásokat. Emiatt hosszasan megőrzik a születéskori állapot lenyomatát az alkotójukról, valamint önálló változásokon mennek keresztül (akár a felismerhetetlenségig megváltozhatnak). Ettől tűnnek a teremtmények önállónak, mintha szabad akaratuk lenne, ami független az alkotójuk szándékától. Valójában a teremtésben senkinek, egyetlen teremtménynek sincs igazi szabad akarata, hisz ezt az akaratot mindenki a teremtőjétől kapta. Rajta keresztül nyilvánul meg az isteni szándék, legfeljebb ennek nincs tudatában, mert nem megvilágosodott az illető.
Az elementálok pszichikailag olyannak látszódnak, amilyen információ tartalmuk van. Fizikailag viszont olyannak (ha lélekkel látva közvetlenül a gravitációs hullámterüket figyeljük), amilyen felhőt alkotnak a részecskéik. A kettő akár gyökeresen eltérhet egymástól, ezért nem tudnak megegyezni sokszor a látók és varázslók abban, hogy mik is azok a dolgok, amiket látni szoktak. Ezen csak gyakorlással és a látott dolgok megbeszélésével lehet segíteni (meg kell állapodni abban, hogy mi micsoda).
Szigorú fizikai értelemben véve az elementálok, amik a keltőjük vágyait, félelmeit, információ tartalmát (részben) hordozzák, csak azért tapadnak a gazdájukra (vagy másokra), mert a saját holografikus hullámterük vonzó interferenciába kerül az illetővel. A hasonló a hasonlót vonzza alapon találják meg célpontjukat és szegődnek hozzá. Ebben az értelemben a működésüket nem is tekinthetjük igazi élősködésnek, csak fizikai jelenségnek, a teremtés egyik érdekes mellékhatásának.
Mivel az interferencia többnyire csak részleges vonzást jelent a gyakorlatban, ahogy két lelkes ember kapcsolatában is vannak vonzó és taszító tulajdonságok, úgy itt is lesznek problémák. Az elementál a vonzó rezgések révén kapcsolódik és ragaszkodik az "áldozatához", miközben a taszító rezgéseivel zavarja, fárasztja, rémiszti az embert. Hasonlóan ahhoz, ahogy a múltunk egyes emlékei is nyomasztanak minket, ha valamiért eszünkbe jutnak, az ilyen teremtmények sem feltétlenül kellemesek a számunkra.
Ha az emberi lélekbarion képes lenne további lelkeket szülni magából, kellő szintű tudatossággal akár ezzel is elláthatnánk az elementálokat, kylkhort készítve, ahogy az istenek csinálják ezt velünk. Mivel mi az ő "lelkes" elementáljaik vagyunk. Megfelelő mágikus ismeretek birtokában tehát az elementálok rengeteg mindenre felhasználhatók, de az efféle varázslatok ismertetése meghaladja a cikkünk kereteit, ezért eltekintünk tőle.
Az élőlények, mint disszipatív struktúrák a működésük során állandóan termelnek magukból ilyen "hulladékokat", ezért teljesen fölösleges bárkinek is azon erőlködnie, hogy ne hozzon létre teremtményeket. Másfelöl, ahogy azt Theodore Sturgeon sci-fi író mondta hajdanán: "Minden mű kilencven százaléka szemét".

6. AZ ELEMENTÁLOK KÉPZŐDÉSÉNEK INFORMÁCIÓGEOMETRIAI MODELLJE

A tudatunk operációs rendszere a tapasztalás során folyamatosan asszociációkat alakít ki a bejövő információkkal kapcsolatban. Minden amit éppen érzékelünk, felidéz bennünk mindent, amire emlékeztet az addigi életünkből. Ha látunk egy piros pöttyös bögrét, a bögre fogalma a szellem információs mátrixában (az én saját világomban) tartalmazni fogja a piros pöttyös labda képét is. Továbbá a labdázás örömét vagy azt a kellemetlenséget, hogy nagyon megrúgott a bátyám a piros pöttyös labdával. Egyszóval minden eseményt az életemből. Minden pillanatban felépül tehát (közel fénysebességgel) egy asszociációs mátrix, ami meghatározza a tapasztalásomat, s egyben az érzékelésemet, a felfogásomat a világommal kapcsolatban.
A hétköznapi tudatállapotban a tudatnak időre van szüksége a mátrix felépítéséhez, mert lelassítva működik. Azzal a csökkentett sebességgel, amit a nagy és tohonya fizikai test irányítása a születésünktől fogva megkövetel tőlünk. A lélek képes a megszokottnál több százszor gyorsabb gondolkodásra, működésre is, csak éppen nem használjuk ezt a képességünket (néhány profi mestert kivéve).
Az asszociációs mátrix felépítése addig tart, míg a tudati fókusz (figyelem) áthalad az emlékeken és felépíti az aktuális pillanatban érzékelt dolgokhoz kapcsolódó hasonlósági táblázatot. Ennek során hozzácsatolja a friss élményt a személyiség többi részéhez azáltal, hogy asszociációsan kapcsolatba hozza, beköti a tudati mátrixába. Ez a folyamat a gondolkodás, értékelés, ítélkezés, a természetes belső reakció, ami mindannyiunkban folyamatosan lejátszódik és ami csapongóvá, fegyelmezetlenné teszi (szükségképpen) az elménket.
Ha egy élmény túl hirtelen és túl intenzíven zajlik le bennünk (pl.: a tévéfilmben túl gyorsak a kameraváltások, bevillanó képek), akkor nincs ideje a tudatunknak felépítenie az asszociációs mátrixot. Így nem tudja kellő pontossággal becsatolni az élményt az emlékmátrixába, ami "lógni fog" a puszta regisztrációs tárolóban. Más néven (ahogy a pszichológusok mondanák) a tudattalanba kerül. Maga a tudattalan azért tudattalan (vagy tudatalatti), mert a tudat normálisan nem látja. Nem mutat rá asszociációs link vagy csak kevés (az időrendi beágyazódás kapcsolata). Másrészt nem vezet ki belőle asszociáció, ha mégis odajut a figyelmünk, vagyis semmi nem jut az eszünkbe róla. Sehová sem tudjuk tenni az élményünket.
Ennek a folyamatnak lesz egy speciális esete a tudathasadás (skizofrénia), amikor a tudat két vagy több elkülönült személyiségterület között kapcsolgat. Mintha több szellem (szoftver) futna párhuzamosan, de időosztással (felváltva) a lélekben (hardver) és vetélkednének az irányításért, amennyiben valahogy tudomást szereznek egymásról.
A reinkarnáció (a feltudati törléssel való újraszületés egy új környezetbe) tipikusan skizofrén viselkedés a lélek számára, mert a korábbi életeinek személyiségei és emlékei háttérbe szorulnak. A tudatalattiba, ami fizikailag a lélek centrumának, az öt dimenziós szentélynek felel meg. Ugyanígy az Isten számára megnyilvánulni a teremtményein keresztül szintén skizofrén állapot, amikor egy konkrét léleknek képzeli magát, megfeledkezve önnön eredeti természetéről. Az előző életekre való visszaemlékezés képessége pontosan ezért jár együtt a megvilágosodással, mert segít a személyiségnek felfogni a tényt, hogy ő nem egy önálló és elszigetelt létező (információs mátrix), hanem egy sokkal nagyobb, bonyolultabb és öregebb rendszer lokális terméke. A megvilágosodási folyamat célja tehát az, hogy az Isten öntudatára ébredjen a teremtményében (istenemberré válás).
Ebből az irányból megközelítve a jelenséget azt is mondhatjuk, hogy a léleknek valójában semmi mása nincsen, csak tudatalattija. A tudatfeletti az életében virtuálisan elkülönített (kisebbik) rész, az éppen futó, legfrissebb és legfontosabb információk adatbázisa (mint a programok a memóriában), amire szüksége van az élete fenntartásához. Az énünket azáltal különítjük el önnön nagyobb teljességünktől, hogy definiálunk egy folyamatosan söprő, pásztázó tudati fókuszt, és az azt vezérlő programot, amely rendszerbe próbálja szervezni az élményeket. Ez a vezérlőegység a sokat emlegetett egó (éntudat).
Meditáció közben vagy a testünk halálakor szokott megtörténni, hogy az egónk leáll, megszüntetve az elkülönítést a tudatalattitól. Ekkor a személyiség egész területe (vagy egy nagyobb része) azonnal hozzáférhetővé válik a számunkra, és ez olyan, mint az igazi öntudatra ébredés, felébredés élménye. Tehát a szembenézés az elementáljainkkal valójában nem más, mint az egó leállítása. Ilyenkor elvileg arra is lehetősége nyílik a léleknek, hogy a felismert elementálok anyagát visszaolvassza önmagába, megszüntetve a részecskék további létezését. Az Isten ugyanezt csinálja az univerzum teremtési ciklusa végén, amikor lebontja az egész káprázatot és a rendszer összemegy újra egy pontba.
Ha a lokális személyiség (amely jóval butább az egésznél) az élet ellentmondásai miatt nehéz választások elé kerül, például trauma éri, a belső információ tartalma egyfajta kétpont oszcillációba kezd. Megpróbálja eldönteni, melyik lehetőséget válassza és közben ide-oda jár a végletek között. Amikor sikerül döntenie, a számára jónak tetszőt megtartja, a rosszat leválasztja, azaz tudatosan elhatárolódik tőle. "Én nem vagyok olyan. Sőt, semmi közöm hozzá." A kitagadott részből lesz a tudattalanba kerülő információ, amit leválasztott magáról. Ez benne marad fizikailag a lelkében (szellemként eltárolva), csak nem foglalkozik vele, mint felejtésre ítélt, kellemetlen tapasztalattal. A művelet lényege, hogy segítsen a szemetet eltávolítani (kitakarítani) az információs mátrix fontos, éppen futó részéből, hogy ne vonja el az egó figyelmét más dolgokról.
Az egó megállítása tehát az emlékezés legjobb eszköze. Sokan csak hipnózisban képesek rá, a mesterek számára ehhez nem kell külső segítség. Az indián varázslók ezen műveletet hívják "a világ megállításának". Akik nem képesek megállítani az egójukat, valójában félnek attól, ami ilyenkor bekövetkezik. Félnek a szembesüléssel önnön nagyobbik részüktől, annak jó és rossz emlékeitől. Félnek az identitásuk (hamis önazonosságuk), énképzetük sérülésétől, elvesztésétől, amit szellemi halálnak tekintenek. Ez okozza a ragaszkodást bizonyos külső dolgokhoz, tárgyakhoz, személyekhez, ideákhoz, s válik okozójává a reinkarnálódásnak (a testi léthez való ragaszkodás). Tipikusan olyan helyzetről van szó, amikor a farok csóválja a kutyát.
A külvilág dolgaihoz való ragaszkodás fizikai oka az, hogy az egónak az öndefiniáláshoz szüksége van "horgonyzó helyekre", külső vonatkoztatási pontokra, amikhez képest meghatározhatja önmagát (identifikáció). Ezek az életünk fontos dolgai, amik körül az életünk, a gondolataink és tetteink rendszerint forognak. Értelmet, célt, rendező erőt és támpontot adnak az élethez, a tapasztaláshoz, tehát az elvesztésük katasztrófális következményekkel (sérülésekkel, pusztulással) járhat az egó számára. Csak megfelelő tanulási folyamat révén lehet olyanra formálni az egót, a tudatos ént, hogy az képes legyen külső horgonypontok nélkül is megállni a világban, pusztán önmagára (a benne lakozó isteni tudatosságra) támaszkodva. Az ilyen (megvilágosodott) lelkek éppen ezért nem halnak meg a fizikai testük elvesztésekor, mivel nem az anyagi világ dolgaihoz képest határozzák meg magukat. Számukra semmiféle törést, bajt nem okoz a "halál", amit úgy tekintenek, mint vedlést, a test nevű ruhától való megszabadulást.
Az emlékmátrix tehát nem más, mint a tudatalatti egy aspektusa, praktikus leválogatása. Erre feltétlenül szükség van ahhoz, hogy elemezhetők legyen az élmények és a lélek okulhasson a tapasztalatokból, azaz tanulhasson, alkalmazkodhasson a világhoz. Az egónak a halálkor azért kell leállnia (mint egy programnak, ami elvégezte a feladatát), mert nincs már tovább szükség a futtatására (test híján).
A fentiekből következik még az az érdekesség is, hogy az egó leállásához nem szükséges előtte feltétlenül szembenézni a tudatalattival, az elementálokkal. Az úgyis automatikusan megtörténik, amint leáll az egó, befejezve futását. A halálkor a lelket vezérlő operációs rendszer a háttérben (tudatalatt) elvégzi az Isten által előírt "kilépési procedúrát". Leválasztja a lelket a testhez kapcsoló időszálakat, összehasonlítja a feltudatban eltárolt információkat a tudatalattiban és a Jupiter akashában őrzött másolatokkal (nehogy hiányozzon valami a helyes ítélethez) és jelzést küld a fenntartási rendszernek (felettes létezőjének), aki szól a halál angyalainak, hogy segítsenek a kilépési folyamatban.
Az egó azonban addig nem tud leállni, amíg vissza nem csatolt az adatbázisába minden kintlévő adatot. Ha erre nincs lehetősége, a folyamat megreked, aminek elkerülésére valahogy felül kell vezérelni a rendszert (erőltetett megszakítás). Ennek két módja lehetséges azon kívül, hogy durván kilőjük az alkalmazást. Vagy segítünk neki begyűjteni az utolsó hiányzó adatokat (szembenézni), hogy a művelet befejeződjön vagy megpróbáljuk rávenni arra, hogy hagyja a begyűjtést és egyszerűen álljon le. Ehhez viszont arra van szükség, hogy az egó ne kötődjön tovább az életének dolgaihoz, engedje el azokat.
Mindkét dolog meg szokott történni akkor, amikor egy (nem kellően gyakorlott) szellemet próbálunk segíteni a továbbhaladásban, miután a testétől elvált és a köztes létben van. A megjelenő angyalok, rokonok próbálják rávenni, hogy ne kötődjön az elvesztett dolgaihoz (feleség, gyermek, szülő, vagyon, stb), hanem menjen tovább bátran a fény felé (azaz álljon le az egója). Ebben segítenek a lélek által szemlélt (imént elhagyott) fizikai világban az élők által elvégzett a temetési szertartások, halott búcsúztató szövegek és egyéb vallási rituálék.
Visszatérve az elementálokra: a lényeg, hogy csak olyan lelkekkel és más elementálokkal tud kapcsolatba lépni, akikkel/amikkel van kapcsolódó asszociációs tartalma. Minden kapcsolatba lépéskor (táplálkozás) az információs mátrixa erősödik, ami újraindítja a belső ciklusát, csak egy nagyobb energiaszinten (erősebben). Ez látszólag fennmaradási törekvésnek és intelligens táplálkozásnak, növekedésnek tűnik, pedig csak egy rekurzív folyamat.
Amikor egy teremtési ciklus a végéhez közeledik, a fejlődésükben lemaradozó lelkek megpróbálnak sietni, hogy minél jobb eredménnyel zárják a ciklust. Emiatt az utolsó időkben általánosan megfigyelhető, hogy egyre gyorsabban zajlanak a társadalmi változások (hajrá a célegyenesben). A dolog mellékhatása, hogy akik nem bírják a tempót, sorra lemaradnak. Az embereknek nincs idejük felnőni szellemileg a kihívásokhoz, amiket a rohanó világ támaszt. A követelmények teljesíthetetlenekké válnak.
Egyre gyorsan zajlanak az események: a közlekedés, a technikai fejlődés, a háborúk, politikai és pénzügyi változások, jogszabály módosítások, a kultúrális átalakulások, népvándorlások, stb. Végül sem egyénileg, sem kollektíven nem tudjuk már tudatosan feldolgozni az eseményeket, vagyis egyre több elementált termelünk ki. A közösséget próbára tevő konfliktusok így sorozatos, értelmetlen és kezelhetetlen (permanens) agresszió, azaz háborúk, nemzetiségi villongások, stb formájában manifesztálódnak körülöttünk. Ezek nem tudatos reakciók a csoport részéről. Erre mondjuk azt, hogy elszabadul a pokol: a fejünkre dől a saját teremtésünk. A megváltónak ebből a káoszból kell kimentenie a lelkeket és erővel felülvezérelni a rendszert.

Készült: 2007.02.13.
forrás: http://esemenyhorizont.uw.hu/