2017 - Március
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
2017 - Április
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
2017 - Május
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
 
Főoldal > Ősi hagyaték
Hórusz szeme
 
A misztériumok iskolája 
 

Történetünk nem sokkal a világméretű özönvíz okozta teljes pusztulás előtt kezdődik. Ekkor még létezett a Földön az a civilizáció, amely azóta az Atlantisz legenda részévé vált. Az atlantisziak bölcsessége abból származott, hogy e civilizáció tagjai évszázadokon keresztül bővítették tudásukat, évezredeken át gyűjtötték a világegyetemmel és az életnek nevezett folyamattal kapcsolatos igazságokat.

A csillagképek vizsgálata közben jöttek rá, hogy az emberiség élő közösség, amely az égboltozat és a Föld között helyezkedik el, és hogy a Földön minden az évszakok, a ciklusok és a ritmusok is a Nap és a csillagok hatása alatt áll.

Az atlantiszi Naacal tudás iskolájának bölcs papjai felfedezték, hogy a bolygó az egyik ilyen ciklus végső állapotában van. Hiába figyelmeztettek, hogy egy katasztrófa hamarosan el fogja pusztítani a szervezett társadalmi felépítést. A papok az emberek segítsége nélkül építettek néhány hajót, vízhatlanná tették, és elektromágneses erők segítségével megvédték őket az olyan erőktől, amelyek behatolnak és feloldják az anyagot.

A papok a főpap Chiquitet Arelich Vomalites vezetésével felszálltak családjaikkal, néhány szerszámmal és házi állattal együtt a hajókra, és keletfelé elhagytál Atlantiszt. A bolygó megrázkódott. A jég elolvadt. A víz elárasztotta a szárazföldeket, és szinte az egész civilizációt eltörölte a Föld színéről.

Egyiptom közelében két helyen is találtak jó néhány megalitnak nevezett, hatalmas sziklát. Ezek méretük, súlyuk és bonyolult összetételük révén élő bizonyítékai egy olyan technológiának, ami ismeretlen a mai ember számra, és valószínűleg Atlantisz civilizációjától származik.

Az első ilyen szikla a libanoni Baalbekben található. Itt láthatjuk a világ három legnagyobb és legnehezebb faragott kövét, a trilitonokat. Mindegyik szikla  1200 tonna súlyú, hosszuk 25 méter szélességük 8, magasságuk 5 méter.

Ma a legnehezebb tárgy, ami daruval megemelhető a Discavery űrrepülőgép, de a súlya csupán 150 tonna, a trilitonok súlyának egytizede. Jelenleg nem áll rendelkezésünkre olyan technológia, amellyel fel tudnánk emelni, vagy pontosan a helyükre tudnánk tenni őket.

A köveket három kilométerre innen faragták ki, majd onnan szállították ide. Egy ugyanekkora szikla még ma is itt fekszik. Az építők sohasem használták fel. A rejtélyes emelvény szokatlan méretének köszönhetően szent hellyé vált. Az özönvíz után itt letelepedő civilizációk az asszírok, perzsák, görögök, és végül a rómaiak erre az emelvényre építették legfontosabb templomaikat.

A második szikla Jeruzsálemben, a három vallás szent városában található. Itt több megalitot is láthatunk. A hatalmas kövek darabja 800 tonnát nyom. Óriási és megmagyarázhatatlan méretük folytán ezek a sziklák is szent helyekké váltak. Köréjük épült Jeruzsálem. A zsidók temploma alapzatának részét képezik és ma itt található az El Aksa mecset és a sziklatemplom. Ilyen kövek alkotják a Siratófal alapzatát is. A hatalmas sziklákhoz egy alagúton át juthatunk el. A baalbeki és jeruzsálemi megalitok azoknak az elveszett építményeknek a részei, amelyeket az özönvíz pusztított el. Hatalmas súlyuknak köszönhetik, hogy a helyükön maradtak.

A kataklizma elpusztította az atlantiszi civilizációt. A tragédia k.e. 10500 körül történt, amikor a Naprendszer az Oroszlán csillagképen haladt keresztül. Az eseményt a világ összes kultúrájának szent könyveibe feljegyezték. Amikor helyreállt a rend az életben maradt papok kiszálltak hajóikból a Föld felszínének középpontjában, a földi erők találkozási pontján.

Azt remélték, hogy az erők segítségével ki tudják tágítani az emberi tudatot azzal, ha hatalmas piramis alakú építményeket emelnek, amelyek összegyűjtik és energiává alakítják a bolygó alapvető rezgéseit. Spirituálisan fejlett emberek voltak. A fejlődésről alkotott fogalmaikat nem az anyagi gazdagságra alapozták, hanem a belső béke és harmónia megteremtésére, valamint a korlátolt emberállatnak szuperlénnyé való átalakítására.

Egy napon ezek a papok szólongatták Zep Tepi-t a teremtőt, és látták, amint egy hosszú keskeny oázis emelkedik ki a vízből. A sivatag által körbevett és védett termékeny területet egy folyó határolta. Az oázist Egyiptomnak nevezték. Ez a föld emelkedett ki a vízből. Egyetlen folyója volt, a Nílus. Itt voltak a legjobb körülmények egy új civilizáció létrehozására.

A papok úgy látták, hogy a kataklizma lehetőséget ad arra, hogy az emberiséget egy magasabb szint felé vezessék, hogy fejlődni tudjon az új korszakban és a társadalom elkötelezze magát a spirituális fejlődés mellett. A Szfinx ezeknek az egymást követő korszakoknak a példája. Alakja, az ember fejű oroszlán test, az oroszlán és a vízöntő közötti ciklust képviseli.

Az életet Isten által tervezett folyamatnak látták, melynek során az ember egymás után többször reinkarnálódik, hogy tökéletesítse magát, és felfelé halad az univerzum ranglétráján. Mivel az emberi lélek sem a teremtő, vagy a világegyetem vagy a saját létezésének okát nem képes megérteni emberi testet ölt, és különféle tapasztalatokat szerez, melynek során bölccsé és megértővé válik.

A lélek reinkarnálódik és mindent érez egy olyan helyen, amely két szélsőséges oldalból áll. Ez egy kettős, bipoláris univerzum, amely lehetővé teszi a két elem összehasonlítását az igazság megértésének érdekében. Úgy tanulunk, hogy szembesülünk életünk mindenegyes döntésének és tettének következményével. A szenvedés által képesek vagyunk értékelni a boldogságot. A gyötrelem által képesek vagyunk értékelni a békét. Azzal, hogy sok életet végigélünk és összehasonlítjuk mindkét szélsőséget megértjük, hogy a valóság csupán a szeretet semlegességének a középpontjában létezik. Az emberiség a reinkarnáció révén lassacskán elkezdi tisztelni mindazt, ami él, és kezdi megérteni, hogy mindennek meg van a maga feladata, és hogy minden helyzet, még a legnehezebb is tökéletes, mert leckével szolgál a spirituális tökéletesség felé vezető úton.

Az ember minden élete után másik szintre emelkedik. Több információhoz, békéhez és harmóniához jut. Több életenergiával rendelkezik, megértő emberré válik aki mindent tisztel és egyre nagyobb energiára tesz szert. Megérti, hogy ebben a bipoláris univerzumban ilyen ellentmondásos körülmények között az egyetlen dolog, melynek nincsen polaritása a szeretet. A szeretet semleges, akárcsak Isten. A Denderában látható Zodiákus bebizonyította, hogy ez a tanulási folyamat egy kozmikus ciklus során képes beteljesíteni önmagát.

12 állatövi korszak létezik. Ennek során a Naprendszer teljesen körbefordul a 12 csillagkép befolyása alatt. Ez alatt a 25920 év alatt 700-szor születünk újra különböző testekben helyeken, időkben körülmények között és személyiségekben. Minden egyes életben tanulunk valami újat. Az ember minden születésekor másmilyen jelet kap a csillagokból sugárzó erőktől. Ennek révén minden egyes emberi lény kozmikus cikluson megy keresztül, energiát kap a 12 csillaglépből és az égbolt befolyásától, amely szabályozza a ritmust és módosítja a tudatot.

A papok tisztában voltak a világegyetem ciklusai és az emberi lényeknek a különböző reinkarnációk révén megvalósuló tanulási folyamata közötti kapcsolattal, és terveiket a csillagok irányítására alapozták. Megszövegezték az Istenről, a világegyetemről, és a fejlődési folyamatról szóló tudás felfedésének a módszerét, amely megmutatja az embernek, mi az élet és mi az élet értelme.

Létrehozták az Istenről szóló tudás felfedésének különböző állomásait. Ezek az állomások azután az égbolton lévő csillagképek korszakaival változtak. Különböző szakaszokat szenteltek Isten, az Univerzum teremtése és az emberi tudat tanulmányozásának. A reveláció minden egyes szakaszát egy vallási csoport irányította, amely Egyiptom központjában, a Nílus vidékén telepedett le. E vallási csoportok csakraként, vagyis energia, illetve adatátadási és elosztási központként szolgáltak a tömegek számára. Négy szakaszban, négy vallási központot hoztak létre, melyeknek mindegyike különböző nevekkel és jelképekkel az egyetlen Isten különböző fázisának szentelte magát.

Az első vallási központ a görögök által Héliopolisznak nevezett Annuban jött létre az Ikrek korának kezdetén k.e. 6620-ban, Egyiptom predinasztikus korszakában. Ezt a korszakot a művészetekben és az építészetben a szimmetriának szentelték. Arra törekedtek, hogy felfedjék a jellemvonásait tulajdonságait és jelentését az abszolút Istennek. Az egyetlen Istennek, az igaz ügynek, a mindenhatónak, annak az Istennek, akit ők ATUM-RA-nak neveztek. Az univerzum teremtése előtt létezett statikus homogén egységnek.

A második vallási központot Memphis-ben hozták létre a Bika korának kezdetén k.e. 4460-ban. Ebben a korban Istennek egy újabb állomását fedték fel. Azt a kort, amelyben Isten megteremtette a világegyetemet, a bolygókat és a napokat, amikor összeszedte erejét, isteni energiáját és létrehozta az anyagot. Istennek ezt a különösen kreatív korszakát PTAH–nak nevezték. Ebben a korszakban tanúi lehetünk Montu (Mentu) befolyásának. Montu a bika, amely a Bika korának Egyiptomában még a fáraók nevében is megtalálható.

A harmadik központ Hermopolis ban jött létre. THOTH-nak, az egyetlen igaz Istennek szentelték, aki megteremtette a természetet és benne a különféle állatokat és növényeket.

 

A negyedik vallási központot a Kos korszakának beköszöntével alapították meg Thébában k.e. 2300-ban. Az volt a feladata, hogy felfedje Isten tulajdonságait, jellegzetességeit és jelentését, amikor saját hasonlatosságára megteremtette az emberi tudatot. Ezt AMON-RA-nak nevezték. Ez volt annak a civilizációnak a csúcspontja. Sok kost ábrázoló szoborral díszített templomot építettek. A fáraók az Amon vagy a Ra neveket vették föl.

A korszakok, vagyis a csillagképek váltása jelezte a reveláció minden egyes állomásának időtartamát. A tömegek lassan megértették, hogy csak egyetlen, különböző tulajdonságokkal bíró Isten létezik, aki különböző korszakokon keresztül, különböző néven teremtette meg az embert és az Univerzumot.

Felépítették a misztériumok iskoláját, hogy továbbadhassák a tudást és biztosíthassák, hogy a jövő papjai folytassák a reveláció folyamatát. Egyiptomot templomok és vallási központok köré építették, és itt annak szentelték magukat, hogy a diákokból olyan tiszteletre méltó embereket képezzenek akik képesek lesznek majd arra, hogy vezessék az embereket és jól bánjanak a természet alapvető erőivel.

Tanítványokat az egyiptomi gyerekek közül választottak tudatosságuk és fogékonyságuk alapján, és lehetőséget adtak nekik arra, hogy pappá váljanak. Megtanították őket az Isten és az Univerzum révén végbemenő tökéletessé válás folyamatára. Tudománnyal, művészetekkel, vallással és filozófiával foglalkoztak. Megtanították nekik az önuralom gyakorlását. Arra is megtanították őket, hogyan őrizzék meg életerejüket és értsék meg a tisztelet és a szabad akarat fontosságát. Ezek a gyerekek váltak kasztjuk örököseivé.

A papok a tisztséggel járó hatalommal és tudással bírtak. Az volt a küldetésük, hogy vezessék az embereket az általános javuláshoz vezető úton. Sok papot ábrázoló szobron éppen egy kockából lépnek ki, más szobrok írnokként vagy bölcsként ábrázolják őket. Tudásuk elismeréseként néhány pap nevéhez hozzátették a Hotep, a békés ember szót. Ilyen például az Imhotep, Amenhotep név.

A papok templomaikban halmozták fel tudásukat, hatalmukat, valamint anyagi és spirituális gazdagságukat. Így született meg az egyiptomi civilizáció.

Ennek a titkos papi szervezetnek a jelképeként Hórusz szemét használták. Még a fáraó hatalmát is beárnyékolva évezredeken át ez a szervezet határozta meg Egyiptom sorsát. A misztériumok iskolája a Hórusz szemet használta jelképeként. Ez a szem minden egyiptomi templom falán megjelenik. A jelkép eszünkbe jutatja és közli a forma alapvető lényegét. Egy nagyon egyszerű, szavakon túli gondolatot közöl. Jelentése több ezer évvel a lerajzolása után is érthető.

A szem a Napot, minden élet forrását jelképezi. Reagál a Nap fényére és színeinek rezgéseire. A szem adja át a tűz intenzitását és erejét az agynak. A szem azaz idegvégződés, amely érzékeli az isteni akaratot. Az egyiptomiak a fény intenzitását, az Isten erejét, Pehtphi(?)-nek nevezték.

Az erő, amely anyaggá változtatja a szellemet, és ezzel létrehozza az Univerzumot, ahol az elme kísérletei lezajlanak. A szem a test egyetlen külső idege, melyet működése közben megfigyelhetünk. A szem tiszta, fehér folyadékkal megtöltött szférák között virágzik. A szem a kettősséget jelképezi. A bal oldali szem szoláris, vagyis érzékeny a negativitásra. A jobb pedig lunáris, vagyis a pozitív dolgokra érzékeny. A szemek kicserélik az információt egymás között, hogy pontosabb mentális képet alkothassanak. Az ellentéteknek ebben az univerzumában tudatunk folyamatát jelképezik azzal, hogy a szemben álló oldalak összehasonlításával megtalálják az igazságot. A Nap aktív fényére reagálva valódi fényt képeznek le az agyban. Ez a fény ragyogó életenergia. Láthatatlan fény, amely lehetővé teszi az intelligencia létezését, és a valóság megértését.

A madarak közvetítik a repülés gondolatát, a korlátlan szabadságot. A sólyomnak van a legjob szeme a madarak között. Hórusz, a sólyom jelképezi az emberi lelket, amint egy halandó és behatárolt életciklus során a tanulási folyamat végére ér és megérti a világmindenség igazságait. Számos különféle élet után a sólyom képes felülemelkedni minden fizikai korláton, valamint a téren, és az időn.

A Hórusz szem a hallhatatlan elme, amely mindent tud és mindent lát. Magasan minden létező fölé tud repülni, és képes bármilyen részletre összpontosítani. Kétségtelen, hogy a papok a tökéletessé válás folyamatának és a fény felé tartó utazás megfigyelőinek és vezetőinek tekintették magukat. Ezért volt Hórusz szem a jelképük. A szem, amely mindent lát.

A Hórusz szem papjai békésen vezették templomaikból az embereket a tökéletessé válás útján úgy, hogy információt fedtek fel előttük Istenről, az Univerzumról, és arról a folyamatról, amelyen az emberi tudat keresztül megy.

A nagyon magas falakkal védett templomok hatalmas építmények voltak. Több ezer ember, férfi és nő élt falaik között, mivel nem létezett nemi megkülönböztetés. Ezek az emberek legalább 21 éven át tanultak és képezték magukat, hogy papokká és papnőkké válhassanak. Hosszú időt töltöttek különféle templomokban, miközben képzést kaptak és önkontrolt tanultak, hogy eljussanak a következő szintre és egy másik Nílus menti templomba kerülhessenek.

Mindegyik templom speciális információt tartalmazó gyakorlati könyvtárrá vált. Mindegyik másfajta tanítást tartalmazott az Univerzumról, és létezésünk értelméről. Minden templom belsejében más-más szent témával kapcsolatos információkat őriztek, amelyek értelmet adtak a teremtésnek.

Az alapszintű oktatás 7 évig tartott. Ezalatt a tanítványok általános tudást kaptak a Világegyetemről. A képzés során megtanulták kontrolálni a test legalacsonyabb szintű energiaközpontjait.

Voltak olyan templomok, mint például a Komombo-i, amelyek segítettek a tanítványoknak megérteni a kettős és polarizált Univerzum fogalmát, hogy összehasonlíthassák az ellentétes oldalakat, és így megérthessék az igazságot. A diákok megtanulták legyőzni a kudarctól való félelmüket, és megérteni, hogy mindenki azt kapja az életben, amire a kellő tapasztalatok megszerzéséhez szüksége van.

Olyan létesítményeket építettek, amelyek felerősítették halálfélelmüket. Ezt azután megtanulták kontrollálni, és megértették, hogy a halál csak egy lépés egy másik tanulási élmény felé. A tanítványok vízzel és krokodilokkal teli területeken, magas falakkal körülvett kígyóktól hemzsegő szent helyeken tették próbára elszántságukat. Megtanulták leküzdeni az elhagyatottságtól való félelmüket, a támadó és védekező ösztönüket. Megértették az ember tudat alatti programjait, és automatikus reakcióit.

A thébai Luxor templomban a testi funkciókkal kapcsolatos tudást olyan képzés során adták át, amely kiküszöbölte az agynak azt a hajlamát, hogy azonosuljon velük. A templomot az emberi test mintájára tervezték. Minden szoba egy-egy szervet jelképezett. A falfestmények a szerv fő funkcióival, a funkció betöltésével elért hatással, és a többi szervvel kapcsolatos információkat tartalmaztak. A templomok belsejében koncentrációs, és mozgás gyakorlatokat végeztek. Ezekkel a szerveket célozták meg, míg végül képesek voltak tudatosan irányítani és kiváló műszerré tenni a testüket.

Neftisz és Ízisz papnőinek templomai a fizikai érzékeléssel és a testi vágyakkal, a köztük lévő különbségekkel, valamint a magasabb érzékelésekkel, például az intuícióval és az inspirációval kapcsolatos tudást terjesztették. Megtanulták, hogyan alakítsák át a szenvedélyeket és a testi érzékeléseket a szellem erejével. Ennek az volt a célja, hogy magasabb szintre emeljék a tudatot. Hogy előhívják és irányítsák a magasabb szinten lévő szellemektől kapott energiát és ihletet, és ösztönözzék a kreativitásukat.

A denderai Hathor-hoz hasonlóan sok templomot szenteltek a tudományoknak, a csillagászatnak, az asztrológiának, és a matematikának. A papok a templomtetőkről tanulmányozták a csillagképeket, valamint a csillagképek által sugárzott energiát és annak hatásait. Naponta követték a csillagokat, a napév hosszát és a Nílus áradásának pontos dátumát. Azt a pillanatot, amikor a Föld átlépett a Bika csillagképből a Kosba, valamint az evolúció folyamatára ható ciklusokat.

Miután megkapták az intellektusukra irányított információkat, és megtanulták kontrollálni érzékeléseiket, érzelmeiket és gondolataikat, a tanítványok 7 évig tanulmányozták a jobb agyféltekét, a szívből érkező értelmet, és keresték a gondolat és a meditáció közötti különbséget. A legnagyobb egyiptomi templomot, a karnakit, az emberi tudatnak, a tudatot formáló erők tanulmányozásának, és az evolúciós folyamat megértésének szentelték, hogy az összpontosítás, a fogalmak, a szavak, az érzékelések és a mozgás révén előmozdítsák a tudat fejlődését.

Megtanultak magukra összpontosítani, különbséget tenni a magasabb rendű én és ego között, azonosulni egy másik lénnyel vagy egy külső tárggyal, amíg azzá nem tudtak válni, amire gondoltak. Telepátia segítségével megtanultak kommunikálni először kisebb, majd nagyobb távolságokról. Kezdetben a nap egy meghatározott időpontjában, majd végül bármikor képesek voltak kommunikálni. Szert tettek az idővel kapcsolatos tudásra, és megtanultak az örök jelenidőben élni.

Úgy vélték, hogy a gondolkodás egyenlő a tudás érdekében tett összehasonlítással, és hogyha mindent tudnak, akkor a gondolat és az összehasonlítás kiküszöbölhető. Megtanulták megváltoztatni a rezgésszintjüket, hogy kontrollálni tudják a külső körülményeket, és, hogy a belső döntés eredményeképpen érzelmi egyensúly érjenek el.

Minden templom az ismereteknek három szintjét tartalmazta, így a tudást a fejlettség különböző szintjein lévő emberek egyszerre tudták megkapni.

Az első szint alapvető tudást tartalmazott a tömegek számára. Minden templom egy egyszerű történetet mesélt el, sok jelképpel és kitalált személyekkel. A cselekményt könnyű volt megérteni. A gondolatokat mítoszok fejezték ki történetek formájában. Mítoszokat vagy legendákat használtak arra, hogy felfedjenek az emberek előtt egy olyan világot, amelyet azok csak részben értettek. A mítoszok csak akkor kelnek életre, ha az emberek hisznek bennük.

Jelképes személyiségű szereplőket teremtettek, alapvető funkciójukat felidéző testalkattal. Ezek a szereplők egyszerű történetek, tanmesék részesei voltak, melyek a filozófia és a metafizika elvontsága nélkül mondták el az igazságot az emberi természetről. A tömegek úgy jutottak tudáshoz a szent témákkal kapcsolatban, hogy meghallgatták minden templom történetét, ismerték minden szereplő erősségeit és gyengeségeit, tudták, milyen problémákkal szembesültek és hogy miként oldották meg őket.

A második szint a magasabb spirituális szinten álló embereknek szánt tudást tartalmazta. Ők ugyanazokkal a szent témákkal kapcsolatban jutottak tudáshoz, de mélyebb kézzelfoghatóbb módon. E tudás átadásához a főpapok a templomok falaiba faragott mítoszok leíró jeleneteit használták. A tanítványok megismerték a szereplőket, megtanulták, mit jelentenek az Univerzum számára, milyen részét képviselik a folyamatnak, mi az oka testalkatuknak, viselkedésüknek, és mi a fő céljuk.

A Hórusz szem főpapjainak bölcsessége a templomokban elmesélt történetekben, és a jelképként választott testformákban nyilvánul meg. Ha megnézzük a szimbólumokat, felismerhetjük a jelentésüket, és az általuk közvetített üzenetet. A papok úgy ábrázolták az Univerzum különböző állatainak funkcióját, hogy állatfejjel ellátott embertestet használtak jelképként.

A sakál fejű férfi átveszi a sakál tulajdonságait, a sivatagi térben való tájékozódó képességét. A sakál nyomát követve az ember mindig termékeny földre talál, tehát a sakál kiváló vezető. Minden szimbólum jelképez valamit. A madár egyszerű formája a repülést, a szabadságot jelképezi. Az ember feje fölötti glória a bölcsességet, a birtokában álló tudást, és a tudati szintjét mutatja.

Behatóan tanulmányozták az állatokat és a rovarokat. Lejegyezték a velük kapcsolatos ismereteiket, az állatok fő tevékenységét, alapvető tulajdonságaikat, szokásaikat, étrendjüket, vemhességi idejüket és szexuális viselkedésüket. A legmegfelelőbb állatokat választották az alapvető élettevékenységek szimbolizálására, és arra, hogyan hatnak ezek a tevékenységek az Univerzumra.

A Föld legélesebb szemű madara a sólyom. Látó agya van. Legfejlettebb érzékszerve a látása. Ezért választották ennek a létfontosságú funkciónak, a látásnak a szimbólumává. A sólyom fejű embertest olyan élőlény, amely mindent lát, és azzal tartja ellenőrzése alatt a környezetét, hogy minden részletre összpontosít.

Ezek a szimbólumok, melyeket az egyiptológusok isteneknek vagy nethier(?)-nek neveztek, csupán alapvető tevékenységeket jelképeznek, olyanokat, amelyek átalakítják, és tökéletesítik az emberiséget. Minden fontos élettevékenységnek megvan a hozzá illő szimbóluma, amely megmagyarázza az egyén lényegében végbemenő átalakulást, és azt, amit az átalakulás révén kap. A két kar imádságot jelez, a két láb pedig a járást jelképezi. A száj a beszédtevékenység szimbóluma.

És végül a tudás harmadik szintjén minden templom elhelyezett egy tikos kódot magában a szimbólumban, amelyet már csak a főpapok, és a tanítók ismertek. Ezek a kódok az alapvető erőkkel és energiákkal, valamint ezeknek az emberek javára történő megzabolázásával kapcsolatos adatokat tartalmazták.

 Az olyan templomokban, mint az edfui Hórusz templom, a főpapok vezették leghaladóbb tanítványaikat, miközben tudatuk átutazott az időn, és működésbe hozta a tudatalattit, hogy a reinkarnáció során újra élje és megértse az elmúlt életeket.

A főpap spirituálisan rendkívül fejlett férfi volt, aki nem azonosult fizikai testével. Képes volt teste minden funkcióját irányítani, és tudta, milyen energiákkal tarthatja fenn szervezete egyensúlyát. Ez az irányítás az idegrendszernek, az életenergia legmagasabb szintjének középpontjából eredt. A főpap örök jelenben élt. Mindig szeretetet sugárzott. Isteni hatalma segítségével irányított, és segített másokat.

Az anyag csak befogad, összehúzódik. Adni annyi, mint sugározni. Ez a szellem jellemző rezgése. A felsőbb szinteken álló lények sugároznak az alsóbb szinteken állókra. A tanítványok megtanulták, hogy a valóság a rezgési energia hét szintjéből áll, hét különböző erőszintű energiaáramlatból.

A testnek 7 csakrája van, és ezek a világegyetem energiáinak transzformációs központjai. Életében minden ember tudata, fejlettségi szintjétől függően, használja a 7 csakra valamelyikét. Minél jobban megértjük a világegyetemet, annál jobban tiszteljük és annál magasabb szintű lesz az a csakra, vagy idegközpont, amelyet az energia átalakítására használunk. Naponta több energiát dolgozunk fel, és egyre több transzcendentális erővel rendelkezünk. A főpap a rendelkezésére álló életenergia magas szintjének köszönhetően tudta kontrollálni ezeket az alapvető erőket. Idegrendszerének ellenállása megfelelt ennek az energiaszintnek.

A beavatott tanítványok Egyiptom összes templomában tudást és képzést kaptak, és így fokozatosan növelték életenergia szintjüket, és idegrendszerük ellenállását. Megtanultak békében és harmóniában élni, tisztelték az összes teremtényt, és elfogadták az Univerzum tökéletességét, hogy a tökéletesedés felé vezető úton fenntarthassák életenergia szintjüket, ami mindenhatósághoz, és a magasabb erők illetve energiák feletti ellenőrzéshez vezetett. Ez egy intenzív fizikai, mentális és spirituális készenléti állapot volt, ami az összes létező és nemlétező dologgal való kísérletezésben csúcsosodik ki. A láthatóval és a nemláthatóval egyaránt. Nagyon erőteljes energiát kaptak egy piramisban, hogy megláthassák a tudat hetedik szintjét.

A Bika korában rezonációs technikával kísérleteztek piramis formában, amely energiává alakította a bolygó rezgéseit. Ezt a tudást később a gyakorlatban is alkalmazták. Hatalmas több millió tonna súlyú piramis formájú alakzatokat helyeztek el a bolygó elektromágnesen hálózatának neuralgikus pontjain. Ezek több millió kvarc részecskét tartalmaztak, és együtt rezegtek a Földdel. A molekuláris súrlódás révén termeltek energiát, ezt a jelenséget ma piezzo-elektromosságnak nevezzük.

Sok piramist építettek fel, mire a Kheopsz piramisnál felfedezték azt a modellt, amely tökéletesen működött. Termeiben, folyosóin és kamráiban hanggá alakították át azt az energiát, mely lehetővé tette, hogy a beavatott tanítványok egyre magasabb szintre emelkedjenek fizikailag, mentálisan és spirituálisan.

Ez az energia képessé tette az embert más dimenziók érzékelésére és különleges tudati szintek elérésére. Ezzel a külső segítséggel a beavatott tanítványok képesek voltak felismerni a tudat hetedik szintjét. Amikor visszatértek, emlékeztek az átélt élményre, és bebizonyították társaiknak a szavaik és tetteik igazolta igazságokat. A későbbi meditációk során is képesek voltak visszatérni az extázisnak ebbe az állapotába, mígnem végül állandóan fenn tudták tartani ezt az állapotot, és Istenemberként mindig a szeretet pozitív energiáját tudták sugározni.

Az egyiptomi civilizáció a világegyetem alapvető ismeretére, valamint az energia és az anyag alapvető építőkockáira épült. Ezeket a kockákat ma platoni testeknek nevezzük. Öt darab egyenlő oldalú és szögű, egyenlő oldalú háromszögeken alapuló sokszög, a teljesen feszültségmentes Isteni forma.

Ezeknek a formáknak az alkalmazásával a beavatott tanítványok rezonanciát és koncentrált energiát hoztak létre, hogy növeljék tudatuk felfogóképességét, hogy szupravezető állapotba kerüljenek, és legyőzzék a gravitációs erőt.

Nemrégiben fedezték fel, hogy bolygónknak vannak neuralgikus pontjai, az úgynevezett diamágneses csomópontok, ahol a gravitációs erőt kontrollálni lehet, és ahol szupravezetési jelenségek fordulhatnak elő. A szupravezetés lehetővé teszi a gravitáció megerősödését és gyengülését is. A kövek súlyának növelésével ásás nélkül is el lehetett temetni őket. Súlyuk csökkentésével könnyebben el lehetett őket szállítani a távol eső kőbányákból.

A Sehel szigetén talált hieroglifák egy olyan fajta beton képletét tartalmazták, amely összetételében hasonlít a sziklához. A francia tudósoknak csak részben sikerült megoldani az anyag rejtélyét. A tudósok által végzett kísérletek megerősítik, hogy ez a beton egy geopolimer, amely száradás után kővé válik. Ez megmagyarázza, hogyan tudtak a papok olyan pontos építményeket készíteni a már a helyükön lévő és az új kövek alapjául szolgáló kövekkel.

A legfontosabb azonban a papok élettel kapcsolatos elképzelése volt. Az élet szerintük Isten által tervezett folyamat, mely lehetővé teszi, hogy az ember kitágítsa a tudatát, szelleme ismételten újjászülessen egy fizikai testben, és megértse a harmóniát és döntései következményeit.

Azáltal, hogy különböző életeket él át, különböző tapasztalatokat szerez a gyötrelemről, a békéről, a szomorúságról, és a boldogtalanságról, a gazdagságról és a szegénységről, az egészségről és a betegségről, az ember megérti az élet értelmét, felülmúlja fizikai korlátait, és hallhatatlan szuperlénnyé válik. Olyan szuperemberré, aki semmit sem veszít a halállal, sem a tudatát, sem az összegyűjtött tudását. A folyamat végén pedig bölcs szellemként kapaszkodik fel a létrán a világegyetemben található tökéletesség egy magasabb szintjére.

Az ember sokszor születik újra. Kezdetben az állati ösztönök, valamint az intolerancia és az erőszak dominál benne, melynek következtében életét szenvedés keseríti meg. Aztán fokozatosan átjárja a fájdalom, megpróbál megoldást találni, lemond az erőszakosságról, békére lel és ezzel magasabb életenergiához jut.

A tökéletessé válás folyamata során szerzett tudással és az azt irányító törvényekkel az egyiptomiak javítottak az életükön. Elfogadták a nehézségeket, mint felvilágosodásuk részét, és eljutottak a béke és harmónia állapotába.

A templomok felfedték, hogyan tudja az ember a fájdalom világában átváltoztatni magát egy fizikai korlátok nélküli teremtménnyé. Olyan teremtménnyé, aki képes átalakítani az anyagot és szabadon tud utazni térben és időben. Az egyes életek ellentmondásai megtanítanak bennünket valamire, és mindig egy kicsit bölcsebb emberként születünk újra. A fény és a sötétség, a félelem és a szeretet polaritásában megtanuljuk megtalálni a békét, a harmóniát és megőrizni életenergiánkat.

A kín és a gyötrelem megtapasztalásával, amely dühöt, gyűlöletet és bosszúvágyat ébreszt, tanuljuk meg értékelni a harmónia valódi értékét. Ezt megértve minden egyes döntésükkel vagy békességet, vagy szenvedést okozunk magunknak. Az élet poklából az élet mennyországába juthatunk el. Az egyiptomiak megtanulták, hogy az olyan hétköznapi tevékenységekkel, mint például a halászat, vagy az aratás közelebb kerülhetnek Istenhez, és napról napra egyre tökéletesebbé válhatnak. Békés és harmonikus közösséget alakítottak ki és amikor k.e. 500-ban a görög történész, Hérodotosz Egyiptomba látogatott, önkéntelenül is megállapította, hogy a világ összes népe között az egyiptomi volt a legboldogabb, legegészségesebb, és legvallásosabb.

Az egyiptomiaknak azonban nem volt szavuk a vallásra. Nem láttak különbséget a szent és a profán között. Felelősséget éreztek azért, hogy megértsék Isten, az Univerzum és az ember egy nagy egész részeit képezik, és, hogy ezt az egységet a szeretet révén lehet kifejezni.

Sorozatunkban az egyiptomi templomok üzenetét fogjuk megvizsgálni. Azt, hogy minden ember többször is újra megszületik a tökéletesség felé vezető úton. Egyesek fejlettebbek másoknál, és az ember csak akkor érheti el a hallhatatlanságot és az állandó tudatot, ha megtanul rugalmas lenni, ha elfogadja az életben elfoglalt helyét, és tisztelettel fordul minden egyes élőlény felé.

Ez az út szenvedésekkel teli, vagy békés és harmonikus is lehet, attól függően, hogy képesek vagyunk-e értékelni azt, amink van, hálásak vagyunk-e az élet lehetőségéért, és felismerjük-e, hogy a szeretet által és a szeretetért teremtettünk.

 (Begépelte : Miskiné Fekete Ágnes)