Fellebben a fátyol

2019-05-30

Beavatásban lehet részünk éjszaka

álom idő.jpg

Kép: Pinterest.com

 

Fellebben a fátyol – 2019. május 31.

 

Holnap hajnali 5 órakor egzakt oppozícióba kerül a Merkúr és a Jupiter és egyidőben mindketten kvadrát kapcsolatot létesítenek a Bereniké Haja csillagképpel, így szimbolikusan létrejön egy hatalmas háromszög az égen aminek a talpa a két bolygó szembenállása, és a csúcsa mutat Bereniké haja csillagképre.

 

Csodálatos állás ez, hiszen a Merkúr a Bika-Nimród csillagképeiben jár, Jupiter pedig a Kígyótartóban, vagyis általuk összekötődik a két beavató csillagkép. Tehát egy beavatásban lehet részünk éjszaka, amihez nem kell mást tenni, mint letenni az álarcodat, egyszerre emelni és legyőzni önmagad és egy pillanatra eggyé válni múltaddal és jeleneddel. Mindezt úgy tudod elérni, hogy lefekvés előtt (remélem még nem szólok nagyon későn) próbálj meg kicsit elcsendesedni, írd össze összes bűnödet egészen kicsi korodig visszamenőleg. Ahogy írod, gyűjtögeted ezeket, akkor igazi ha átérzed őket, illetve ha érzed, hogy a bűnöd rezgése benne van az írásodban. Majd ha kész vagy, nyugat felé fordulva égesd el, nézd a tüzet ahogy ég, és mondd ki hangosan hogy „ezeket az energiákat most elengedem és fénnyé válva segítik az Univerzum működését”. Mivel fogyó Hold van, segíti az elengedést.

 

És ez csúcsosodik ki a Bereniké Haja csillagképben, akit hívunk még Maya fátylának, vagy Izisz fátlyának, aki maga a varázslat, hiszen a fátyol lebbenti, villantja fel a valódi világot, az igazit, amit csak sejtünk, pedig mégis létezik. Ide láthatsz, ’érezhetsz be’ éjjel, hiszen megint éjszaka kapunk hozzá meghívót. Lehet hogy az egészből semmi sem lesz tudatos, ez abszolút nem baj, attól még történik csak törekedj arra, hogy tisztán feküdj le.

 

Ha lemaradtál az esti szertartásról, az sem gond, ez az állás egész nap érezhető lesz holnap is (május 31-én), akkor is fellibbenhet a fátyol és bepillantást nyerhetsz valódi világodba, ha figyelsz gondolataidra, elengeded a lehúzó dolgokat, törekedsz arra, hogy megoldod a szembejövő esetleges vitás helyzeteket azáltal, hogy észreveszed, hogy azok gyökere a láthatatlanban rejlik, vagyis nem csak az egyértelmű dolgokra figyelsz, hanem azok mögött rejlő valódi okokra.

 

csillagtenger - tóth gabriella asztrozófus