Mély lelki munka

2019-02-10

Az elkövetkező időszak csillaghatásai a lelkünk mélységeit tárják fel és elkezdődik a belső munka ideje

 e4407ec3cd9946126468ce07529adece.jpg

Kép: Pinterest.com

 

Február folyamán mind a négy, az évet meghatározó bolygó beaktiválódik. Egészen eddig osztogatták a jutalmakat, szépen haladtak előre direkt mozgásan, de lassan eljön a valódi munkák ideje, ami egész évre kihat.

 

A Merkúr kezdi azzal, hogy február 10-én vasárnap belép a halak zodiákusába.

 

Ez azért nagyon fontos, mert ezzel elindul a lezárás, az összegzés ideje. A Hold ezt villantotta fel az elmút két napban, ráérezhettünk mi van még a lelkünkben amivel szembe kell nézni. A Merkúr segítségével ezeket meg is érthetjük, és ki is tudjuk mondani mindazt, amivel valóban beindulhat a megbocsátás, a múlt rendezése hiszen az égen még mindig a Vízöntő csillagaiban halad, ami a tisztítás birodalma.

 

Nagyon mély munka indul, elindulunk a lélek mélységei felé, mostantól valóban azok a dolgok kerülnek előtérbe, amikről nem tudunk tudatosan, felvillannak a lélek bugyraiban elrejtett dolgok.

 

Tapasztalhatod majd, hogy érdekes beszélgetésekbe csöppensz, és ha figyelsz, azzal összeállhatnak puzzle darabok életeddel kapcsolatosan, megérthetsz korábbi folyamatokat. Ezzel azért érdemes foglalkozni és nem elmenni mellette, mert február 19-én a Nap is belép a halak zodiákusába, pont azon a napon amikor a Merkúr együttáll a még mindig halakban vándorló Neptunusszal. A Neptunusz a halak ura, a mélységek birodalmának uralkodója, általa tudod megélni az egységet, amikor nincs már félelem, mert a lelked mélye harmóniában van, és tudod, hogy minden érted van.

 

A Merkúr által tehát megérted mi is van a lelked mélyén, hogyan is állsz a saját belső világoddal, megvan-e az a harmónia, vagy vannak még mumusok.

 

Február 19-től indul az abszolút befelé figyelés ideje, mert a Neptunusszal feltöltekezve lép majd a misztikus belső világba (majd 22-én) itt bandukol egy jó darabig (itt is fordul majd retrográdba hogy találkozzon az érkező Nappal, aki ezt az üzenetet viszi majd bele a tavaszi napéjegyenlőségbe és indítja el az új kört).

 

Ezért nagyon fontos a következő kb 5 hét mert most kiderül, hogy vannak-e még félelmek, vagy már megvan a harmónia.

 

19-én egyébként Telihold is van, a Hold az Oroszlán szívével, a Regulussal áll majd együtt ezen a Napon, vagyis amire a Nap rávilágít, hogy mennyire a feltételek nélküli szeretet erejével éled életed, és ezt viszi bele majd a mélységekbe, mikor ő is elér a misztikus birodalomba. Mindenre fény derül.

És ezen a napon (február 19) a Mars is lép egyet és belép a Kos csillagaiba megtéve ezzel az első lépést a spirális fejlődésben való kiemelkedés felé, amit az Uránusz indít majd el igazán 2020. januárjában. De a Mars által már most megmutatkozik az új szellemiség ereje, hiszen a Mars előző héten február 13-án találkozik majd az Uránusszal, így már most megtudhatod, milyen munkák várnak még rád idén.

 

Érzitek a dimenzióugrás, a rezgésszint emelkedésének lehetőségét?

 

A Merkúr a fizikai síkon takarít a halakban, segít átminősíteni a mindennapi gondolkodást, miközben a Mars mint szellemiség (van benne szellemiség, mert a kos jel ura, ami a szellem, a gondolat emelkedésének útja) elérvén a Kos csillagait, ami szellemi szinten az új kör kezdete, beleviszi ebbe az újba, és ezzel elindítja az Uránusztól hozott energiákat.

Az Uránusz maga a szellemi kiemelkedés lehetősége, általa szintet tudunk lépni és kiemelkedni a földi gondolatiságból, és ő a Felfelé Úszó Halak csillagaiból jön (itt fordult utoljára), ami a spirális fejlődésben való kiemelkedés lehetősége egy új szint, új ’haza’ irányába. Ez már egyébként megvillan február 11-én hétfőn, amikor a Hold együttáll az Uránusszal. Itt már ráérezhetünk arra, hogyan is állunk, vagyis gondolkodásunk milyen szinten van. Tehát nagyon figyeljétek gondolataitokat.

 

És február 18-án a Vénusz is megérkezik és együtt áll a Szaturnusszal, majd 23-án a Plútóval, 26-án pedig a Leszálló Holdcsomóponttal

Vagyis ez alatt a 9 nap alatt elindul az a folyamat is, hogy a születéskori üzenet a lélek mélyére kerül, a korábban megtanult dolgok felfényeződnek, a fénnyel töltött és megtermékenyített dolgok bemennek a lélek világába, hogy 2019. április-október között megtörténhessen a beépülés, az elmélyítés, az abszolút fénybeültetés.

 

Február 18-ig még érdemes arra figyelni, és azzal foglalkozni, hogy szépséggel, harmóniával töltsük életünket, hogy ezzel az erővel érkező Vénusz tudja beindítani a folyamatokat, amik igazi nagy kihívást hoznak mindenki számára, mert a lélek mélységeiben dolgozunk, ami az egotudatnak nem felfogható, ezáltal harcolni fog ellene.

 

Vagyis valóban egyre közelebb kerülünk a valódi munkákhoz, amit nem kerülhet ki senki. De minél tudatosabb vagy rá, minél jobban érted és olvasod a téged körülvevő jeleket, annál könnyebben megtanulod miről is szólnak ezek, és könnyebben túljutsz rajtuk.

 

 

Forrás: Csillagtenger fb- Tóth Gabriella asztrozófus