AZ ELENGEDÉS MECHANIZMUSA

 

Az elengedés arról szól, hogy tudatában vagyunk egy érzésnek, hagyjuk feljönni, vele maradunk, és hagyjuk, hadd fussa köreit anélkül, hogy meg akarnánk változtatni, vagy bármit is tennénk vele.

 

Ez egyszerűen azt jelenti, hogy hagyjuk az érzést lenni, és a mögötte meghúzódó energia kieresztésére összpontosítunk.

 

Első lépésben engedjük meg magunknak, hogy érzéseink legyenek, anélkül hogy ellenállnánk nekik, rázúdítanánk valakire, félnénk tőlük, helytelenítenénk őket, vagy moralizálnánk őket velük kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy félretesszük ítéleteinket, és észrevesszük, hogy CSAK egy érzéssel van dolgunk.

 

A módszer arról szól, hogy az érzéssel maradunk, és az összes módosításra tett bárminemű erőfeszítést feladjuk. Engedjük el, hogy ellen akarunk állni az érzésnek.

 

 

Amikor feladjuk az ellenállást vagy az érzés megváltoztatására tett kísérletet, akkor az áthajlik a következő érzésbe, amit már egy könnyebb érzet kísér. Az az érzés, amelynek nem állunk ellen, semmivé lesz, amint szertefoszlik mögüle az energia.

 

Amikor nekilátunk ennek a munkának, észre fogjuk venni, hogy félünk, bűntudatunk van amiatt, hogy egyáltalán vannak érzéseink; általánosan létezik egy ellenállás az érzésekkel szemben.

Az érzéseket könnyebb a felszínre engedni, ha elengedjük az arra adott reakciónkat, hogy egyáltalán vannak érzéseink. Ennek legjobb példája a félelemtől való félelem.

 

 

Amikor elengedünk, hagyjuk figyelmen kívül a gondolatainkat. Magára az érzésre összpontosítsunk, ne a gondolatokra. A gondolatok végeláthatatlanok, saját magukat támasztják alá, és csak további gondolatokat szülnek. A gondolatok csupán az elme racionalizálásai, amelyekkel megpróbálja megmagyarázni az érzések jelenlétét. Egy érzés valódi oka azonban az érzés mögött felgyülemlett nyomás, amely adott pillanatban felbukkanásra kényszeríti az érzést. A gondolatok és a külső események csupán kifogások, az elme kitalációi.

Ahogy egyre gyakorlottabbá válunk az elengedésben, észre fogjuk venni, hogy az összes negatív érzés a túléléshez köthető alapvető félelmünkkel kapcsolatos, és hogy az összes érzés pusztán túlélőprogram, melyet az elme szükségesnek vél.

 

 

E folyamaton keresztül az érzések mögött meghúzódó indíték egyre nyilvánvalóbbá válik.

 

A megadás azt jelenti, hogy nincsenek erős érzelmeink egy adott dologgal kapcsolatban: ha valami megtörténik, rendben van, és az is, ha nem. Amikor szabadok vagyunk, elengedtük kötődéseinket.

Élvezhetünk valamit, viszont a boldogságunkhoz nincs rá szükségünk. Egyre inkább csökken a függés bármitől és bárkitől önmagunkon kívül. Ez az alapelv éppúgy összecseng Buddha alapvető tanításával, miszerint kerüljük a kötődést a világi jelenségekhez, mint Jézus Krisztuséval:

 

 

Olykor feladunk egy érzést, de azt vesszük észre, hogy visszatér vagy tovább folytatódik. Ez azért lehet, mert egyéb dolgok is maradtak még, amelyeket át kell adni.

Egész életünkben elfojtottuk ezeket az érzéseket, így elég sok elnyomott energiának lehet szüksége arra, hogy feljöjjön, és tudomásul vegyük. Amikor a megadás bekövetkezik, azonnal könnyebb és boldogabb érzés áraszt el bennünket, amely szinte már mámorító.

 

Szüntelen elengedéssel módunk van arra, hogy a szabadság állapotában maradjunk. Az érzések jöhetnek, mehetnek, míg végül ráébredünk, hogy nem az érzéseink vagyunk, a valódi Én pusztán tanúja ezeknek. Abbahagyjuk a velük való azonosulást.

 

Az Én, amely megfigyel, és tudatában van annak, ami történik, mindig ugyanaz marad. Egyre inkább ráébredünk a változatlan tanú tudatára, és elkezdünk azonosulni ezzel a tudatszinttel. Fokozatosan mindinkább tanúvá leszünk ahelyett, hogy a jelenség megtapasztalóinak tekintenénk magunkat. Közelebb és közelebb kerülünk a valódi Énhez, és kezdjük érteni, hogy egész eddig becsaptak érzéseink: úgy hittük, az érzéseink áldozatai vagyunk.

 

 

Az elengedés eredményei meghökkentően gyorsak és finoman szőttek, a hatásai viszont igen erőteljesek. Sokszor előfordul, hogy elengedünk valamit, mégis azt hisszük, nem jártunk sikerrel. A barátaink lesznek azok, akik ilyenkor a változás tudatára ébresztenek bennünket. E jelenség egyik oka az, hogy amikor valamit teljes mértékben feladtunk, az eltűnik a tudatból. Mivel most már nem gondolunk rá, nem vesszük észre, hogy tovatűnt. Gyakori jelenség ez azoknál, akiknek a tudatszintje emelkedik. Nem vagyunk tudatában mindannak a szénmennyiségnek, amit már ellapátoltunk; mindig arra az egylapátnyira tekintünk, amivel épp dolgozunk. Nem vagyunk tisztában azzal, mennyi fogyott a kupacból. Gyakran a barátok és a családtagok az elsők, akik észreveszik.

 

A folyamat nyomonkövetésének érdekében sokan táblázatot vezetnek sikereikről. Ez segít felülkerekedni az ellenálláson, ami általában az Ez nem működik!" formáját ölti magára. Azok körében, akik hatalmas sikereket értek el, gyakori, hogy azt mondják: Ez most nem működik!" Időnként emlékeztetni kell magunkat, milyenek voltunk, mielőtt nekifogtunk ennek a munkának.