Kapcsolatok Karmikus Okainak Felismerése és Feloldása
Az együttérzés szabványa
2018-10-08
Többdimenziós eszköz amivel véglegesen fel lehet oldani a bennetek lévő érzelmi lezáródásokat
Az Együttérzés Szabványa (Formula) egy többdimenziós eszköz, amelynek sok feladata van. A legfontosabb, elsősorban egy alapvető, alapos érzelmi tisztításra használható, amivel véglegesen fel lehet oldani a bennetek lévő érzelmi lezáródásokat. A Formula (a Szabvány) megnyitja és újraindítja a testeteken belül lévő Belső, Rejtett Technológiát annak érdekében, hogy ez a tisztulás megtörténhessen, és az a legnagyszerűbb ebben, minden egyes esetben amikor sikeresen alkalmazzátok a Formulát és ráéreztek a Belső, Rejtett Technológia munkára, a DNS-eteket lépésről-lépésre újrakódolódik, és szépen lassan egyre inkább megváltozik szén-alapúból-kristályos alapúvá.
A Formula segítségével az Élet Tervrajzotok/Ősminták leckéi szerint haladhattok előre, a teljes tudatosságotokba kerülés szükséges frekvenciájának az eléréséhez. Más szóval a Formula, minden egyes alkalommal finomítja a frekvenciátok rezgését, hogy kezelni tudjátok a konfliktusokat, és integrálni tudjátok a leckéitek mögötti konfliktusokat melyek beburkoltak bennetek félelemmel.
A leckéitekbe konfliktusok vannak becsomagolva, és azt tapasztaltam eddig, hogy a Formula nélkül magam sem tudtam befejezni az RRA folyamatot (Process of DNA Recording Reconnection and Activation – azaz a DNS újrakódolása újrakapcsolása és aktiválásának folyamata). A Formula viszont lehetővé tette számomra, hogy el tudjam távolítani a konfliktusaimból származó negatív érzelmeket a fizikai és érzelmi testemből, eltávolítva azokat a szívemből a magasabb szívcsakrámból, de az addig nem volt lehetséges, míg át nem alakítottam őket Együttérzéssé.
A másik előnye a Formulának, hogy aktiválni tudja a még szunnyadásban lévő belső elválasztású mirigyeket. A Formula rendszeres használatával, gyakorlásával elkezdődnek a belső elválasztású mirigyek ébredése. Mire befejezitek a DNS aktiválást, készen lesztek teljes mértékű működésére.
Tájékoztatásul ötleteket adok arra nézve, hogyan használjátok a Formulát.
1. A Formulát csak akkor kezdjétek el, miután kinyilvánítottátok a haragvásaitokat vagy bármilyen negatív érzéseiteket, amivel csak rendelkeztek. Nem fog működni másképp, ha kihagyjátok ezeket a lépéseket.
2. Tegyétek érezhetővé azokat az érzéseiteket, amelyek a mostani helyzetetekkel, állapototokkal kapcsolatos. Fejezzétek ki ezeket szavakkal, testbeszéddel először, és csak ezután kezdjétek el a Formula lépéseit. Érezve és testileg kifejezve ezek az érzések átkerülnek majd a szívcsakrátokba és onnan a magasabb vagy felső szívcsakrátokba, ahol átalakulva felszabadulnak majd. Ezek a sűrű alacsonyabb frekvenciájú érzelmek lesznek az üzemanyagai a majdani átalakult magasabb frekvenciájú Együttérzés rezgéseknek a Magasabb vagy Felső Szívcsakrán keresztül (amely úgy működik, mint egy égető kemence) és mindezt átáramoltatja a testeteken keresztül egy orgazmikus kibocsátással és ugyanakkor egy időben megváltoztatja a DNS-eteket is.
3. Folyamatosan folytathatjátok a régi történeteitek kérdéseinek feljavítására, valamint az új találmányaitokra, való felkészülésre hasznosíthatjátok az Együttérzés Kulcsait, addig amíg eléggé megtisztulhattok ahhoz, hogy befejeződhessen a 12 DNS szál újrakötése. Ezt követően folytathatjátok az érzelmeitek tisztítását annak érdekében, hogy teljes legyen a felemelkedésetek, de már most is rendelkezésetekre állnak támogatásotokra az új idegpályák és a hozzájuk kapcsolódó az egészségetekkel kapcsolódó viselkedésminták.
A Formula 9 lépése a következő:
1. LÉPÉS: A LECKE
Milyen leckét szerettem volna megtanulni, azzal a személlyel kapcsolatban, akivel konfliktusba vagyok?
Kérjétek meg a Felsőbb Önvalótokat/lelketeket, az angyalokat vagy a szellemi vezetőiteket, hogy segítsenek ennek a megértésében bennetek. Kérjétek meg őket, hogy tárják elétek, mutassák meg azt a leckét, amit szeretnétek ebből a konfliktusból megtanulni. Ez ekkor egy élettervetekké válhat. Az életterv egyfajta útitérkép jelenlegi életidőtökön keresztül, segít az eligazodásban. Az életterv tartalmazza az összes leckéket, szerződéseket és a fontosabb eseményeket a jelenlegi életidőre vonatkozóan, és ugyancsak az ebben résztvevő személyeket is.
2. LÉPÉS: A SZERZŐDÉS
Milyen szerződést kötöttem, azzal a személlyel, akivel konfliktusom van?
Kérdezd, meg hogy mutassák meg, hogy jelenjen meg a szerződésetek mibenléte, amit azért kötöttél, hogy megtanulj egy leckét. Ha ezt a Formulát használod egyes személyre kivetítve, nézd, meg hogy mire vonatkozik ez a szerződés az adott személyre és rád vonatkozóan, közöttetek. Rendszerint elég sok szerződésetek van, nagyon sok emberrel, hogy megtanuljátok ugyanazt a leckét. A megtanulandó lecke alapján a szerződések száma attól függően változik, hogy mennyi életidőn keresztül próbálkoztatok már megtanulni az adott leckét. Minél több életidőn keresztül, annál több szerződés áll a rendelkezésetekre az adott lecke elsajátítására a jelenlegi életidőtök során. Ne feledjétek senki sem vállalja azt, hogy úgy kössön veletek szerződést, hogy más leckét tanuljon meg ezzel. Némely esetben egy másik személy a szerződésetekben azért van jelen, hogy a lecke másik (inverz) oldalát tanulja meg. (megj. pl. sértő és sértett)
3. LÉPÉS: A SZEREP
Mi az a szerep, amit az adott személy játszik el velem kapcsolatban, és a szerződésem részeként, miről szól számomra?
Kérdezzétek meg (Felsőbb Énetek, vagy az angyalokat, vagy a szellemi segítőiteket), hogy engedjék meglátni és megismerni, azt a szerepet, amit játszol, hogy ezt szeretnéd megismerni, és annak a másik személynek a szerepét is akivel szerződésben vagy. Kérjetek segítséget annak a megértésében, hogy hogyan tekintsél, mit tartalmaz az a szerep, szerepek, amik most vannak lejátszásban. Én úgy képzelem el magamat a színpadon, mint egy színésznő (Jelalia), és a másik személyt, mint egy színész/színésznő. Ez segít engem abban, hogy a szerepemet sokkal tisztábban lássam meg, mert így képes vagyok meglátni bennük egy előadás eljátszásának viselkedésmintákat.
4. LÉPÉS: A HELYZET
Milyen helyzetemet, helyzetemben tükröz vissza engem az a másik személy?
Újból kérjetek segítséget és megértését annak, hogy az a másik személy milyen helyzetben, helyzetet tükröz vissza rólam. Ők a ti tükreitek és önmagatok egy helyzetét, aspektusát tükrözik vissza a viselkedésükön keresztül. Én mindig úgy véltem, hogy ezt a lépést legnehezebb kezelni. Ez a helyzetkép, egy brutális őszinteségre hív fel magatokkal kapcsolatosan, de megéri az erőfeszítést.
Néha bizony ahelyett, hogy a viselkedésetek olyan aspektusát tükrözik vissza, amely az ítélkezésetek tükörképe. Egy példája lehet ennek az, ha meglop valaki bennetek, és te ugye nem vagy tolvaj, de, de elítéled a tolvajlást, és azokat az embereket, akik lopnak.
5. LÉPÉS: AZ AJÁNDÉK
Milyen ajándékot hoz számomra az a személy, aki eljátssza a szerepét velem?
Kérjetek segítséget, hogy megláthassátok és megértéssel legyetek abban, hogy az a másik személy, milyen ajándékot nyújt nektek, azzal hogy eljátssza a szerepét. Már korábban is elmondtam, értékeljétek ezt, mert az ajándék értéke azt jelenti, hogy megtanultátok a leckéteket.
A Folyamat ellenőrzése: Miután befejeztétek az első öt lépést, akkor egy erős túláradó együttérzés és hálaérzés indulhat be bennetek az adott, másik személy iránt, akivel konfliktusba keveredtetek, amely egy szerződésetek szerint. Ha ezt nem érzitek, akkor kérlek, menjetek vissza a leckék elejére és kezdjétek el újra.
Néha eltart néhány nekirugaszkodás, kísérlet, mielőtt teljesíthetjük azokat a feladatainkat, leckéinket, amiken dolgozunk, de mégis úgy vélem, hogy rendszerint felismerhetjük azt, amikor forróság önti el a szívünket, és ezt ahhoz lehet hasonlítani, egy olyan mélyről ható érzésnek, amikor kiszakad belőlünk egy, AH-HA örömteli sóhaj.
Az utolsó négy lépést a fizikai test végső tisztításához és az érzelmi negativitás szemetétől való megszabaduláshoz, elengedéshez használjuk, amit a magasabb szívcsankránkból távolíthatunk el.
Amikor a magasabb szívcsakránkkal hiszünk, gondolkodunk, akkor én el szoktam képzelmi egy kúp alakú szerkezetet, eszközt, amely az auramezőmben van beágyazódva. Ha a Formulát használom, akkor a szívcsakrám megnyílik, így egy átalakító együttérző energia árad ki belőle.
Ismereteim szerint a magasabb szívcsakrának hasonló feladata van, mint a vastagbél/végbél, és vagy a húgyhólyag/húgycső közös feladata a fizikai testben. Mindegyik olyan takarító feladattal rendelkezik, amely eltávolítja a testből a méreganyagot. Csak az a különbség hogy a fizikai rendszer a sűrű fizikai anyagából takarít az előbbi, míg a magasabb szívcsakra az éteri „méreganyagot” távolítja el.
6. LÉPÉS: ELFOGADÁS
Hogyan kell fogadnom, a szóban forgó személynek a szerepét, aki a szerepével játszik velem együtt különböző együttes helyzetekkel és cselekedetekkel, hogy segítsen nekem abban, az ő által játszott szerepével, hogy elsajátítsam a leckémet?
Az Elfogadás az egyik eleme a négy közül a Feltétel nélküli Szeretet elemeinek. Az Elfogadás, tartalmazza, és magába foglalja azt a személyt, akiről szó van, minden ítélkezés nélkül. Rájöttem arra, hogy egy nehéz lépésen vagyok túl akkor, amikor az elfogadáshoz vezető utat képes voltam megtisztítani, amikor arra emlékezem, hogy ők ugyanolyan testben élő lelkek, mint én, és azért vagyunk, hogy egymást segítsük leckéink elsajátításában.
7. LÉPÉS: MEGENGEDÉS
Meg tudom-e tenni azt, hogy a haragomat el tudom-e engedni attól a személytől, akivel szerepemet játszom?
A Megengedés szintén egyik eleme a Feltétel nélküli Szeretetnek. A Megengedés része az Együttérzés és a Feltétel nélküli Szeretet megcselekvésének. A Megengedés magába foglalja azokat a személyeket, akikre úgy tekintünk, hogy úgy jók, ahogy vannak, és ahogy a választott útjukat követik, függetlenül attól, hogy hogyan érzik magukat ebben a szerepben.
Általában, mire ezt a lépést megtesszük, akkor már nagyon könnyen elengedhetjük a haragvásunkat a másik személlyel kapcsolatban., mert hálával telten és együttérzéssel lehetünk az a személlyel kapcsolatban, amikor látjuk a nekünk játszott szerepük által elszenvedett fájdalmukat.
Lenne még egy másik megjegyzésem is. Az elengedést könnyű véghez vinni akkor, amikor korlátozás nélkül vagyunk bárki viselkedése és választása iránt, melyet a saját jószántából végez. Hajlamosak vagyunk arra félelemkeltéssel, korlátozzunk embereket, vagy olyan drasztikus fellépéssel, amely sérüléseket okozhatnak nekik vagy nekünk. Ha megértettük mindazt, hogy milyen értékeket rejt magában az ő szerepük, akkor elkezdhetjük a szükségesnek hitt korlátozó megoldásoktól eltekinteni, azért mert megértettük azt, és megtudtuk azt, hogy mindegyikbe milyen értékes eredmények rejlenek a számunkra.
8. LÉPÉS: FELMENTÉS/ELENGEDÉS
Fel tudom-e menteni azt az adott személyt a hibáztatás, a szerepe miatti megítélés alól?
Ez az egy lépés elég könnyen megléphető akkor, ha megértjük azt, hogy nem vagyunk áldozatok. Épp ellenkezőleg, ti mind egy aktív tevékeny résztvevői vagytok a szerződésben vállalt és leckékben, ahogy azt segítitek megvalósulni, létrehozni.
Figyelembe véve a szerződésben vállalt részvételeteket, azzal lehetővé tehetitek, azaz megengedhetitek azt, hogy elengedjétek a másik személyt, a játszott szerepe miatti hibáztatás alól, mert ők abban segítenek ezzel bennetek, hogy megtanuljátok azt a leckét, amit megtanulni akartatok. Nektek meg kell értenetek, tudomásul kell vennetek azt, hogy nem vagytok áldozatok, és nem vagytok gazemberek sem. Devin, az én 9. dimenziós szellemi vezetőm oly sokszor mondta nekem, hogy sokszor sokkal nehezebb elsajátítani egy gazember szerepét, mint egy hős szerepét.
Bárkinek a felmentése a felelőssége alól, más, más mintha megbocsátunk neki. A megbocsátás valakinek azt jelenti, hogyan cselekszünk, amikor azt érezzük, hogy vétkeztek ellenünk, mintha azt éreznénk, hogy áldozattá váltunk volna. A Felmentés a Formula legfontosabb eleme. A Felmentés/Elengedés létrehozza az együttérzésünket a másik személy irányába.
9. LÉPÉS: KEDVESSÉG/JÓSÁG
Most hogy felmentettem az adott személyt, képes vagyok-e kedvesnek lenni hozzá/hozzájuk, és ha igen, akkor hogyan és mikor tegyem ezt?
Ennél a pontnál nagyon is meg lehet érezni a magasabb szíven keresztüli felmentés intenzitást. Ennek végkimenetelét, az érzéseink mértékétől függően, fokozatától változóan érezhetjük meg az érzelmi intenzitásán keresztül. Minél erősebb érzelemmel jár a végeredmény, annál intenzívebb lesz a felmentése az adott személynek.
Azt vettem észre, úgy találtam másokkal kapcsolatban, hogy ez a lépés leginkább egy érzelmi lépés, és ilyenkor el vagyok telve hálával és együttérzéssel, miután elérkezem ide, és akkor olyan gondolataim érkeznek, hogy hogyan lehetnék hálás, hogyan tehetném jóvá a konfliktusunkat és megköszönni ezt.
Most hogy hálával és együttérzéssel vagyok, miután felmentettem a másik személyt a felelősségétől és a haragvásától, rájöttem arra, hogyan is lehetek kedvességgel irányukba most, amikor végeztem a Formula lépéseivel.
A 9. lépés, az utolsó lépés két részből áll.
A, Hogyan mutassam ki a kedvességemet?
B, Hogyan és mikor tegyem meg azt?
Ez a két utóbbi részlet nagyon fontos és azt javaslom, hogy a lehető leggyorsabban teljesítsétek, mivel addig nem lesz teljes ez a folyamat, amíg ezt meg nem teszitek. Egy levél vagy egy telefonhívás az adott személynek köszönetképpen, megköszönve azt, hogy ezt az adott leckénkhez hozzájárult, és amit ebből tanulta, az hozzájárul ahhoz, hogy hosszú időre azt, hogy mindkettőnk eddig hogyan is érzett ebben a konfliktusban.
Figyelem! Ne kényszerítsétek rájuk ezt a Formulát másokra, és azokra, sem akikkel konfliktusban vagyunk. Nem fogják megérteni, nem fognak megérteni téged és erre általában dühösen vagy védekezően reagálnak, kivéve, ha már ismerik a Formulát. Csak köszönjük meg azt a segítséget, hogy még jobb emberré válhattunk ezután.
Változtassátok meg az energiát.
Miután befejeztük a Formulát, akkor itt az ideje, hogy tegyetek valamit még a szerződéseitekkel. A Szerződés, mint minden, nem más, mint Energia. Így meg tudjátok változtatni a forrását, mint minden másnak, úgy mintha Legoval játszanátok.
Én általában úgy képzelem el a szerződést, mint egy több ezer darabra osztódó fényenergiát, és ezt az energiát elküldöm annak a valakinek, aki beteg, hogy segítse a gyógyulását.
Máskor, pedig befizetem a szerződésemet egy energia-számlára és megnyilvánítom a vágyaimat, például egy új házra, vagy valami másra. Ti szintén segíthettek abban, hogy másokat ezzel az energia-betéttel megnyilváníthassák a vágyaikat.
Különben is, ez az, ahol egy kicsit mókázhatok a szerződésemmel, és kreatív lehetek. A pozitív befejezés a legjobb kimenetele a fájdalmas leckéknek.
Remélem ez az összefoglalás és az Együttérzés Szabvány/Formula lépései segíthetnek bennetek, abban, hogy a megfelelő választásokat hozzátok meg magatok számára. Még több információt találhattok a We are Nibiruans (Mi vagyunk a Nibirubeliek) című könyv első kötetében, valamint a nemsokára megjelenő második kötet. Ezekben a kötetekben minden információ, rendelkezésre áll az Együttérzés Szabvány/Formulával (Formula of Compassion) kapcsolatban.
Képek forrása: Pinterest.com