Gabriel Arkangyal üzenete
2018-10-15
Tiszta lap, Üres kehely
Kép forrása: Pinterest.com
Kedveseim, a lelketek önként jelentkezett arra, hogy itt legyen hidat alkotva a Menny és a Föld között ezen sarkalatos időben. Azért vagytok itt, hogy a Lelket anyagba hozzátok, hogy az Isteni emberek legyetek, akik Fény Hordozóként cselekedtek a tudatosság felébresztésére. Ez rátok hárul, ennek okán viszi el spiritualitásokat teljes egységben életetek minden területére, és felismeri, hogy mindez Isten egy része. Mikor ezt teszitek, jelenlétetek áldássá válik, és mindazzal, amik vagytok több harmóniát visztek a világba.
Az új kezdetek ezen időszakában ti egy nagyszerű ajándékot kaptatok – egy üres palatáblát, amivel dolgozhattok, hogy megalkothassátok új életeteket 2014-ben és azután. Ennek a láthatatlan és ismeretlen jövő béli helynek varázslatos tulajdonsága van. Miután elengedtetek mindent, amik voltatok a múltban, esetleg üresnek és bizonytalannak érzitek magatokat. Néhány ember számára ez nagyon kényelmetlen, mégis vegyétek észre, hogy ez egy nagyon szent eljövendő hely lesz.
Ti az ébredő tudatosság csúcspontján álltok, és az áldások ömlenek rátok a Forrás energiából, amelyek képessé tesznek titeket arra, hogy nagyon szorosan együtt dolgozzatok Lelketek Vezérlési Rendszerével. Ezt fontos tudnotok, mert az intuíciótok nagyon világossá válik, és rábízhatjátok magatokat erre az új útra. Az Angyali Dimenziók ellátták az emberi tudatosságot egy erőteljes szerető szándék erővel, hogy a legmagasabb frekvenciákat tudjátok behozni mindennapi életetekbe egy tiszta, harmonikus kohéziós egyensúly segítségével.
Egy Szent Test: ajándék – különösen mikor az üres. Be tudjátok hozni ezt az erőteljes kiegyensúlyozó aspektust életetek minden területére. Ismerjétek fel, hogy nektek fel van ajánlva ezen üres tábla fejlesztő formaként, hogy segítsen benneteket megalkotni életetek új alapját. Fel van ajánlva nektek egy élő Isteni lényeg, ami a parancsotokra vár. A forma, amit kifejlesztetek az olyan, mint a szent manifesztálásra váró mátrix. Ebbe az edénybe helyezitek el álmaitokat, szándékaitokat és legmagasabb látomásaitokat az életetekről és minden életről a Földön. Ennek az Istentől kapott ajándéknak az a szépsége, hogy az valójában üres. A múlt minden mintázata el lett engedve, és ti most abban a tisztító folyamatban vagytok, amelyben a múlt energiáinak utolsó részei tisztulnak meg, amelyek nem szolgálnak benneteket, és nem is rezegnek együtt az új frekvenciákkal.
Képzeljétek el, hogy ez a forma egy szent kehellyé válik, amelyben mindent együtt fogtok társ-teremteni, aminek fogadására készen álltok. Ez a mátrix fogja tartani a fény frekvenciákat, amelyekre szükségetek van ezen erőteljes manifesztációkhoz. Ti most meg fogjátok tölteni ezt a testet minden egyes gondolattal és érzelemmel, amire fókuszáltok. Ez lehet, hogy nem jó hír egyesek számára, aki még mindig arra fókuszálnak, ami nem működik, és ami úgy tűnik, hogy hiányt szenved az életükben. A figyelmetek ezen alacsony frekvenciájú részlete részét képezi a ti teremtő hitvilágotoknak, és nem fogja elhozni nektek a jól-lét érzését és a boldogságot, amire vágytok.
Amikor a szent testetekre néztek, és panaszkodtok, mert az üres, ti elmulasztjátok az ajándékot, amely fel van ajánlva nektek egy jó szándékú univerzumból, aki azt akarja, hogy boldogok legyetek. Ez a Szent Kehely, amely tartja a még formátlan életet, ami nyitva áll, és készen van arra, hogy elhozza nektek imáitok beteljesülését Lelketek Végzetének megfelelően.
A napéjegyenlőséghez vezető első hónapok nagyon fontosak nektek, hogy emlékezzetek mindenre, amit igenis meg akartok kapni; hogy arra fókuszáljatok, ami értékes, és erőteljes és szép. Ilyen módon meg fogjátok tölteni kelyheteket szentséggel, és az univerzum segít benneteket abban, hogy megvalósítsátok legmélyebb Lélek vágyaitokat. Emlékezzetek rá, hogy figyelmetek fókusz pontja meg fogja tölteni az üres testet, és felkészíti a mátrixotokat, hogy megtartsa azt a fókuszált erőt, ahogy az év előre halad.
Kép forrása: Pinterest.com
Megnövekedett érzékenységi szintek.
Ahogy haladtok előre a 2014-es évben, érzékenységi szintjeitek növekedni fognak. Ez nagyon kényelmetlen érzés lehet attól függően milyen energiákkal vagytok kapcsolatban. Különböző típusú emberekkel való érintkezésetek, az elektronika és a hangok okán nagyon idegesnek és törékenynek érezhetitek magatokat, talán ezek ösztönöznek titeket új döntésekre azzal kapcsolatban, hogy hol és kivel töltsétek el az időtöket. A remetévé válás lehet, hogy vonzóbbnak tűnik számotokra, ahogy megtanuljátok nagyobb biztonságban érezni magatokat egy olyan testben, ami magasabb 5.-ik dimenziós frekvenciákon mozog.
Másrészt viszont, lehet, hogy képesek lesztek összeforrni a természettel, és kényelmesnek érzitek az ott eltöltött időt olyan új módon, ami lehetővé teszi, hogy elégedettek és boldogok legyetek. Az alacsonyabb csakrák tevékenységei azt fogják igényelni, hogy jobban ráhangolódjatok azok szükségleteire és igényeire. Az olyan tevékenységek, mint a spirituális gyakorlás segítenek benneteket a lélegzetetekre fókuszálni, és egy tudatosan megalapozott kapcsolatot létrehozni a Föld energiájával, ami segíteni fogja azt, hogy jobban a jelenben legyenek érzéseitek, és impulzusokat nyerjetek szívetek irányítási rendszeréből.
Kapni fogtok egy hívást arra, hogy jobban gondját viseljétek fizikai testeteknek magasabb rezgésszámú étellel és gyakorlatozással, amely növeli a fizikai egyensúlyt. Érzelmi testetek arra van bátorítva, hogy jobban a semlegességben és egyensúlyban éljetek, hogy az idegrendszeretek jobban tudjon alkalmazkodni az új frekvenciákhoz. Mentális testetek igazi, eredeti bölcsességre lesz jobban ösztönözve, ahogy az agysejtjeitek teljes spektrumú fénnyel lesznek aktiválva. Ne tegyétek azt nehezebbé azzal, hogy túl gondolkodjátok a folyamatot. Az azáltal került beindításra, ahogy lelketek válaszolt a most elérhető magas frekvenciákra, és szívetek biztosítani fogja a szükséges intelligenciát, ahogy megtanultok létezni az ötödik dimenzióban.
A Lélek anyagba történő vitele
Ti a Szent Kehellyé válhattok, ami készen áll arra, hogy a Teljesség, az Igazság és az Egység új mintázatait befogadja. Nem tesz nektek jót, ha a testet bántjátok, és panaszkodtok annak üressége okán, csak mert nem látjátok bizonyítékát annak, amit manifesztálni akartok. Ez az üres test egy Isteni ajándék Istentől. Az most a munkátok, hogy megtöltsétek ezt a mátrixot, és energiával lássátok el életeteket harmonikus frekvenciákkal, melyek tartalmazzák a mágikus anyagot, amit az Isteni arra ajánlott fel, hogy meg tudjátok valósítani lelketek végzetét a Földön.
Rendelkeztek ezen értékes idővel mostantól a márciusi napéjegyenlőségig, hogy felkészítsétek magatokat, és megtöltsétek testeteket szándékaitok erejével, hogy a teljes manifesztációba való mozgás megtörténhessen a napéjegyenlőség után.
Mikor készen álltok, beléphettek a varázslatba. Oly sok segítségetek van, és az imáitok meghallgattatnak. Imádkozzatok teljes szívetekből, hogy meg tudjátok becsülni az ajándékokat, amelyek elérhetőek számotokra a Földön ebben a kulcs fontosságú időszakban.
“Isteni Jelenlét, köszönöm, hogy megáldasz engem ezzel a szent testtel, hogy megtölthessem azt legmélyebb vágyaimmal és szívből jövő óhajaimmal. Segíts engem, hogy felismerjem a nekem felajánlott ajándékokat, és arra tudjam fordítani figyelmemet, amit megvalósítani szeretnék ebben a napéjegyenlőség előtti időszakban. Arra kérem a magasabb Énemet, hogy gyengéden figyelmeztessen azokra az álmokra, amelyek készen állnak arra, hogy előlépjenek életem ezen időszakában. Kérlek, hozd el nekem a szükséges segítséget, hogy az több Szépséggel töltse meg életemet, és a megelégedettség érzetét hozza el nekem. Tedd lehetővé számomra, hogy barátságot kössek az Irányító Rendszerrel, ami a Magasabb Ént ösztönzi, és elhozza Lelkem céljának kiteljesedését. Emlékeztess engem arra, hogy figyelmes és éber legyek arra az ösztönzésre, amely átáramlik rajtam minden egyes percben.
Arra kérem az Isteni Fényt, hogy töltse fel lényemet, és emelje fel rezgési frekvenciámat olyan módon, hogy teljesebb tudatossággal tudjak arra figyelni. Töltsd meg szívemet Isteni Szeretettel, hogy regenerálni tudjam ezt a szeretetet egész emberi formámon át, és a világba tudjam sugározni azt lényemen keresztül. Teljesen kész vagyok beteljesíteni szívem impulzusait, és közösen az Istenivel megteremteni egy új módját a létezésnek, ami mindazzal áldja meg a Földet, aki vagyok. Segíts nekem életre hívni lelkem legeredetibb lényének teljességét ebbe a jelen percbe. Engedd, hogy arra használhassam újonnan megtalált szabadságomat, hogy csodákat teremthessek erőteljesen tudatos módon, mely minden életet szolgál a Földön ebben az időszakban."
Kívánom, hogy minden lény ismerje fel az Isteni Szeretetet, amely minden pillanatban megtölti szívünket, és engedd, hogy ragyogó eszközévé váljak ennek a jelenlétnek. Köszönöm, Isten, és ez így van.”
Kép forrása: Pinterest.com
Csatornázta: Shanta Gabriel
Magyar nyelvű fordítás: Golden Lotus
Forrás: Kattints ide
http://kristalyhang.wordpress.com