Tudatmezők II.
2018-10-15
Uriel arkangyal üzenete
Kép forrása: Pinterest.com
A tudatmezők újrarendeződnek
Itt Uriel, Isten Fénye!
Szeretett lények most további részleteket fogok felfedni a tudatmezőkkel kapcsolatban, amiről már legutoljára beszéltem. Mindegyikőtök kölcsönhatásban áll velük, hatással vagytok rá, és általa érvényesültök, függetlenül attól, hogy ennek tudatában vagytok-e vagy sem. A tudatmezők mindenütt jelen vannak, nélkülük semmi sem létezik, ezen mezők bizonyos aspektusait már el is neveztétek. Így egyesek már ismerik a ’morfogenetikus mezőket’, amiket általánosságban az anyagot irányító formaadó elvként írnak le. A fogalom ’morfogenetikus mező’ abból a felismerésből nőtte ki magát, hogy léteznek további mezők, mint pl. a csoporttudat.
Az ’Akasha-krónika’ is a tudatmezők egy aspektusaként ismeretes, amit az ’élet könyvének’ is neveznek. Évszázadok óta onnan merítenek tudást a Látók is, a tisztán látók. Mert itt minden feljegyzésre került, a múlt, ami van, és ami lesz még majd. Tudatszinttől függően itt le lehet hívni információkat. A saját mező rezgése dönt a különböző területek hozzáférési lehetőségeiről. De az ’Akasha’ sokkal több, mint egy világegyetemes könyvtár, az Akasha egy élőlény anyagi test nélkül. Egyes kultúrákban az ötödik elemnek, az éternek nevezik.
Szeretett Fényem, ezt csak azért írom le, hogy az esetleges félreértéseket elkerüljük, mert amikor a tudatmezőkről beszélek, akkor átlépem a már ismert tanításokat, anélkül, hogy értékelném, vagy akár hogy hamisnak nevezném őket. Minden tanításnak és minden felismerésnek megvan a maga értéke és minden tanításnak tökéletlennek kell lennie, mert az igazságot nem felfogható az elmével, önmagában az értelem nem fogja fel és szavakkal nem lehet kifejezni. De mégis sejteni fogod és érezni, milyen jelentősége van a tudatmezőknek, mert semmi sincs közelebb hozzá, mint Ő.
A tudatmezők benned vannak, formát és alakot kölcsönöznek Neked, a te gondolataid alapjai, és te teremted és alakítod őket.
Emlékszel, hogy gyakran azt mondtam, hogy egy multidimenzionális szellemi lény vagy? Nos, most lassan vezetlek Téged ennek a kijelentésnek a megértése felé. Az elmúlt alkalommal is azt írtam, hogy a tudatmezők áthatnak minden dimenziós szintet, mert magas rezgésszintűek és nem rendelkeznek szilárd struktúrával. Figyelj befelé, ráérzel, hová vezet Téged ez a magyarázat? Felmerül majd benned a kérdés, ki és mi vagyok én? Csak egy a biztos, ÉN VAGYOK [létezem]!
Minden, ami eddig biztosnak és megbízhatónak számított megkérdőjeleződik. Ha elismerik a tudatmezők létezését, akkor ennek minden tudományterületre hatalmas jelentősége lesz, és ellenállásba is fog ütközni. De csak a mezők fel/elismerése teszi lehetővé pl. a gravitációs erők megfejtését és abból ki lehet következtetni egy elapadhatatlan energiaforrást.
De nem ez most a témám, mert egyeseknek tökéletesen mindegy, hogy az egyetemeken megvitatják-e és hogyan vitatják ezt meg. A rezgések folyamatos háttérbeli emelkedésével minden tudatmező gerjesztődik. Így sok megfigyelt jelenség megmagyarázhatóvá válik, mint pl.
·Az idő, ami látszólag egyre gyorsul, vagy kiterjedtebbnek tűnik
· Fénytesti tünetek, ami különösen a Fénymunkásokat és a nyílt szívcsakrájú embereket érintenek.
·Időjárási jelenségek és a földkéreg fokozott aktivitása.
· Meghaladott társadalmi struktúrák felfedezése és tudatosítása
· Sok kapcsolat és párkapcsolat felülvizsgálatra kerül, hogy van-e létjogosultságuk az új energiában.
Végtelenül lehetne folytatni a sort, mert ténylegesen nincs semmi, ami a tudatmezőktől függetlenül létezik. Ebből, szeretett Fény, teremtődik számodra a lehetőség, hogy önvalód megértésében egy új tudatosságot fejlessz ki. Legbelsőbb lényed egy egyedülálló tudatmező. Figyelmedet áthelyezheted ebbe a mezőbe, ráfókuszálhatsz és így összekapcsolódhatsz a különböző szintekkel.
A legsűrűbb mező hozza létre az anyagi testedet, mely számtalan egymással összefonódó mezőből tevődik össze. Minden atom, minden sejt saját mezővel rendelkezik, mely megteremti azokat, így jön létre az anyagi világ különleges sűrűsége. Ha sikerül tudatodat észlelni a mezőkben, akkor egy új szintre lépsz. Elkezded használni a tudatmezőket, hogy kommunikálj [velük]. Tudatosodik a teremtő erőd, mely e mező fölött fejti ki hatását, és elkezdesz teremteni, kreálni. Hozzáférhetővé válik a világ tudása. Meggyógyítod a tested, megfiatalítod, és elképzelésed szerint változtatod azt meg. Megtanulod, hogy ezeket a mezőket utazásra használd, nagy távolságokat fogsz megtenni anélkül, hogy járművet használnál hozzá. Egyesülsz a világ-EGY-etemmel és EGY leszel mindennel.
Az első lépés ehhez a felismerés, hogy nem vagy azonos a testeddel. Nem az agyad vagy az idegpályáid teszik ki a tudatodat, hanem a tudat teszi ki a testedet!
Nem vagy ehhez a testhez kötve, de lényed egy megnyilvánulási formája [lehetősége]. Sokat tükröz abból, ami TE vagy és ami létezésedet alkotja, az elképzeléseid, a feladataid, a félelmeid, a szereteted. Ha a tudatod által akarod uralni a teremtő erődet, akkor te választhatod meg a tested.
Át kell lépni a korlátokon és fel kell oldani a tudattalant. Ennek sikerességének legfontosabb feltétele az ELFOGADÁS és az INTEGRÁCIÓ. Sokan még mindig nincsenek megbékélve önmagukkal, és amit felfedeztek önmagukban. De minden minősítéssel elválasztasz, és minden elválasztással eltávolodsz az Egységtől.
Csak a szeretet útja létezik, az út, ami összeköt és harmóniába hoz. Pont most, amikor megint különböző dolgok tűnnek fel magadon, amik nem illenek a te saját magadról alkotott ideálod elképzelésébe, akkor fogadd el őket szeretettel és üdvözöld őket, mint tudattalan döntéseid részeként és örülj megnövekedett tudatosságodnak.
Vezessen bármi, bizonyos dolgok kiforrásához, ezen a módon feloldásra kerülnek, és már nem fogják utadat befolyásolni. Most lehetséges a gyógyítás vagy az újraigazodás, ráhangolódás és meg is fog történni, mert a tudatmezők újrarendeződnek.
Ez szeretett Fényem, az első lecke, hogy használd a tudatmezőket, hogy gyakorolj és növekedj a megváltoztatásuk által, további leckék következnek.
Megáldalak Téged Mindenek Forrásának feltétel nélküli szeretetével.
Uriel vagyok
Csatornázta: Günther Wiechmann
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: http://www.guentherwiechmann.de
http://kristalyhang.wordpress.com/