Kerubok

2018-11-01

A Mennyek Küszöbének Őrzői
Isteni védelem, bölcsesség és tudás angyalai

 Kerubok.jpg

Kép forrása: Pinterest.com

 

Kerubok - Az őrzők


Nevük a ’karubu’ szóból ered, jelentése:
'akik közbenjárnak'. A tudás és a határtalan szeretet hatalmas szellemei.


Egyik ábrázolás típusuk négy arccal és négy szárnnyal jeleníti meg őket,  más képi megjelenítésben pedig szárnyas oroszlánként – vagy a Szfinxhez hasonló lényként. Magyarul ’kerúr’-nak – ami annyit tesz ’az Úr körül álló’ – vagy ’karúr’-nak – ’az Úr karjának’ – kell írni és mondani.


A kerubok a fény és a csillagok őrei. Emellett az istenségtől eredő, kedvező
energiát közvetítenek,



Úgy emlegetik őket, mint Isten lovasai, a Mindenható akaratának közvetítői. Miután Isten kiűzte az embert az Édenkertből, odaállította elé a kerubokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.


Ezékiel könyvének 1. és 10. fejezete „négy élőlényt” (Ezékiel 1:5) mutat be, és azokat a kerubokkal (Ezékiel 10) megegyező módon ábrázolja. Mindegyiknek négy arca volt – egy ember-, egy oroszlán-, egy bika- és egy sasarc (Ezékiel 1:10; lásd még 10:14) –, valamint négy szárnya.


Megjelenésüket tekintve „emberhez hasonló alakjuk volt” (Ezékiel 1:5). A kerubok két szárnyukkal repültek, míg a másik kettővel a testüket takarták (Ezékiel 1:6, 11, 23). A szárnyuk alatt emberi, vagy legalábbis „olyanforma kezük volt, mint az embernek” (Ezékiel 1:8; 10:7-8, 21).


A kerubok olyanok, akik roppant közel állnak a helytartó angyalok rangjához, de mégsem egyelőek, viszont megegyező az információ tudatuk és ugyanolyan képességekkel bírnak. Mindegyik helytartó angyalnak vannak kerubjai, akik hivatalosan képviselik őt és akik testőrként is szolgálnak.


A kerubok ügyelnek minden galaxisra, összegyűjtve és szétosztva az energiát ott, ahol szükség van rá, valamint őrzik a fénytemplomok bejáratait.


Ők a Mennyek Küszöbének Őrzői – az Aranyvárosba vezető térablakok óvói -, egyes dimenziók közötti átjárók őrei és a Bölcsességek angyalai is.


Mindig felkínálják a lehetőséget a belépésre, de az arra még nem éretteket vissza fordítják és nem engedik be - Ők az Őrzők...


Ismertebb kerubok: Uriel, Ofaniel, Rikbiel, Kerubiel és Zafiel

Ayon