Az angyalforras.hu weboldalt saját forrásokból tartjuk fent.
Ha szeretnél hozzájárulni működéséhez, kattints a támogatom gombra!

Köszönjük támogatásod! TÁMOGATOM!

Átemelkedés az Új Földre

2021-07-30

A 18 hónapból álló ablak 

szív 2.jpg

Kép: Pinterest.com

 

Átemelkedés az Új Földre

 

Ma 2. 30-kor felébredtem, és rendkívül hatalmas energia letöltések járták végig az egész testemet, olyanok amilyeneket még soha nem tapasztaltam korábban. Ezután kiemeltek és túlléptem mindenen, a megértés magasabb szintjei felé emelkedtem, amit megpróbálok leírni.


Az Új Föld jövőjébe vittek és valóban az Új Korszakba kaptam betekintést, amelyet éppen most hoznak létre, mivel az Új Föld 2020-ban már teljesen megszületett, és most haladunk át a fizikai felemelkedés folyamatán.


Amikor ilyeneket mutatnak nekem, elhallgatok. Mindezek nagysága dacol azzal, hogy ezt emberi nyelven vagy emberi gondolkodásban ki lehetne fejezni, mert meghaladja azt. Az Egyetemes Nyelv, a Szent Fénynyelv, amely a szent geometria nyelve, és a Szent Telepátia, minden emberi alkotást felülmúl.


Csak azt tudom mondani, hogy az Öreg Föld és a régi emberiség most döntő válaszút előtt áll, mint még eddig soha.

 

Lesznek olyanok, akik egyszerűen nem jutnak be az Új Földre, és ez a saját döntésük lesz, hiszen minden léleknek szabad akarata és választása van. Sokan a külső erők, sőt a körülöttük lévők befolyása alatt állnak és engednek ennek a nyomásnak, még saját belső tudásuk ellenére is. Ez a lelkek tömeges kilépését okozza és eredményezi, ami az elkövetkező hetekben, hónapokban és években növekedni fog. Egyes lelkeknél ez azért lesz így, mert a lélekszerződéseik beteljesültek, másoknál pedig azért, mert a tömeges nyomásnak engedve ezt választják és vannak, akik ebben egyetértenek.


Mégis, mindezek ellenére most hatalmas emelkedés történik, azok a lelkek, akik úgy döntenek, hogy az Új Földre költöznek, most nagy erővel emelkednek fel.


Új magasabb emberi fénytest megtestesítőjévé válnak és valóban nemcsak ellensúlyozzák a sötétséget, hanem el is oszlatják! Néhányan már ott vannak és felemelkedtek az Új Földre, és nagyon szép módokon nyitnak utakat az Új Aranykor felé.


Most szabadon dönthetsz, melyik utat/opciót választod.


Ha engeded, hogy a tömeges félelem magával ragadjon, engedsz a nyomásnak és a mélységbe sodródsz, akkor a széteső öreg Föld tereiben ragadsz, melynek jövője a halál. Ha a régi játszmák szerint élsz, nem tudsz megbocsájtani, szégyen, düh, harag, félelem, hibáztatás és bűntudat köreit futtatod, a régi negatív mintákban ragadsz.


Vagy dönthetsz úgy, hogy megengeded magadnak, hogy a legmagasabb fokon megtisztulj, majd átváltozz és napi szinten megengeded a változás erős áramlatainak, hogy átalakítsanak és így felemelkedsz minden eddiginél túl.


2032-ig ez a folyamat meg fog történni, mivel az Új Aranykor teljesen lehorgonyzódik.

 

Most egy 18 hónapból álló ablak lesz nyitva a számunkra (2022.vége és 2023 eleje között zárul be), hogy megengedjük magunkat e világon túlra emelkedni. (Itt nem megyek bele a további részletekbe, mivel sem a tér sem az idő erre nem alkalmas.)


Ezen a hatalmas transzformáción keresztül, csak a belső egységen, a nyitott szív portálon és a feltétel nélküli szeretet erején keresztül mehetünk át.


A kettősség, a dualitás és a megosztottság semmilyen formában vagy kifejeződésében sem költözhet az Új Földre. Emlékezzünk arra, hogy ha a kettősség még mindig létezik az énben, a Lélek nem léphet túl. Észrevettem, és ezt egy barátom is megerősítette, hogy az állatok már felemelkednek, és sokan át is lépnek az Új Földre.


Valóban itt az ideje, hogy örökre levessük a régi Föld elhasznált ruháit és a régi énünket és megengedjük magunknak, hogy újjászülethessünk az újba, magunkra öltsük a „Mennyei (menyegzői) ruhát”, elinduljunk az Új felé, és megnyíljunk az Új Élet és az Új Kezdetek befogadására.


Mindez rajtad múlik. Szabad akaratod és választásod van.

 

 

 

2021.07.30.

Írta: Judith Kusel
Fordítás és kiegészítés: Aysha