Csillagjelek

2019-09-23

Az őszi napéjegyenlőség asztrozófiai üzenete

asztro 3.jpg

Kép forrása: Pinterest.com 

 

Szeptember 23-án, hétfőn kezdődik a csillagászati ősz. Helyi idő szerint 10 óra 51 perckor, közép-európai időszámítás szerint 9 óra 51 perckor.


Az őszi napéjegyenlőség, akárcsak a tavaszi, az állandó változásban egy pillanatnyi egyensúlyi állapot, hiszen ekkor a nap és az éjszaka egyforma hosszúságú. Ekkor metszi a Nap látszólagos útja az égi egyenlítőt. Vagyis a Nap elérkezik az égi egyenlítőre, hogy alábukjon és a következő fél évben a tudatalatti, belső tartományban folytassa az útját. Ekkor jön el az ideje annak, hogy az elmúlt fél évben összegyűjtött fényt a lélek mélyére vigyük, hogy bevilágítva azt, tudatosítani tudjuk, hogy mi zajlik odabenn és az itt lekötött energiáinkat felszabadítsuk. A dolgok természete, hogy a fényt keresik, a világosságra törekednek, vagyis arra, hogy kiderüljenek, hogy a tudatos tartományba kerüljenek át. Néha különböző okok miatt, amelyeknek a gyökere mindig a félelem, iszonyú erőfeszítések árán igyekszünk a sötétségben, a tudatalattinkban tartani őket (élményeket, érzéseket, tapasztalatokat stb.) és ezáltal nagyon sok energiát lekötünk. Általában kevés eredménnyel, hiszen attól, hogy nem vagyunk tudatosak bizonyos élményeinkre, érzéseinkre, azok még továbbra is megnyilvánulásra törekednek, következésképpen úgy irányítanak bennünket, hogy nem is vesszük észre. A tudatlanságnak pedig sokszor nagy ára van.

 

Az őszi napéjegyenlőséggel jön el az az idő, amikor már a nappalok rövidülésével lehetőségünk nyílik a természettel együtt visszavonulni, befelé fordulni és a tudatosítás, az önmagunkra való belső rálátás munkáját elvégezni, egy kicsit jobban befelé élni.

 

A napéjegyenlőség egyensúlyi állapotát mi is akkor tudjuk a leginkább megélni, ha megteremtjük önmagunkban az egyensúlyt, kinek hogy testhez állóbb, imával, meditációval, elvonulással, összegezzük az eddig megtett utat és levonjuk a következtetéseket. Megtisztulunk, lenyesegetjük az elhalt dolgokat, elengedjük azt, aminek eljött az ideje.


A következő három hónapban kiemelten ideje van a belső önvizsgálatnak, a belső titkok kutatásának, megismerésének, a tisztaságból születő felszabadulásnak, a karmikus terhek letételének és ezáltal a stabilizálódásnak, a külső-belső biztonságteremtésnek.

 

Mivel az őszi napéjegyenlőség képletének mindkét tengelye fix jegyekben áll, a stabilizálódás, az elkezdett folyamatok kibontakoztatása, a kreatív teremtés, a biztonságra való törekvés előtérbe fog kerülni. Ez az időszak most nem az új utak elindításának kedvez, hacsak az nem szolgálja kifejezetten a stabilizálódást. A képlet iránymutató pontja az Oroszlán jegyében és az Oroszlán csillagképben áll, a megoldás tehát az életünk uralása.

 

Vedd a kezedbe az életed irányítását!- szól az üzenet.

 

És hogy hogyan? Az eddigi életutadra, a múltra való rálátással, a teremtő erőid működtetésével, az életörömök felfedezésével, a szerelemre való rátalálással. A szerelem pedig elsősorban szer-elem, a szer, a kozmikus rend felfedezése és abba való belesimulás, azzal való együttlüktetés. Ami azt jelent, hogy minden elemet, a föld (anyag), a tűz (szellem), a levegő(kapcsolódás), a víz (lélek) és a fa (kiteljesedés, növekedés) elemet együtt, egyidejűleg, összhangban tudunk működtetni.

 

 

 

 

Csillagjelek-Csillagutak