A FEBRUÁRI FÉNYKAPU

2022-02-06

Intenzív tisztító és felszabadító portál

 fény kapu 3.jpg

 

A FEBRUÁRI FÉNYKAPU

 

2022.02.02. –én megnyílt egy erőteljes portál, amely egészen 22.-ig lesz aktív és elhozza a várva várt új lendületet, amely átvezet bennünket az újjászületéshez szükséges tisztulás és felszabadulás kapuján.

 

A portálok energiakapuk, amelyek segítenek bennünket a fejlődésben. Amikor aktiválódik egy portált, varázslatos kapuvá nyílik, ahol a határok feloldódnak a földi és a kozmikus világok között. Ekkor lehetővé válik, hogy magasabb szintre tudjunk emelkedni, kilépjünk egy stagnáló helyzetből és kiterjesszük tudatunkat az isteni szférák felé. A portálok segítenek nekünk összekapcsolódni a szívünkkel, a bennünk rejlő isteni erővel, a kozmikus bolygóhatásokkal és a fejlődés evolúciós irányával.

 

A 2222-es energetikai portál aktiválásával hatalmas hajtóerőt kaptunk, hogy kitörjünk a tehetetlenség és stagnálás állapotaiból és felszabaduljunk a mögöttünk álló nehéz időszak sűrű energiáitól.

 

Ebben a hónapban négy aktiválása lesz ennek a portálnak. Amelyek közül az első 22/2/2.-án volt, a második 22/02/11-én lesz, a harmadik 22/02/20-án és a negyedik, 22/02/22-én.

 

Minden egyes aktiválás más-más energetikai testre hat, és olyan táguló energiát hoz létre bennünk, amely átégeti az egész energetikai rendszerünket. Ez a táguló energia azon fog dolgozni, hogy transzmutálja és feloldja a múlt torzulásait, illúzióit és törmelékeit.

 

A 2222-es portál óriási gyógyulást hoz azok számára, akik elkötelezték magukat az isteni önvalójuk integrálásában és készek kiemelkedni a kettősségek tudatosságából.

 

A portál energiája átárad a fizikai-, érzelmi-, mentális- és spirituális testen, felgyorsítva a szív ébredését, az átalakulást és a gyógyulást. Mélyreható felismeréseket hoz, mélyen gyökeredző érzelmeket hoz a felszínre a gyógyulás és felszabadulás céljából.

 

Február 2-től - 22-ig extrém energiát fogunk érezni, ezért érdemes ezt az időt a belső átalakulásra összpontosítani, arra, hogy kiemelkedjünk a régi sémákból, gyógyuljunk és új szintre lépjünk.

 

Hatalmas napkitöréseket kapunk, amelyeket a központi napunk indukál a foton öv által. A Nap Kapuján keresztül pedig magas frekvenciás fénykód letöltéseket kapunk, hogy testi szinten emelkedhessünk összeolvadva a fénytesti tereinkkel és isteni önvalónk VAGYOK AKI VAGYOK JELENLÉTÉVEL.

 

A külső és a belső világunk szintézisbe kerül, amint bent úgy kint igazsága láthatóvá válik.

 

A tudatemelő fénykódok a polaritásokból való kiemelkedés útját mutatják meg, hogy a szívünk bölcsességén keresztül tapasztaljuk és alakítsuk át a valóságunkat.

 

Ez egy intenzív transzformációs portál, amely alapjaiban változtatja meg az életünket.

 

Energetikai újrakalibráció

 

Jelenleg egy energetikai újrakalibráció folyamatában vagyunk, a DNS-t és a finom testünket magasabb rezgésű isteni energia befogadására készítik fel, ezért erős oldások és tisztulások zajlanak. A felemelkedés már fizikai szinten zajlik, és mivel az anyagot a legnehezebb átalakítani, sokan nagyon nehéz helyzetekben találják magukat, amikor fizikai szinten szükséges kioldani a régi sűrű energiákat. A felemelkedés magába foglalja azt, hogy elhagyjuk a régi formát és egy újba születünk újjá.

 

Most kiemelkedhetünk az alacsonyabb emberi tudat mintájából, amelyek a szenvedés karmikus köreiben és az áldozat/bántalmazó tudatában tartottak minket.

 

Az energiák, amelyek ebben az időszakban érkeznek hozzánk a velejéig lecsupaszítanak bennünket, hogy teljesen készen álljunk arra, hogy elengedjünk minden kapcsolatot az emberi világ alsó szintjeivel. A felemelkedés útjában álló minden alacsony szintű energiával konfrontálódnunk kell kívül és belül is ahhoz, hogy átfényesítsük és átlényegítsük azt, ami még visszahúzhat bennünket. Ha nem sikerül fennakadunk a rostán, nem tudunk tovább menni, a sűrű energiák pedig bekebeleznek és lehúznak bennünket. Ezért mindaz, ami ebben az időszakban a felszínre emelkedik, feladatot és útirányt ad, arra vonatkozólag, merre szükséges haladnunk a személyes fejlődési folyamatainkban.

 

Ebben az évben nagyon erőteljes kozmikus energiák fognak érkezni a Földre, olyan intenzívek lesznek, hogy sokan nem fogják tudni fizikailag elviselni őket, ezért mindazok akik a felemelkedés fényfolyosóján keresztül haladnak az Új Föld fénytereibe, most kapják meg azon beavatásokat, amelyek lehetővé teszik a fény általi fizikai transzformációt. Ez rendkívüli és egyben megerőltető is, mert most az átalakulást a fizikai szinten fogjuk megtapasztalni. 

 

Amikor eljön az idő készen kell állnunk arra, hogy áthaladjunk a beavatás lángján, az isteni tűz kapuján, amely átvezet bennünket az Új Földre, addig pedig fokozatosan készítenek fel bennünket arra, hogy ez megvalósulhasson.  

 

 

Aysha

Amennyiben értékesnek és hasznosnak találod
az Angyalforrás írásait, kérlek támogasd munkánkat!.

Köszönöm :) Támogatom!