Az angyalforras.hu weboldalt saját forrásokból tartjuk fent.
Ha szeretnél hozzájárulni működéséhez, kattints a támogatom gombra!

Köszönjük támogatásod! TÁMOGATOM!

Lelki megújulás

2019-03-06

Neptunusz-Nap és a Hold együttállása Újhold napján

f08d4a23bc4cb16bb5ff4963e844d387.jpg

 

 

Március 6, szerda egészen kivételes nap lesz ebben az évben, de egy hosszabb időszak nyitánya is.

 

Az Uránusz ugyanis ekkor kezdi meg mintegy 7 évig tartó vándorlását a Vénusz uralma alatt, a Bikában (erről írtam egy hosszabb posztot is, akit bővebben érdekel) és éppen ezzel egyidőben egzakt a Neptunusz-Nap és a Hold együttállása, vagyis az új kezdetet, új utakat támogató neptunuszi energiákkal fűszerezett Újhold lesz, valamint a Merkúr megkezdi három hétig tartó hátráló mozgását. (Ennél érdekesebb jegyváltása az Uránusznak aligha lehetne, hiszen mind a három személyiségi bolygó, plusz a háromból két transzcendentális bolygó érintett benne.)

 

A Bikába lépő Uránusz megkezdi az anyaghoz fűződő szemléletünk megújítását, az égen pedig belép az előretekintésből születő önként, tudatosan vállalt áldozathozatal csillagképébe, az új utakat elindító Kosba.

 

A tudatos áldozatvállaláshoz szükséges az előrelátás, a magasabb minőségekre való törekvés, az isteni dimenziókkal való kapcsolatfelvétel, a hit, hogy van/lehet jó(bb), fény, emelkedés az életünkben.

 

A sötétség és a világosság közötti különbségtétel képessége, a tiszta tudat, a tiszta gondolat.

 

Ez azonban akkor lehetséges, ha emlékezünk a múltra, ha értékelni tudjuk azt, és fel tudjuk ismerni az abban rejlő tanításokat, azt, hogy hol volt/lett volna benne a kiemelkedés lehetősége.

 

Ahhoz, hogy olyan folyamatokat tudjunk elindítani az életünkben, amelyek testi-lelki-szellemi szinten egyaránt fényt, életet eredményeznek, szükséges, hogy lássuk az eddigi utunk következményeit.

 

Akkor már azt is látjuk, hogy milyen áldozatokat szükséges meghoznunk, miről kell lemondanunk, mit kell másképp tennünk.

 

A Kos alatt a Cet fejének csillagai ragyognak, az áldozatvállalás alapja tehát az elmélyülésből születő testi-lelki-szellemi megújulás. Az Uránusz, a korlátokon túlra érzékelés, az egységben gondolkodás, mély összefüggés-látás, a látható, kézzel fogható dolgokon túli világ megértésének a bolygója, hosszú időre ezekkel az üzenetekkel töltekezik, ezt kéri tőlünk, egyénileg és hangsúlyozottan kollektív szinten.

 

A Merkúr a visszaúszó Hal fejétől fordul vissza és a Vízöntő jövőbe kiömlő vizéig hátrál, üzenve, hogy az múlttól való elszakadás, a múlttal való leszámolás, az idejétmúlt gondolkodási módokon való túllépés, az összegzés és szintlépés előtt még tisztáznunk kell valamit, még fel kell tudnunk ismerni, hogy gondolatainkkal hogyan hatunk a jövőre, hogy mi vagyunk-e gondolataink urai, valóban szabad gondolkodók vagyunk-e? A visszaúszó Hal ugyanakkor az egység üzenetét hozza vissza, a Merkúr pedig ezt viszi most a Vízöntőhöz. Egyek vagyunk és az élet örök.

 

Ennek megértése tud most valóban felszabadítani, aktiválni a kreatív energiáinkat és tisztítani a lelkünket, hogy elvégezhessük a feladatainkat, amelyeket a Teremtőtől kaptunk.


A Merkúr addig a pontig hátrál az égen, ahol most éppen a Neptunusz, a Nap és a Hold együtt áll. A két lelki bolygó a világossággal.

 

A Nap fénye most nem csak a lélek felszínét, hanem a legmélyebb rétegeit is beragyogja.

 

Világosságában megláthatjuk, hogy mi az, amit tisztítanunk kellene, hogy saját sorsunk teremtő uraivá váljunk.

 

Ezzel az együttállással induló új holdciklus rendkívül termékeny, kreatív időszakot ígér, amelyet különösen lelki, spirituális, művészi területeken tudunk kihasználni.

 

Bizonyára nem véletlen,hogy idén éppen ezen a napon kezdődik a böjt is, ami vallási vonatkozásaitól eltérően is, a belső, lelki megtisztulás, a megújulás érdekében hozott áldozatvállalás időszaka.

 

A Föld és az Ég így ér össze, tegyünk róla, hogy bennünk is megfoganjon a csoda.

 

 

Forrás: Csillagjelek - csillagutak fb