Az angyalforras.hu weboldalt saját forrásokból tartjuk fent.
Ha szeretnél hozzájárulni működéséhez, kattints a támogatom gombra!

Köszönjük támogatásod! TÁMOGATOM!

Március 20.-21.

2019-03-20

A kozmikus egyensúly időpontja

yin yang1.jpg

Kép: Pinterest.com

 

Szerdán, ami a magyar hagyományban a szer napja, vagyis a Nap napja, érdemes egy kis szertartással búcsúztatni a csillagászati óévet és hangolódni az új évre, ami helyi idő szerint 23 óra 59 perckor, közép-európai idő szerint pedig 22 óra 59 perckor következik be, a Nap ugyanis akkor éri el a Kos nulladik fokát, vagyis ekkor egyenlítődik ki a nappal és az éjszaka.

 

A kozmikus egyensúly időpontja ez minden évben.

 

És mivel minden kezdetben benne van az egésznek a minősége, érdemes arra törekednünk, hogy mi magunk is a belső egyensúly és harmónia állapotába kerüljünk.

 

Erre a napra a legjobb lenne nem tervezni semmilyen tevékenységet, csak ráhangolódni a kozmosz szívverésére és befelé figyelni, összegezni, elbúcsúzni az elmúlt évtől, levonni a tanulságokat és számba venni a tennivalókat, hálát adni a sok ajándékért, az életünkért, egymásért, a találkozásokért.

 

Segíti most ezt a kiteljesedő Hold, aki már estére eléri a Szűz múltból elrugaszkodó lábát, üzenve, hogy engedj el most, hagyj hátra mindent, amiben már nincs meg a fénytermés lehetősége.

 

Lépj tovább a múlandó dolgokon, a sötétségen, a fájdalmakon, a szeretetlenségen és kezd el teremteni a jövődet, olyant, amilyenre vágysz. A lezárás ideje ez. És ezen a napon egzakt a Mars és a Plútó emelő kapcsolata is, ami segíti a rálátást arra, hogy ahhoz, hogy termékenyek legyünk és biztonságot tudjunk teremteni, milyen változtatásokra van szükség, milyen gyökeres átalakulásra. Az igazi biztonságot az adja, ha a fénynemzés szolgálatába lépsz- üzeni a két bolygó kapcsolata. Akkor tudsz valóban termékeny lenni, ha saját legmélyebb lelki bugyraidba is be tudod vinni a fényt, engeded, hogy a teljes lelkedet bevilágítsa a szeretet, ha el tudod fogadni és integrálod az árnyékrészeidet is, amelyek eddig riasztottak.

 

A csütörtök hajnalra kiteljesedő Hold fényében most éppen a múlt lehúzó erőire látsz rá és a továbblépés által tudsz kiteljesedni a következő időszakban.

 

A Telihold égi környezetében található a Bereniké haja csillagkép is, amelynek kettős üzenete szerint, egyrészt itt az ideje áldozatot hoznunk valamiért, másrészt most lehetőség nyílik belátni a fátyol mögé, egy másik világba, megérteni valami eddig rejtett titkot. Ez pedig már új utakra visz bennünket, valamilyen új területen bontakozhatunk ki, hiszen a Holddal szemben álló Nap a Telihold idején a Kos nulladik fokán áll. Ha van valami, amit szerettünk volna már régóta, vagy korábban elkezdeni, megtenni, csak úgy éreztük, hogy hiányzik még valamilyen információ, nem áll össze a kép vagy nem volt elég bátorságunk hozzá, akkor itt az ideje, hogy megtegyük az első lépéseket.

 

 

Csillagjelek - Csillagutak