Ez az időszak egy ajándék
2021-01-05
Ez a lezárása mindannak, ami volt és a kezdete mindannak, ami kibontazozik.
Ez az időszak egy ajándék mindazon lelkek számára, akik készen állnak arra, hogy teljesen beleálljanak a legnagyobb erejükbe, mint lelkek.
Az igazság az, hogy jelenleg több dimenzió is működik egymással párhuzamosan, és ez hatalmas lehetőségeket hoz a lelkek számára arra, hogy végre teljes mértékben maguk mögött hagyják a régi énjeiket minden korábbi életből, és ebből is mindent, ami régi…
Szükséges, hogy megtörténjék egy mélyen szántó kiürítés, ugyanis a tisztítás tüzei végig fognak söpörni a legerősebb mértékben. Ugyanis a Fehér Láng, amely mostanra teljesen visszatért, érezteti a jelenlétét.
Jelenleg hatalmas tisztítás történik. Nem is találok szavakat arra, hogy ezt leírjam. Az emberi nyelv annyira cserben hagy engem, amint látom ezeket a képeket és információkat, hogy egyszerűen nem találom meg a megfelelő szavakat, amit adnak nekem. Azok a lelkek, akik teljes mértékben szeretnék elfogadni a teljességet, a lelkük küldetésének és céljának a teljességét. A beteljesülést abban, akik igazán ők, a lelkük szintjén, az okát, amiért inkarnálódtak, ez egy Isteni ajándékozási időszak: ténylegesen ez most egy hatalmas lehetőség, ami megnyílik és ami soha sem volt még itt korábban.
Ez a lezárása mindannak, ami volt és a kezdete mindannak, ami kibontazozik.
Itt és Most manifesztálódik a létezés igazi és sokkal magasabb dimenziós formáiban.
Emlékszem, mit mondtak az Új Testamentumban. Hogy két ember állhat egymás mellett. Az egyik felemelkedik az Egység teljességességébe és az Istennel való Egységbe, a másik pedig ott marad, ahol van. Most ténylegesen ez történik.
Engedjétek el a ragaszkodásaitokat!
Engedjetek el minden nemű elképzelést arról, hogy milyen kellene legyen az életetek a következő néhány hét és hónap során! Az előre tervezés teljesen hiábavaló. Ugyanis oly sok minden történik most, hogy az egyetlen hely, ami van, az az Itt és Most. Legyetek teljesen jelen minden egyes pillanatban és a teljes lényetekben! Ez a lényeg! Ne hagyjátok, hogy valami előre húzzon vagy vissza húzzon!
Legyetek az Itt és Most pillanatban teljes mértékben lehorgonyozva az Isteniségben és a Szív központotokban!
Legyetek benne teljesen az Isteni szeretetben, fényben és erőben!
Még a legnagyobb látók sem képesek arra, hogy jelenleg megmondják, mi történik. Ugyanis minden olyan hatalmas változáson megy keresztül. Az egyik pillanat nem olyan, mint a következő vagy a rákövetkező. Még két lélegzetvétel között is minden változik! Csak szemlélődjetek és figyeljetek! Legyetek jelen! Engedjétek el és szabaduljatok meg minden elképzeléstől arról, hogy kik és mik vagytok, vagy mivé kellene, hogy legyetek! Mit kellene elérnetek, vagy mivé kéne válnotok.
Ti most átalakítás alatt álltok, ha készen lesztek és elfogadjátok, egy teljesen új önmagatokká váltok.
Hirtelen fel fogtok ébredni egy reggel és arra döbbentek rá, hogy átalakultatok. Az az én, akiről eddig azt gondoltátok, hogy vagytok, elmúlik és elmegy. Örökre.
Már nem azok vagytok, akiket kifelé vetítetek! A perszónák, a maszkok, az álarcok eltünnek.
Az igazi magasabb én, felsőbb lelketek teljesen átvette az irányítást és helyre állítja a teljes lelki képességeiteket. Ez az az ajándék azok számára, akik készek arra, hogy ezt befogadják. Lesznek, akik nem akarják majd elfogadni ezt az ajándékot. Mindenkinek megvan a szabad akarata és választása.
Az ami most nyílik meg azok számára, akik úgy döntenek, hogy elfogadják a teljes feltöltést, az belépés a lelkük magasabb teljességébe és egy teljesen új világba.
Pars Kutay