ÜZENET A FELEMELKEDŐ LELKEKNEK

2024-02-04

Belépünk a kollektív együttműködés időszakába

Kapcsolat egység.jpg

 

ÜZENET A FELEMELKEDŐ LELKEKNEK


A mögöttünk álló időszakban előkészített folyamatok most fognak anyagi formát ölteni és márciustól teljesen kibontakoznak az új létvalóságunk tükrében.

 

Most szabadítjuk fel a belső erőt a továbblépés érdekében, hogy tavasztól teljes lendülettel haladjunk előre.

 

Március az intenzív újrakezdés idejét hozza el.


Most sok olyan akadály, probléma és blokk, amely gátolta a dolgok kibontakozását, magától meg fog szűnni és fel fog oldódni.

 

 

Érdemes a februári hónapban tudatosan megtisztítani és felszabadítani a belső-külső tereket, mindattól, amitől meg akarunk szabadulni.

 

Nagytakarítás, lomtalanítás, méregtelenítés, böjt, testmozgás most rendkívül időszerű.


A személyes felelősség felvállalásával lehet csak felszabadulni, mert míg mást okolunk a kudarcokért, addig rabjai vagyunk a körülményeknek. A személyes felelősség magában foglalja a saját cselekedeteink következményeinek elfogadását, valamint az árnyékterületek teljes belátását és integrálását.

 

A személyes felelősség szabadsággal jár és egyenesen arányos a személyes hatalommal.


A személyes igazsághoz igazodván kell alkalmazkodni a külső körülményekhez.

 

A személyes célokat és törekvéseket nem szabad alárendelni a külső kényszerhelyzeteknek, elvárásoknak és viselkedési mintáknak.


Eljött az ideje a személyes célok megvalósításának, amelyek összhangban vannak a belső igazsággal és a szív hangjával.


A február az előző hónapokhoz képest lényegesen több energiát, könnyedséget, örömöt és személyes szabadságot hoz.


Belépünk a kollektív együttműködés időszakába, amely a következő hónapokban, években az élet szinte minden területén változást hoz.


Az emberek egyre nyitottabbak lesznek egymás felé és egyre többen találkozhatnak spirituális családjukkal. Nagyszerű újraegyesülés fog történni a lélektársi szövetségek tekintetében, a magasztosabb célok megvalósítása érdekében, amelyek a közös jót szolgálják a harmónia és egyensúly megteremtésében.

 

Áldással és szeretettel

Aysha

 

 

Az Angyalforrás weboldalt közel 20 éve szerkesztem, ami sok időt és szellemi energiát vesz igénybe, hogy minőségi és lélekemelő írásokat tehessek közre. Amennyiben szeretnéd támogatni a weboldalt és kifejezni háládat a tartalmas és aktuális tartalomért, amit szívvel lélekkel készítek, hálás szívvel fogadom felajánlásodat.

Támogatom!