BÁRKÁK A VÉNUSZRÓL

BÁRKÁK A VÉNUSZRÓL

Emlékek egy vénuszi holdszertartásról

Időnként el kell engedned az identitásodat és át kell engedned magadat a csillagoknak

Amikor a Hold feketévé vált és bársony csendjébe fordult és a tenger oda-vissza suttogta altatódalát, hét kis bárkát, tele vénusziakkal, lágyan kitoltak a tengerre. Egy helyre horgonyozták le őket. A bárkákat széles sugárban egy kis fonott kötél tartotta össze.

Mindegyik kis csónakban egy szorosan összekötözött személy utazott, álluk alá takarót gyűrtek, tetejükre illatos éjszakai virágokat szórtak. Ha nem tudtad volna, a Vénuszon a virágok éjszaka nyílnak és ragyognak, állandó emlékeztetőjéül annak, hogy a belső világ új teremtéseket szül akár figyelünk rá, akár nem.

A vénusziakkal teli bárkák fel-le ringatóztak a teljes sötétben, nem csak egy kellemes éjszakai alvás véget, nem csak egy furcsa játék részeként, hanem hogy a hullámok emelkedését és süllyedését használva egy meditatív transzba merüljenek. Ezt a tradíciót a Plejádok hét csillagáról hozták el nekik, abból a világból, ahonnan úgy tűnik, számos tradíciójuk ered. Ezt megelőzően – azt mondják – a magas tündéktől jött, akik egy éjjel világos ezüst fényen keresztül érkeztek. A Vénusz után ez a hagyomány felbukkant Lemúriában és végül összekapcsolódott a halállal Skandináviában és Egyiptomban.

A csónakokban utazó hét ember számára elérkezett az idő, hogy amint belevesznek a csillagok rituáléjába, megérezzék dalukat. Arcuk bátran tárul ki a teljes sötétségben, és befogadja a fényt, mely más világokból tör át az égen. A Vénuszon ismeretes, hogy időközönként el kell engedned az identitásodat és át kell engedned magadat a csillagoknak, a kozmosznak. Meg kell engedned, hogy belevéssz az isteni potenciál végtelenségébe. Ez egyfajta halálnak minősül. Mindazok, akik ma egyedül lebegnek a sötétben, halált és újjászületést élnek át. Csak ami az egyén szívében marad e beleveszés után, az marad meg valódinak.

A Vénusz egy olyan világ, amelyet az érzelmek belső nyelve, az intuíció és a nyers kreativitás motivál. A vénusziak tudják, hogy a világon minden külsődleges anyag pusztán a belső világ visszatükröződése. Minden anyagi manifesztációt átmenetinek és a jelen pillanat - ami sok esetben az egyetlen dolog, amiben igazán bízni lehet - megzavarásának látnak. Még a nevük is változik, ahogy ők maguk változnak. Nem számít szokatlannak náluk, hogy valaki élete során öt alkalommal változtat nevet, mindegyik név a tudat új, beintegrált szintjét jelzi. Nincs más ahhoz fogható, mint mikor megváltoztatod a neved és ennek révén újjászületsz – mondják a vénusziak!

A következő nap felkeltével az egyéneknek lehetőségük van arra, hogy megosszák új nevüket és bármilyen új tanítást, amit tanultak. Azonban nem mindenkiben burjánzanak a szavak ilyenkor. Néhányan felkelnek az új hold reggelén és tovább hordozzák csendjüket. Másokban túl sok az inspiráció ahhoz, hogy csendben maradjanak. Elárasztják őket az új felismerések és a magasabb szintű kapcsolatok. Néhány ezen információk közül személyesek és alkalmanként üzenetek is érkezhetnek városuk vagy bizonyos személyek számára.

Mi persze földi emberek vagyunk, de a lélek egy utazó és sok helyen járhatott már. Meg kell kérdeznem tőled, vajon ébredtél-e már újhold alatt egy kis csónakban a Vénuszon?

Fürödtél-e már a csillagokban, míg egy új név formálódott meg benned?

Gigi Young írása