Az alázat és meghajlás időszakát élitek
2021-11-16
Csak meghajolva léphettek be Isten országába
Az alázat és meghajlás időszakát élitek
Most a sötét éjszaka utolsó napjait élitek. A sötét éjszaka még sokak lelkében kétségeket, félelmeket és aggodalmakat kelt. Szükség van arra, hogy még mindig magatokba nézzetek, és megtaláljátok a fényt, megtaláljátok a megoldásokat régi lelki terheitek leoldására. Hiszen a lelketek, isteni énetek akar most megszabadulni minden nehéz súlytól, ami lehúzhatná. Ezért vannak még nagy munkák az utolsó pillanatokban is. Egészen addig, amíg Jézus azt mondja. „Elég, vége, bezárom a kapukat!”
Az alázat és meghajlás időszakát élitek. Minden életnek fel kell ismernie, hogy teremtője nélkül semmit sem tehet.
Az emberi gőgnek meg kell szűnnie ebben a sötét éjszakában .
Csak meghajolva léphettek be Isten országába.
Ezért érzitek most az utóbbi időszakot még nehezebbnek, mint a korábbit. De a lélek felfogja ismerni e korszak feladatát, és alázatosan meghajol a fény előtt- és így beléphet a mennyek birodalmába. Ezért gyűjtsétek erőtöket, mert már nincs messze a megszabadulás.
Szeretnénk, ha nyugodtak lennétek. Szeretnénk, ha a nyugalmat és a békét továbbítanátok embertestvéreiteknek. Elméjük kicsit zaklatott, zavart a sokféle hírektől, amelyek terjengenék. A szívetekkel lássatok, és fogjátok érezni, mikor mit kell tenni. A szívetekkel lássatok, és fény lesz körülöttetek. Ha egy kicsike félelem beszivárogna lelketekbe, hívjátok a Megváltót, hívjátok Krisztus végtelen szeretetét, ami most árad rátok. Adjátok át neki félelmeteket, és kérjétek, hogy az Ő békéje töltse el a ti lelketeket, és rajtatok keresztül másokét is. Ezt tegyétek, ha a félelmek támadnának.
Az időpontot nem láthatjátok, ne is kérdezzétek,-ahogy a jövőt sem. De ha a szívetek tiszta, mindent fogtok tudni, és hajatok szála sem görbül meg. Isten végtelenül szeret benneteket-minden gyermekét.
Aki a fényben van annak semmiféle bántódása nem lesz. Aki az árnyékban van azt kapja amit választott.
Ezért nem kell futkosnotok másik országba, másik helyre, dimenziókapuhoz, szent helyekre,- sehová. Ott fogtok találkozni Istennel, ahol találkoznotok kell: belül, a lelketek mélyén, függetlenül a külvilágtól. Függetlenül attól, hogy földrajzilag hol vagytok, hiszen a találkozás nem ebben a dimenzióban lesz.
A találkozás pillanatában megszűnik minden körülöttetek, és isteni énetek találkozik Teremtőjével.
Az egy másik pillanat lesz, egy másik világ és egy másik dimenzió, ahol bármi is történik körülöttetek, nem fogjátok érzékelni, annyira erős lesz a találkozás Istennel. Ezért nem kell számítgatnotok, hogy mikor hová menjetek, és mit vigyetek magatokkal.
Lelketeket, megtisztított lelki ruháitokat, szereteteteket és alázatotokat vigyétek magatokkal bárhová is mentek.
Elég lesz ezt felmutatni a találkozás pillanatában.
Ha kitárjátok lelketeket, a szeretet átölel, és magával emel.
Nincs helye a félelemnek, mert a szeretet kiszorítja.