Az angyalforras.hu weboldalt saját forrásokból tartjuk fent.
Ha szeretnél hozzájárulni működéséhez, kattints a támogatom gombra!

Köszönjük támogatásod! TÁMOGATOM!

Mária Magdaléna üzenete

2018-10-08

Te, aki a részemet képezed, halld az üzenetemet.

 Mária Magdaléna üzenete.jpg

Kép forrása: Pinterest.com

 

Eljött az idő, hogy újra hírt adjak magamról, újra megjelenítsem bennetek azt az energiát, ami megújulásra vár.

A múltban és a jelenben is, jelentős energetikai hatások vesznek körbe bennetek.

A KRISZTUSI SZÍV TUDATOSSÁG, RÉSZÉT KELL HOGY KÉPEZZE ÉLETETETEKNEK!

A Szent Grált tartom a kezemben.

A Szent Grál, - Szent Kódot jelent!

Ennek a Kódnak, ti még nem vagytok a birtokában. Évezredeken keresztül nem derült ki az IGAZSÁG, de most nem az Én feladatom ennek nyilvánosságra hozatala.

Azért kérlek, hogy hallgasatok meg, mert egy üzenetet szeretnék átadni nektek.

 

Mária Magdaléna létemben sokféle hatás ért.

Azóta is sok mindent gondolnak és mondanak Rólam. Jézus tanítványaként voltam jelen, de ennél sokkal több voltam, - lelkemben Egységet alkottam Vele.

A lelkiség érzését már részben értitek, de teljes valóját még nem tudjátok befogadni.

Erre készítünk mi most fel benneteket.

A lélektársi kapcsolatokról beszéljünk pár mondatban.

Arról, amikor a lelkiség EGY, nincs különválás. Amikor közös a cél, közös érdekek motiválnak, és ebben egy társra lelsz, aki a magasabb szférában mindig is a társad volt, a kiegészítő feled.

Az Én összekapcsolódási pontom, Ő volt.

Lelkiségünk egyformasága végett, azonos célokat és érdekeket tűztünk ki magunk elé.

Ez sok embernek nem tetszett, és bűnös szóval illetek.

Sokat és sokszor sírtam, és vonultam el a Világ szeme elől, hogy senki ne lássa könnyeimet. Kitaszított, kirekesztett voltam.

Már akkor, abban az időben is meghaladtam a Kor Szellemét, ezért azokat az energiákat, amelyek részemet képezték, nem tudtam kellőképpen megvalósítani, áramoltatni, és itt a földi létben nem kerülhetett teljes bekötésre.

Egy teljes, helyes értékrend és kép ezáltal nem alakult ki Rólam!   

Most ezeket az energiákat kívánom helyre tenni, és kellőképpen áramoltatni!

Ehhez a Szent Grál Kódja szükséges.

Ebbe a vonalba, nem mindenki avattatik be, - függ a lélek érettségi szintjétől, és attól a doktrínától, amit képvisel.

A Szent Grál Kódja magában hordja a Teljességet!

Az EGY ÖRÖK KRISZTUSI IGAZSÁGOT tükrözi vissza, és jeleníti meg!

A Szent Grál Kódja, rövidesen feltárul előtettek, erre készítünk most fel benneteket.

 

(Meditáció)

- Lazuljatok el, zárjátok ki a külvilágot.

- Vegyetek egy nagy mély levegőt, és ezáltal teljesedjen be az Áldás bennetek….

- Szíveteket tárjátok ki, ..fogadjátok el Létem, és azt az energiát, amellyel létezem.

- A Fény mely áldássá vált benned, átjárja tested minden pórusát, és a Fényt egy magasabb szinten jeleníti meg.

- Engedd, hogy az áramlás magával vigyen, és részedet képezze.

- Csak lazulj el, bízd magad a Felsőbb Hatalomra……

- Érezd, hogy egy olyan Világba érkeztél, amely számodra nem ismeretlen, de ebben a földi létben, ide még nem kaptál betekintést.

- Az is előfordulhat, hogy semmit nem fogsz látni, csak különböző erősségű energiákat érzékelsz.

- Láthatsz különböző fénygömböket, spirálokat, amivel aktiváljuk az
ÚJ ENERGIATESTED.

Ez az ÚJ ENERGIATEST, a Szent Grál kódját hordozza magában!

- Most semmit nem kell tenned, csak ellazultan befelé figyelni, és hagyni, hogy mi dolgozzunk rajtad….

- Az ikerlángot egyesítjük benned….

- Egységbe hozzuk a kapott kódokat, Örök Minőségbe helyezzük át.

- Ha még van benned valami korlát, ami részedet képezi, és akadályozza ennek a Kódnak a befogadását, - jelenítsd meg, tudd meg, miből származik, - majd a Fény útján engedd, hogy távozzon tőled.

- A légzésedre kiváltképp ügyelj, sok mindent fel tudsz szabadítani általa, amely most elengedésre szorul…

- Most aktiváljuk a Kódokat, amelyek még nem tárulhatnak fel bennetek, de részüket már magatokban hordozzátok.

- A tiszta Fény csatornáján keresztül térj vissza tudatosságodba, és érzékeld megújult energiáidat….

 

Az elkövetkezendő időben több ilyen beavatásban lesz részetek.

A Szent Grál Kódját aktiváljuk!

A teljes beépítés, ebben az évben megtörténik.

Apró kis lépésekkel haladhattok előre, hogy beteljesedjen bennetek az Áldás.

Én Mária Magdaléna, aki vezetem és irányítom a folyamatot.

Magdalai részem megtér, és szétárasztom bennetek, ha szíveteket nyitva találom a befogadására.   

Az Örök Rendet képviselem, az Örök Egységet!

A TELJESSÉGET hordom MAGamban!

A Szent Grál Kódja, mint egy misztikus erő tárul fel előtettek,

amelynek IGAZSÁGÁT, itt a jelenben, a mostban jeleníti meg és teszi élővé.

A Szent Grál és Én, EGGYEK VAGYUNK!

Próbáljátok szíveteket egy magasabb rezgéstartományba emelni!

Próbáljátok szíveteket megnyítani, és befogadni az EGY ÖRÖK ISTENI SZENT IGAZSÁGOT!

Teljesedjen áldássá a Fény bennetek!


Forrás: Lendvay Katalin

forrás: http://lendvaykati.freeblog.hu

M.jpg

Kép forrása: Pinterest.com