A lélek fejlődéséről

2018-10-08

Tudás, erő, akarat.

 

A lélek fejlődéséről.jpg

Kép forrása: Pinterest.com

 

Ma a lelki fejlődésről kaptam tanítást: a lélek olyan, mint egy mag. Minden benne rejtezik. Tudás, erő, akarat.

 

Ahogy kinő belőle a fa, mely a mag kiteljesedése, mindig más, és más viszonyoknak van kitéve. Sosem esik rá ugyanaz az eső, hiszen folyamatosan nő, emelkedik, így mindig más aspektusból érzékeli környezetét, míg végül mindennel dacolva és mindent túlnőve, terebélyes fa lesz, mert eleve erre rendeltetett.

Ilyen a lélek. Mikor elindul, benne rejtezik minden. Tudás és lehetőség. Ahogy elkezd fejlődni, mindig új és új hatások érik. Új és új próbákra válaszol, s mindig másképp. Minden egyes útnál leülepszik s fennmarad valami. Mi leülepszik és részévé válik, beépítette valójába s megtanulta azt.

Mi fennmaradt, akár érzés vagy gondolat, addig hajtja a lelket, míg az újra át nem éli, ki nem javítja, meg nem oldja, s le nem ülepíti tudását magába. Bármely életben előjöhet egy érzés, mit újra át kell élnünk, hogy ebből az aspektusból is megértsük.

 

Ez nem visszafejlődés! Ez tanulás!

Ha pap voltál valamikor, de nem értetted a tolvaj cselekedetét, s nem tudtál neki megbocsátani, hogyan tanulhatnád ezt meg másképp, mint a tolvaj bőrében átérezve annak tetteit és indítékait, érzéseit. Miért ne kavaroghatnának a szerepek? Ez nem azt jelenti elfeledted azt, mit eddig tanultál, "visszasüllyedsz". Dehogy. Pontosan a tanulás, a fejlődés útján haladsz általa. Míg egy érzést - gondolatot el nem fogadsz teljesen, s magadévá nem teszed, nem tudsz eggyé válni vele, és nem tudod beépíteni, leülepíteni tudását lelkedben.

Ezért kell annyiszor átélned más és más formában ugyan azokat az érzéseket, gondolatokat, tetteket, míg teljesen meg nem érted. Utad során azok az érzések, gondolatok és tudás hozzáférhető számodra, melyek a feladatok megoldásához, és ennek kapcsán akkori életed átéléséhez kellenek. Hogy te ezekkel hogyan gazdálkodsz, s hogyan használod fel őket, rajtad áll.

 

Utad elején megkaptad a "kezdőcsomagot", mi a táv teljesítéséhez kell. Használd okosan, s célba érsz. Átérzed, megérted, elfogadod, beépíted.


Példaként álljon: sokszor van, hogy egy lélek a szívbéli, érzésbeli megértetlenség után, a gondolati, tudati megértetlenséget is át akarja élni. (Ha akarja, meg is teszi) Ez így ad teljességet a megértetlenség átélésében. Így lesz teljes a kép. Először külön-külön próbálja, s ha ereje engedi együtt is. Kemény feladat! Nehéz próba. De ilyenkor a lélek segítőjét, a másik felet is meg kell érteni, s az ő feladatát is át kell a teljességhez érezni. Aki ebben segít, általában egy fejlett spirituális lélek, aki vállalja, hogy tanítja a másikat a megértetlenség útján haladva. Így ő elrejti tudását maga elől, s az anyagba süllyedve a meg nem értés szerepét ölti magára. Így segít a vele élő léleknek, s így éli át ő is a szituációt egy újabb aspektusból. Ilyenkor az érzések főleg a felszín alatt zubognak. Pedig, ha nem törnek elő, s nem oldjuk meg őket, újabb feladatra, átélésre ösztökélnek.

Egy másik példa: gyermekkorodban láttad, ahogy az állatokkal a felnőttek durván bántak. Ez szomorúságot okozott, s megígérted magadnak, segíteni fogod az állatokat. Felnőttként, az élet gyorsasága, sokszínűsége, kavalkádja elfeledteti veled gyermekkorod ígéretét. De a lélek nem felejt! Ezért benne él a vágy továbbra is, hogy segítsen az állatokon. Tehát a következő életed valamelyikében egy állatmenhely vezetője, vagy gondozója leszel, hogy e fogadalmad, mit a segítségre tettél átélhesd.


Míg a vágyak, érzések dolgoznak a lélekben, mindig van feladat. A lélek dönti el, melyiket, melyikeket akarja átélni, megtanulni.


Tehát csak folytonos fejlődés, tökéletesedés van. Tanulás az átélések útján. Ahogy a lélek felfelé halad, közben álmai, vágyai, ígéretei után jobbra is, balra is letér az egyenes útról, hogy elvégezze, megtanulja, átélje azokat. Ha tudatosan átéljük, megértjük és beépítjük a tanultakat, utunk az egyenes irányában halad.

Szeretettel és elfogadással fejlődésünk kívánatos útján járhatunk.

Köszönöm a tanítást!

 



Írta: Pusztai Orsolya