MICHAEL ARKANGYAL ÜZENETE

2019-05-14

Gyógyítás a az angyali szivárvány fénnyel


michael ang.jpg

Kép: Pinterest.com

 

Gyógyítás a az angyali szivárvány fénnyel

 

Szeretett földi barátaim, kérem, hogy nyissátok meg elméteket és a szíveteket a gondolataimra és energiáimra.

 

Úgy jövök hozzátok, mint a védelem Arkangyala, a Teremtő Erejének és Hatalmának Arkangyala. Én Mihály Arkangyal azért vagyok, hogy megvédjem a Teremtő minden aspektusát akár a Földön vannak vagy a belső rétegekben, valamint óvjam a Teremtő akaratát gondoskodva arról, hogy ez a megfelelő tudatokhoz és elmékhez jusson el manifesztáció céljából. Szorosan együtt dolgozom a Teremtő erejével, az Erő Mestere vagyok és támogatok másokat abban, hogy kezelni tudják a bennük rejlő erőteljes energiákat annak érdekében, hogy az erejüket szeretet teljes módokon tudják felhasználni.

 

Úgy tűnhet, hogy a Teremtő erejét gyakran rossz dolgokra használják. Ez egy tanulási folyamat, amely lehetővé teszi az egyéneknek számára azt, hogy megértsék az erő energiáját, hogy megtapasztalhassák  a hatásait, majd pedig később felhasználják ezt az erőt, hogy pozitív változást teremtsenek. Az erő jelenléte a lényemben az, ami lehetővé teszi számomra, hogy ekkora védő energiát bocsáthassak ki. Az a küldetésem, hogy megóvjam a Teremtő erejét és lehetővé tegyem mások számára, hogy aktiválják ezt a szent energiát a saját lényükben.

 

A 100 angyal spektruma

 

Én Mihály Arkangyal itt állok előttetek most olyan angyali lények egész spektrumával, akiket kiválasztottam, hogy együtt dolgozzanak velem ebben a meditációban.
A 100 angyal számos tulajdonsággal és különböző rezgésekkel rendelkezik a Teremtő Univerzumában. Választottam 50 bolygó szintű angyali lényt, 20 Nap angyali lényt, 10 galaktikus angyali lényt, 10 univerzális angyali lényt és 10 Krisztus tudatú angyali lényt a teremtő fényében. Az általuk teremtett energia, ahogyan ezek összeolvadnak a fénnyel lenyűgöző és fantasztikus.

 

Minden angyali lény egy küldetéssel bír, melynek során gyógyító energiákként dolgoznak, amivel jó közérzetet, megfiatalodást és örömöt teremtenek. Mi egy egységes csapat és a Fény forrása vagyunk.

 

Összegyűjtöttem 100 nagyszerű angyali fény lényt, akikkel egy intenzív és erőteljes gyógyító energiát teremtek, melyet lehorgonyzok a lényetekbe és Föld Anya Fénytereibe. A célom az, hogy megosszam a bőséges szeretetet, békét és örömöt, ami az angyalokban van és aktiváljam azon angyali energiákat, amelyek már itt vannak a Földön. Ez egy nagyon gyakori dolog, amit teszünk a belső szinteken, hogy egy Mester vagy egy Arkangyal nagy csoportnyi fény lényt gyűjt össze annak érdekében, hogy egy fény szivárványt teremtsen a szándékon és az egyesített energián keresztül. Ez a fény szivárvány ugyanúgy terül el, ahogyan elképzelnél egy átlagos szivárványt azaz ív alakban azon személy vagy helyzet körül, akire kiterjesztjük.

 

Ez egy nagyon erőteljes és hatékony módja annak, hogy gyógyító energiát, fényt, tudatosságot, vagy más tulajdonságot küldjünk valakinek, akinek erre szüksége van.

 

Az a küldetésünk, hogy megteremtsünk egy fény szivárványt, hogy meggyógyítsunk a Földet az emberiséget és téged, hogy lehetővé tegyük azt, hogy minden stressznek, küszködésnek vége legyen és arra összpontosítsunk az energiát a szeretet manifesztálására.

 

A fény szivárványt bármilyen helyzetre vagy személyre fel lehet használni, akinek szüksége van erre, mivel lehetővé teszi, hogy a legmegfelelőbb tulajdonságok és rezgések horgonyozódhassanak a gyógyítás érdekében. Kérhetsz egy fény szivárványt, hogy lehorgonyozzuk a számodra a belső szintekről. Ez esetben egy megfelelő csoport fog összegyűlni, hogy ezt manifesztálja a számodra és megadja azon gyógyítást, amire éppen szükséged van.

 

„Kérek most egy gyógyítást (helyzetre, személyre, állatra, önmagadra), hogy elhozza azt az eredményt, hogy…………………………… Meghívok most egy Mestert vagy Arkangyalt és egyszáz lényt, hogy megteremtsen egy fény szivárványt, hogy elküldjön nekem és leföldeljen egy erőteljes gyógyító energiát, fényt, tudatosságot vagy teremtő tulajdonságokat. Hálásan Köszönöm”

 

A fény szivárvány teremtése hatásos, mivel a szivárvány alapját sok lélek egysége teremti nem pedig egyetlen lélek, aki kifejezi a gyógyító fényt. Mi, mint angyali lények pillanatnyilag a lelkeinkből származtatjuk az energiánkat valamint az Angyali Királyságból, a bolygószintű, Nap szintű, a galaktikus, az univerzális és a krisztusi tudatosság szintjeiből. Ekkor egy sokszínű, bővülő és magas rezgésszintű energiát teremtünk, amely lehorgonyozza a szeretetet a lényed minden aspektusába és szintjébe.

 

Azon fény szivárvány által, amelyet teremtünk az angyali szeretet jelenlétét erősítjük, amely már itt van a Földön és aktiváljunk sok földi angyal égi energiáit, amelyek fizikai testekbe manifesztálódtak. Ezáltal hatalmat adjunk és erőt a földi küldetésük megvalósításához, hogy a feltétel nélküli szeretet, odaadás és nagylelkűség lámpásaiként létezzenek.

 

Az angyali fényünk tapintatosan fogja támogatni az emberiség minden egyes tagjának a növekedését és a fejlődését valamint Föld Anya lelkét.


Most végig szeretnélek vezetni benneteket egy meditáción, ami lehetővé teszi a számotokra, hogy megtapasztaljátok a gyógyítás angyali szivárványát.

 

Ébredés az Angyali Fény Szivárvánnyal

 

A szeretet mély és jelentőségteljes áldásaival Én Mihály Arkangyal kapcsolatba lépek az energiáddal, mint ezen angyali csoport vezetője. Kiterjesztem az elektromos kék fényemet körülötted, hogy megvédjem és egyensúlyba hozzam az energiáidat és gondoskodjak arról, hogy csakis a legtisztább rezgésű szeretet legyen képes manifesztálódni a valóságotokban és a gondolati folyamatodban.

 

Képzeld el, érezd vagy nyugtázd az én elektromos kék fényemet, ami kibontakozik a teljes lényedben, érezd az én biztos és stabil védelmemet önmagad körül. Engedd meg magadnak, hogy ellazulj az energiámban és a saját lényed energiájában, amint békésen ülsz és mélyen lélegzel.

 

Annak érdekében, hogy a fókuszt behozd a gondolataidba és a valóságodba most kiterjesztek egy nagy erejű fényt, amely a Teremtő akaratát hordozza feléd. Engedd meg magadnak, hogy elfogadd a Teremtő akaratának ezt az energiáját, ami lehorgonyozza az elmédben és a tudatosságodban a szükséges bölcsességet, felismeréseket és megértést. Lehet, hogy érzékeled, ahogyan a Teremtő akaratának és útmutatásának a fényének színe beleolvad az egész lényedbe és aurádba. Ez a szín úgy szolgálhat téged, mint az útmutatás szimbóluma a valóságodban, ha ezt megengeded neki.

 

Azt kérem, engedd meg önmagadnak, hogy fókuszálj a lényed belsejére. Tudatosítsd magadban a saját lényed energia rezgését, ami körülvesz téged, ez a fizikai és spirituális lényed energia rezgése.

 

Hogyan érzed ettől magad?

 

Most azt kívánjuk, hogy az energiáidat hozd újra összhangba az Angyali Királysággal annak érdekében, hogy elkezdhesd a gyógyítás folyamatát. Kérlek képzeld el, érezd vagy nyugtázd, amint egy arany fény sugár érkezik az Angyali Királyságból a belső rétegekbe, majd leereszkedik a te valóságodba, átfolyik a fejeden keresztül le a tested közepébe. Engedd, hogy ez az arany színű fény folytassa az útját és egészen tovább haladjon Föld Anyába és összeolvadjon a Föld minden manifesztációjával. Érezd, amint ez az arany fény olyan, mintha arany por lebegne az egész testedben, az aurádban és a környezetedben. Most összhangban vagy az Angyali Királysággal.

 

Képzeld el, érezd vagy nyugtázd, hogy ebben az Angyali Királyságban az a 100 angyali lény, akit kijelöltem erre a szolgálatra, valamint én Mihály Arkangyal aktiváljuk és integráljuk a gyógyító energiáinkat.


Most a szíveinkből kibocsátunk egy egyesített, nagy gyógyító fény szivárványt, ami azt a tulajdonságot hordozza, amire leginkább szükséged van most a gyógyító folyamatodban valamint sok más gyógyító rezgést, tudatemelő fénykódot és fényesszenciát. Képzeld el, érezd vagy nyugtázd ezt a rendkívül szép, vibráló, csillogó angyali fény szivárványt, amint ez tágul túl az Angyali Királyságon.

 

Most Nyisd meg a szíved és a lelked erre a lenyűgöző, gyógyító és szeretetteljes angyali fény szivárványra. Engedd meg, hogy ez a szivárvány összhangba kerüljön a szív csakráddal és engedd, hogy a gyógyítás dicső színei bőségesen belépjenek a teljes lényedbe. Érezd, ahogyan ez a fény a lényed fölött, körül és rajtad keresztül kering. Szánj egy pillanatot arra, hogy megengedd önmagadnak, hogy megtestesítsd az angyali gyógyító fény e szivárványát, hagyd, hogy a szivárvány könnyedén áramoljon és elkezdjen egy mélyreható gyógyító folyamatot.

 

Ez a szivárvány annyira gazdag és bőségesen tartalmaz gyógyító energiákat és tudatokat, engedd meg, hogy mindez át áramoljon a lényeden és aztán tovább menjen egészen leföldelően Föld Anyába. Tudd, hogy megengeded Föld Anyának, hogy elfogadja ezt a dicső angyali sokszínű fényt valamint azon tulajdonságokat, amelyet mi ebben továbbítunk vagy, amelyeket te kértél.


Mi most azt kívánjuk, hogy aktiválódjon benned az az angyali tudatosság, amely benned van, a feltétlen szeretet, az odaadás, az önzetlenség, az öröm és a Teremtő fényével való színtiszta kapcsolódás tulajdonságai. Most aktiválunk téged, mint egy angyalt a Földön, hogy az Angyali Királyság esszenciájának lámpásaként tevékenykedj.

 

Most pedig azt kérjük, hogy a Földön minden egyes lélek aktiválja az angyali energiát és esszenciát önmagában és engedje meg önmagának, hogy földi angyalként létezzen, hogy támogassa a Teremtő szeretetének a lehorgonyzását a Földbe. Létezzen a Földön minden egyes lélek úgy, mint a szeretet és a gyógyítás angyala, akik összeadják az energiájukat eggyé annak érdekében, hogy emeljék a Föld rezgését és a Teremtő Mennyországát manifesztálják a Földre.

 

Az angyali gyógyító akaratból alkotott szivárványunk továbbra is áramlik a lényedbe mindaddig, amíg erre szükség van ahhoz, hogy befejeződjön a gyógyítás folyamata.

 

Ezen fényt utasíthatod arra, hogy áthassa és meggyógyítsa a tested bármely olyan területét ahol arra szükség van.

 

Az a kívánságunk most, hogy elképzelj egy gyógyító fény szivárványt, amely a szívedből kiindulva elér azon emberekhez, helyzetekhez, országokhoz vagy bármely számodra most fontos dologhoz, amiről úgy érzed, hogy gyógyításra vagy pozitív energiákra van szüksége. Ez a szivárvány, amit te teremtesz a te saját pozitív energiáid és a mi gyógyító fényünk kombinációja lesz, képzeld el, érezd vagy egyszerűen kérd azt, hogy ez megtörténjen. Egyszerűen csak képzelj el egy fényszivárványt, ami a szív csakrádból másokhoz vagy helyzetekhez ér.

 

„Aktiválom Mihály Arkangyal és az Angyali Királyság Fény Szivárványát, hogy összefonódjon a saját gyógyító energiáimmal és kisugározzon gyógyító fény szivárványaként a szív csakrámból.”

 

A gyógyító szivárvány áldásaival Mihály Arkangyal és a 100 angyali lény

 

angyalok szivárvány.jpg

 

 

Mihály Arkangyal by Natalie Glasson 2019 május 11 Per Staffanű

 

 

Fordította: Venczák Marianna