A LELKI DIMENZIÓ KULCSA

LELKI DIMENZIÓ KULCSA

Az életet fenyegető vészhelyzetekben a tudat váltása az időből a jelenbe néha természetes módon történik meg.

A múlttal és jövővel rendelkező személyiség hirtelen háttérbe vonul, és helyét erőteljes, tudatos jelenlét veszi át, amely egyszerre nagyon nyugodt és nagyon éber. Bármit is kell tenni az adott helyzetben, a szükséges reakciód ebből a tudatállapotból ered.

Egyesek – jólehet nincsenek is ennek tudatában -valójában azért szeretnek veszélyes tevékenységekben részt venni, pl. hegymászásban, autóversenyzésben, mert az a mostba kényszeríti őket, abba az intenzíven élő állapotba, amely mentes az időtől, a problémáktól, a gondolkodástól, a személyiség terhétől. ezekben a helyzetekben a jelen pillanatból történő, akár csak másodpercnyi kicsúszás is halált jelenthet. sajnos azonban függőség alakul ki bennük az adott tevékenységgel kapcsolatban, mert csak annak révén tudnak ebbe az állapotba kerülni. Pedig nincs szükség rá, hogy megmászd az Eiger északi gerincét. Máris beléphetsz ebbe az állapotba!*

Ősidők óta minden tradíció spirituális mesterei a mostban jelölték meg a lelki dimezíó kulcsát.

A jelek szerint ez mégis titok maradt. Templomokban legalábbis biztos, hogy nem tanítják. Ha belépsz egy katedrálisba, hallhatsz olyan mondatokat a Szentírásból, mint például:

“Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról”, vagy

 

“Aki az eke szarvára teszi a kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas Isten országára”.

 

Vagy hallhatsz a gyönyörű virágokról, akik nem aggódnak a holnap miatt, hanem könnyedén élnek az időtlen mostban, és Isten bőségesen gondoskodik róluk. Ezeknek a tanításoknak a mélysége és radikalítása azonban nem közismert. A jelek szerint szinte senki sem fogta föl, hogy ezeknek a tanításoknak az a célja, hogy megéljük őket, és így mély, belső átalakulás történhessen bennünk!*

A Zen egész lényege a pengevékonyságú mostban levésben rejlik; olyan végletesen, olyan teljesen jelen lenni, hogy semmilyen probléma, semmilyen szenvedés, semmi, ami nem az, aki esszenciálisan te vagy, ne legyen képes benned életben maradni. A mostban, az időnélküliségben, minden problémád elillan. A szenvedéshez idő kell; a mostban az tehát nem létezhet.

A nagy Zen mester, Rimai, hogy elterelje tanítványai figyelmét az időről, gyakran fölemelte az ujját, és lassan megkérdezte: “Mi hiányzik ebben a pillanatban?” Egy-egy rendkívüli erejű kérdés, ami az elme szintjéről nem igényel választ. Arra szolgál, hogy figyelmedet mélyen a mostba vigye. Hasonló kérdés a Zen hagyományban a következő is:

“Ha nem most, hát mikor?”*

 

Az iszlám misztikus ágában, a szufizmusban is központi helyet kap a most. A szufiknál a következő mondást találjuk: “a szufi a jelen idő fia.” Rumi, a nagy szufi költő és tanító kijelenti:

“A múlt és a jövő fátyollal takarja el előlünk Istent; égesd el hát mindkettőt lángoló tűzzel!”

 

Echart Mester, a XIII. századi spirituális tanító, gyönyörűen foglalta össze mindezt:

“Az idő az, ami megakadályozza a fényt, hogy elérhessen minket. Nincs nagyobb akadály Isten és közöttünk, mint az idő.”

 

 

Echart Tolle