Az újjászületés törvénye

 Kép forrása: Pinterest.com

Minthogy a fizikai test túlságosan rövid élettartamú ahhoz, hogy létfeladatunkat el tudjuk végezni, és Igaz Valónk tökéletességét a legtökéletesebben ki­fejezésre tudjuk juttatni, ezért mindaddig újabb és újabb lehetőséget kapunk, míg létfeladatunkat el nem végeztük. Mindig újabb és újabb testet öltünk magunkra, s ez a test olyan, mint az iskolai egyen­ruha. Amit mi életnek nevezünk, az ugyanis valójá­ban az „élet iskolájának" csupán egyetlen napja.


Mindaddig, amíg önakaratból cselekszünk, újabb és újabb okokat idézünk elő, s bár a pozitív okok pozitív következményekkel járnak, a negatívok ne­gatívval, mindenképpen inkarnálódnunk kell, hogy az adott következménnyel szembesüljünk.


Mihelyt feladjuk önakaratunkat, és engedjük, hogy beleol­vadjon a teremtésakaratba, eloldozzuk magunkat az újjászületések körforgásától, és szabadok va­gyunk. Igazán szabaddá azonban csak akkor vá­lunk, amikor a hetedik születést is megértük.


Az első születés


Az első születés a nemzésen és fogamzáson keresz­tül történő fizikai manifesztáció kezdete. A testet öltés önkéntes: a lélek belátja ennek szükségességét.
A lélek szellemlény, amely testet öltéskor minden szinten kialakít magának egy testet: először a mentáltestet, aztán az asztráltestet és végül a fizikai tes­tet. Ezt a fizikai testet mindkét szülő genetikai örök­sége határozza meg. A másik két test individuális jellegzetességét a lény pillanatnyi állapota határoz­za meg a kauzáltesten keresztül, amelyben a koráb­ban felhalmozott sorsok raktározódnak.


Ebben az első időben a világot az anya teste je­lenti, itt kapja meg az inkarnálódott lény az első „bejegyzéseket". Minthogy ebben az időben nem csak testileg, hanem lelkileg, szellemileg is egy az anyával, mindent együtt él át vele: fizikai történé­seket, gondolatokat, érzéseket. Az első „benyomás", amelyet a lélek ebben az életben sze­rez, és többnyire maradandó is.


A második születés


A második születés a testi elválás az anyától. Ahogy halálunkkor egy sötét alagúton megyünk ki az élet­ből, ugyanúgy második születésünkkor egy sötét csatornán keresztül érkezünk ebbe az életbe. Ám ha az anya tudata szüléskor emelkedett állapotban van, akkor ez a sötét csatorna „fénybe vezető kapu­vá" válik.


Az első születés után az inkarnálódott lénynek kilenc hónapra van szüksége ahhoz, hogy műsze­rét, a testet fel- és kiépítse. A második születés után két-három évre van szüksége ahhoz, hogy a testet „használatba vegye".  Ez a második születés döntő hatással van egész életünkre, mert ahogy ezt a születést megéljük, úgy fogunk később hozzáállni az élethez. Ha harcként éljük meg, egész életünket harcként fogjuk megél­ni, ám ha ez a második születésünk szép élmény, megszületik bennünk az ősbizalom, hogy az egész élet szép.


A harmadik születés


A harmadik születés a tudat individualizálódása. Miként a második születéssel a test elszakad az anya testétől, ugyanúgy válik ki a tudat az anyáéból - az ego felébred, az inkarnálódott lény önálló in­dividuum lesz.


Csupán ekkor tudja a gyermek önmagát én-ként felfogni és saját akaratából cselekedni. A „mi-ből" „én és te" lesz, elkezd önállóan gondolkodni, saját érzéseit éli meg. A nevelés nem azt jelenti, hogy a gyermekre, a lélekre, akit rám bíztak, az én világ­nézetemet vagy netán akaratomat erőszakoljam rá. A nevelés valójában azt jelenti, hogy együtt, közö­sen fedezzük fel, milyen jellemet, milyen személyi­séget hozott magával a lélek, és segítjük abban, hogy önmagára találjon. Ez a harmadik születés azt is jelenti, hogy a lélek ettől kezdve tudatosan megtapasztalja, hogy ő egy egészen különleges, egyedülálló individuum. Az igazi neveléssel segítséget nyújtunk neki ahhoz, hogy önmagát felfedezze, hogy önmagát megtalál­ja és kibontakoztassa.


A negyedik születés


Ezt a negyedik születést általában pubertásnak hív­juk. Ebben az időszakban felébred a test, és jelzi, hogy saját szükségletei és kívánságai vannak. Különösen nehéz ez az időszak azért, mert a testi érés általában korábban következik be, mint a szellemi, s így a test olyan döntésekre késztet ben­nünket, amelyekre szellemileg még nem vagyunk elég érettek. Igen nehéz időszak ez. Ezzel a negyedik születéssel azonban nemcsak a testünk ébred fel, hanem a társaságigényünk is. A serdülő ifjak ezért keresik annyira egymás társa­ságát.


A negyedik születés végén az ember felnőtté vá­lik. A legtöbb ember azonban meghal, még mielőtt ez a negyedik születés lezárulna. Soha nem lesznek igazán felnőttek, csak megöregednek. A negyedik születés akkor fejeződik be, amikor az ember meg­tanult önállóan és felelősségteljesen az egész érde­kében munkálkodni.


 Kép forrása: Pinterest.com


Az ötödik születés


Az ötödik születéssel a lény felismeri Igaz Valóját. Csupán ezzel az ötödik születéssel tudatosul benne ismét, hogy ő az egyetlen tudat individualizált része, azé az egyetlen tudaté, amelyet Istennek nevezünk. A lélek tökéletes és halhatatlan tudatként ismeri fel magát. Tudja, hogy mindig volt, és mindig is lesz. Ezzel az ötödik születéssel az ember eljut a sze­mélyes, önző Éntől a transzperszonális örökkön valóig. Újra felismeri önmagát mint Isten hason­mását, amilyennek teremtetett, tudja, hogy olyan lény, amelyben Isten lénye tükröződik.


Mindaz, ami korábban fontos volt számára, siker, pénz, elismerés, hatalom, lényegtelenné válik, az egyedüli fontos az a szellemi tudás lesz, ami mind­eddig másodlagos fontosságúnak tűnt. Érdeklődé­se középpontjába saját spirituális fejlődése kerül, ez lesz élete tartalma és értelme. A középkori bölcsek ezt „a fények átállításának" nevezték.


A szellemi születés gondos előké­szítést és felelősségteljes segítséget igényel, mert, akárcsak a testi születés, ez is egy egészen új élet kezdete. Az ilyen szellemi újszülött spirituális terü­leten ugyanolyan nehézségekkel találja szemben magát, mint a baba a fizikai síkon: mindent újra kell tanulnia. Az élet tanulást jelent: a már ismert dolgokat min­dig egy magasabb szinten újra tanulni.


A hatodik születés


A hatodik születés az önuralom, ami azt jelenti, hogy átadjuk Igaz Valónknak életünk és létünk fe­lett az uralmat. Az ego felismerte önmagát mint Isten kifejeződését, mint az isteni akarat individua­lizált aspektusát, s ettől kezdve az ember egyre in­kább „belső vezettetésű”.


Ahogy a lélek az első születésnél a fogamzással belép az anyagi világba, úgy jelenik most meg a szellemi világban az ember akaratának tanújaként. Az ember akaratának bizonyítékából meggyőződés lett, s ezzel a meggyőződéssel nemcsak másokat tud meggyőzni, hanem egész élete ennek a belső meggyőződésnek bizonyítéka lesz. Ettől kezdve éle­tével mondja el, amit mondani akar.


Ahogy a gyermek a második születéssel önálló lényként lép be az anyagi világba, úgy lép be az ember a hatodik születéssel tudatosan és önálló cselekvésre készen a szellemvilágba. Valamennyi köteléket és függőséget eloldozott, és most már szabadon követi lelkiismerete szavát, és a külső pa­rancsot is csak akkor veszi figyelembe, ha az egybe­cseng a belső hanggal.


Ahogyan a harmadik születéssel az ego feléb­redt, ugyanúgy kel életre a hatodik születéssel a vagyok, azaz az egységtudat: mindenben egy va­gyok Istennel. Az ego feltámadásával hirtelen kü­lönváltam mindentől. Igaz Valóm feltámadásával és annak felismerésével, hogy önmagamban vagyok, ismét visszatértem az egység Paradicsomába, ahol egy vagyok mindennel.


A hetedik születés


A hetedik születés az önkiteljesítés. Akarni és csele­kedni már egyet jelent, a szándék és a tett is egy. Saját akaratom eggyé vált a teremtés akaratával, és egész életem az Ő akaratának láthatóvá vált kifeje­ződése.


Isten bennem él, és általam hat. Bárhol vagyok, ott Isten jelen van, bármit teszek, azt Isten teszi. „Az Atya és én egy vagyok.” Nincs már semmi két­ség, nincs megfontolás, tudatom tiszta csatorna az egyetlen erő számára, melyet Istennek nevezünk.


Az egyetlen tudat individualizált része, ami va­gyok, állandó kapcsolatban áll az egésszel, mindent átfogó lett, és minden létezőt magában foglal. Itt már nincs én, és nincs te: minden egy. Minden tu­dás bennem van, a válasz minden kérdésre. Megol­dottam magam mint feladatot, és szabad vagyok, kész arra, hogy az egészet szolgáljam.


A hetedik születéssel az ember mint teremtő idea elérte legmagasabb rendű kifejezési formáját. Ez volt a cél, s most kezdődik a tulajdonképpeni élet. Csak a hetedik születéssel teremtettem meg ugyan­is annak a feltételét, hogy a teremtésben megkap­jam az első feladatot: kezdődhet az igazi életjáték.


A tökéletes ember rezdületlenül nyugszik önmaga közepében, és hagyja, hogy az élet általa történjék. Nincsenek többé személyes vágyai és szándékai. Felismerte önmagát mint a vagyok, az egyetlen erő kifejeződését, mentes tehát minden egoizmustól. Az elszakadás bűne megszűnt, képes meglátni min­den látszat mögött a valóságot.


Miután felismerte, hogy ő mindennel egy, önmagát is el tudja fogadni és szeretni olyannak, ami­lyen, gondolatait, érzéseit, szükségleteit. Hasonló­képpen mindenki mást is el tud fogadni olyannak, amilyen. Nem akar semmit birtokolni, nincsenek törekvései, és minden pillanatban az örökkévalósá­got éli meg. Határtalan belső szabadságot élvez, szerény és megbízható, de kizárólag a saját lelkiis­meretére, a valóság belső felismerésére hallgat.


Mindent el tud viselni, jól megfér mindenkivel, mindent átfogó szeretetben é1. Már nem e világról való, csak még itt van ebben a világban, és tiszta, örömteli életet él, készen arra, hogy az egész min­den egyes részének felfedje önmagában az igazsá­got és a boldogságot. Nincs már szüksége útra, mert ő maga lett az út. És minden pillanatban a célban van!


 Kép forrása: Pinterest.com

Szerkesztette: angyalforras.hu felhasznált irodalom: Kurt Tepperwein - Szellemi törvények