EGREGOR

 

 

 

Minden bizonnyal sokak számára ismerős az egregor fogalma. Görög eredetű szó, jelentése “figyelő”. Az anyagi világ jól érzékelhető. Nagyon sokan azonban tudják, hogy vannak olyan dolgok, melyek ugyan nem érzékelhetők, de nagyon is valósak. Ilyen az egregor is.

 

 

Ha több ember elkezd hasonlóképp gondolkodni egy kérdéskörben, akkor a gondolataik energiája összeadódik és az energetikai síkon megjelenik egy energetikai potenciál, mely kiütközik a környezetéből.

Egyfajta csoportos elme jön létre, amikor az emberek tudatosan összeállnak egy közös cél érdekében.

 

Így indulnak mozgalmak, pártok, forradalmak. A hasonlóan gondolkodókhoz csatlakoznak mások is, s az inhomogenitás egyre erősebb lesz, míg végül a sok ember gondolati energiája összeadódva létrehoz egy egregort, egy energetikai felépítményt, mely innentől fogva átveszi az irányítást.

 

Az emberek tudatalattiján keresztül hatva motiválja az embereket, s tereli azok gondolatait a számára megfelelő irányba. A mozgalom erősödik, terjed. Sokan csatlakoznak hozzá épp azért, mert a tömeg beszippantja őket.

 

Ezeket Verescsagin energetikai szörnyetegeknek nevezi. Létük célja csupán önnön létük fenntartása. Tegyük fel élünk-halunk az egyik pártért, avagy gyűlöljük azt. Teljesen mindegy. Mindkét esetben érzelmeink felkorbácsolásával energetikailag tápláljuk e struktúrákat.

 

Vagyim Zeland elmondja azt is, hogy e struktúrák természetesen nem rendelkeznek értelemmel. Olyanok, mint mondjuk a liánok a dzsungelben. Nőnek, gyarapodnak, erősödnek.

 

Zeland szerint e struktúrák két dolgot cselekszenek:

 

1. Stabilizálják azt a társadalmi szerkezetet, mely őket létrehozta, és energetikailag fenntartja. Mondjuk egy politikai párt esetében a párt egységét. Hiszen, ha szétesik, akkor az egregor is megszűnik.

 

2. A konkurens egregorokkal folyamatosan ví­v csatát. Egyrészt, hogy azokat megsemmisítse, másrészt meg, hogy a konkurens egregort energiájukkal éltető emberekből, minél többet átcsábítson a saját struktúrájába, s ezzel természetszerűleg erősödjék.

 

 

A mindennapi életben bárhová is nézünk, ezek mindenütt jelen vannak. Lehet az egy focicsapat szurkolói tábora, egy cég kollektí­vája, egy ország nemzeti érzelmeket valló népe. Esetleg különféle szekták, vallási irányzatok. Mindenütt ott vannak. Az emberek hozzák őket létre, s aztán szolgálnak nekik.

 

Az egregorok, ezek az energetikai szörnyetegek, milliók es milliók életcélját veszik el. Hogyan?

 

 

Mindannyian tudjuk, a Földre konkrét céllal születtünk le. Mindenkinek megvan a maga célja, a maga útja, amit járnia kell. Ezt bárki megkérdezheti önmagától, hogy mi a célja ebben a létben. Biztosan választ kap rá. Ha a valódi útját járja, akkor elégedett az életével, sikeres.

 

Nem szükséges milliomosnak lennünk ahhoz, hogy sikeresek és elégedettek legyünk az életünkkel. Ellenben, ha nem a magunk útját járjuk, akkor egy űr keletkezik bennünk. Melyet sem pénz, sem gazdagság, sem pompa nem szüntethet meg.

 

Na most, ezek az egregorok hamis célokat hitetnek el az emberekkel. Mondjuk az “izébizék” jogaiért küzdők mozgalma. Az egregorok folyamatosan provokálnak bennünket, hogy felzaklassanak, megfélemlítsenek vagy épp fellelkesítsenek valami kapcsán.

 

Mondjuk az életem célja gyógyítani másokat. Erre az egregor, provokációjának következtében, elhiteti velem, hogy micsoda fontos az “izébizék” életterét megóvni. Persze, hogy fontos, de az én utam más. De kaptam egy hamis célt, mely olyannyira igaznak tűnik, hogy a magaménak érzem, s már megyek is tüntetni, szervezek, demonstrálok, tiltakozom. Rengeteg időmet és energiámat elviszi e tevékenység, csak… közben megfeledkezek arról, hogy gyerekkorban a világon mindennél jobban orvos szerettem volna lenni.

Most meg harcolok, tiltakozok stb. Eredmény is van, csupán üres vagyok belül. Minden energiámmal, indulatommal az egregort szolgálom és nem a magam valódi útját járom.

 

A nyugati civilizáció rákfenéje ez! Az emberek nagy része nem látja az élete értelmét. Elvették tőle! Dolgozz, shoppingolj, gyereket nevelj. Légy sikeres az üzleti életben. Folyton lekötik a figyelmünket.

 

Nem hagynak sem időt sem pedig módot elmélyülni önmagunkban és megkérdezni a lelkünktől, a bölcsebbik énünktől, hogy mi is a feladatunk, a célunk ebben az életben. Valamelyik pártért agitálni? Netalán a szabadságjogokért küzdeni? Harcolni egy fegyveres konfliktusban? A cégünk sikerességéért dolgozni? Gyereket nevelni? Az utóbbi fontos és szép dolog, de nyilván nem azért születtünk le, hogy csupán gyereket neveljünk.

A gyerekeink meg megint csak életcélként a gyereknevelésért szülessenek… A célunk ennél több.

 

Csakhogy, a nyugati létforma nem hagy időt mindezen elgondolkodni, meg aztán badarságnak tartja az egészet. Közben milliók úgy élnek le életeket, hogy küzdenek, családot nevelnek, küzdenek, dolgoznak, dolgoznak és távoznak ebből a világból. Leéltek egy életet, futottak egy felesleges kört…

 

Igen. Vannak emberfeletti igazságok ami nem jelenti azt, hogy az emberi minősítések érvényesek rájuk. A fejlődés folyamatos kihívásokkal teszi próbára a létezésben résztvevő “tudatokat”. Ezek struktúráját, “tudat-alakzatát”, “rezonancia-frekvenciáját” a létezésben, azaz a “súrlódási övezetben” csiszolja egyre érettebbé. Azt a pszichikai nyomást, ami napjainkban egyre érzékelhetőbb, már letagadni sem lehet. Viszont ez az a nyomás, mely kitermelheti azt az öntudatra ébredő emberfajtát, ami már egyre kevésbé ül fel a kívülről jövő, azaz irányított mindenféle “nekifeszülési lehetőségnek”. Lássuk be szükséges és “szükséges fejlődési lépcsőfoknak” is tekinthető. A másik soha senki nem ígérte, hogy a fizikai sík egy langyos népi felvonulás lesz. Ide tapasztalni jövünk, s a mi feladatunk, hogy a kihívások ellenére is, – legyünk képesek a belső világunkat kibontakoztatni. És valóban nem kötelező.

 

 

Mi következik ebből? Az, hogy az emberi biokémia szempontjából hiába kérünk számon bármit is. És igaz az is, hogy a saját testünk is a világegyetem táncát járja. Sok milliárd sejtből áll, ideghálózattal, nyirokrendszerrel rendelkezik és még sorolhatnám mi mindenből áll. Ez a hármas szervezeti egység a legimpozánsabb struktúra a természet és a teremtő között. Amennyiben az ember képes szimbiózisban élni belső struktúrájával Ő maga is a fenti értelmezésben válhat egregorrá. Minél több ember veszi fel a “megfigyelő” állapotát, annál kevésbé válik az emberi társadalom is megvezethetővé.

 

Önmagában semmi sem jó vagy rossz. Olyan érzés, mint amikor a tornaórán pl. magasugrást gyakorolnak. Vannak akiknek nagyon jól megy. Van akik a szintet megcsinálják. Aztán van aki megpróbálja, – nem megy, – nem is próbálkozik tovább, lemond róla és inkább elkezdi szidni a tanárt, mert az sokkal könnyebb.

 

– Középiskolában jött egy új tornatanár. Amikor osztályzás volt, a gyakorlatokat mindig bemutattam természetesen ötösre. A legnagyobb meglepetésemre viszont év végén kettest kaptam a bizonyítványomba. Számon-kérően kerestem fel a tanár urat, hogy nem értem… és hogyha nekem kettest ad, akkor az egész osztályt meg kéne buktatnia. – Figyelj ide! Engem nem érdekel az osztály, én önmagadhoz képest osztályoztalak. Nem jártál be órákra, csak ha osztályozás volt és a hozzáállásod az órákhoz, magához a testneveléshez ennyit érdemelt… – Szóval hozzáállás! Eszembe jutnak szavak. Kitartás, alázat, elhívatottság, akkoriban még tényleg csak szavak voltak.

 

És igen a célunk több, mint hogy a külvilágnak feleljünk meg, mindenféle felszíni érdekegyeztetéseknek, elvárásoknak… A megmerevedett, elkényelmesedett társadalom az, mely a szerkezetet a fizikai síkon igyekszik őrizni, védeni, fenntartani. Ez mindig is korlát lesz a gyorsabban fejlődő egyéniségnek és a kapaszkodó tömegnek pedig a biztonság illúzióját fogja nyújtani. Ez mindig is így volt az összes civilizációban, mely részt vett ebben az anyagi sűrűségben, amit létezésnek nevezünk.

 

Amikor az ember belül találja meg az egyéniségét már egyre kevésbé fogja befolyásolhatóan szemlélni a külvilágot. Csupán el illik dönteni, hogy tömegnek születtél, vagy már nem vagy a “mókuskerék híve és tovább lépsz.

 

Ebben a világban senki nem kapta “csak úgy” a békéjét, – aki valaha is gondolkodott.

 

Igen megvannak a külvilágnak is az egregorjai, de van egy belső világegyetemünk is amely már nem polarizál, hanem szintézisben él. Mindannyiunknak megadatott ez a lehetőség.

 

Az életünk célját nem muszáj a közeli, vagy távoli térben és a múltra, jövőre alapozott időben keresni.

 

– Abból mindig súrlódás van, mert ahány ember, annyiféle vágy és félelem ütközik a többi érdekével, melyeket szintén vágyak és félelmek táplálnak. A külső világ egregorjai ugyanis csak ebből tudnak táplálkozni. Benső világunk egregorja, már jóval kevésbé függ a biokémiai tápláléktól és csak a tömegléleknek szól a pasportja ezen a tartományon belül.

 

Mert ha van valódi életcélod lehet felfelé is haladni, – abban is kapsz segítséget. És ez is egyféleképpen mérhető. – Rezgésekben