Életsorsok

2019-01-07

Életünk nem véletlenszerű cselekedetek és események sorozata

4c2951c8ea6c6d908702c9a72ba277d2 másolata.jpg
Kép: Pinterest.com
 
 
Életünk nem véletlenszerű cselekedetek és események sorozata.
 
 
Az életsorsok gondosan és bölcsen megtervezett folyamatok, amelyeknek az a rendeltetésük, hogy fejlődésünk, tanulásunk célját szolgálják.
 
 
Magunk választjuk meg szüleinket, akik rendszerint olyan lelkek, akikkel korábbi életeinkben már kapcsolatban álltunk. Gyermekként, serdülőként, majd felnőttként nemcsak testileg, hanem spirituálisán is fejlődünk. Miután lelkünk a fizikai „halál” bekövetkezésekor elhagyta testünket, tanulásunk felsőbb síkokon folytatódik, és ezek a tudatnak igen magas szintjei. Áttekintjük az éppen magunk mögött hagyott életet, megtanuljuk a leckéket, és megtervezzük következő életünket.
 
 
A tanulás a test halálával nem ér véget.
 
 
Amikor lelkünk elhagyja a fizikai testet, több tudati szintet is meglátogatunk. Az egyik ezek közül a tanulás szintje, ahol áttekintjük életünket. Újra átélünk minden találkozást, minden kapcsolatot. Megéljük, mit éreztek azok az emberek, akiknek segítettünk, vagy akiket megbántottunk, akiket szerettünk, és akiket gyűlöltünk, akikre pozitív vagy negatív hatást gyakoroltunk. Nagyon mélyen átéljük érzéseiket, mert ez a szint hatalmas erejű tanulási fázis, afféle azonnali visszajelzés, hogy miként viselkedtünk földi tartózkodásunk alatt.Ugyanis a kapcsolatainkon keresztül tanulunk, ezért fontos, hogy megértsük, milyen hatást váltottunk ki mások életében.
 
 
A reinkarnáció gondolata ad magyarázatot a jelen életünkben szereplő kapcsolatokra.
 
 
Gyakran előfordul, hogy a távoli múltban végbement események ma is hatást gyakorolnak egy-egy emberhez fűződő viszonyunkra. Ha tudatosítjuk az előző életekben rejlő okokat, jóvátehetjük a mai életünkben rosszul működő kapcsolatot.
 
 
A tudatosság, a megértés hatalmas gyógyító erő.  
 
 
Brian Weiss