Az angyalforras.hu weboldalt saját forrásokból tartjuk fent.
Ha szeretnél hozzájárulni működéséhez, kattints a támogatom gombra!

Köszönjük támogatásod! TÁMOGATOM!

Jó szív

2018-10-31

Tan
Jelen életünk során elkövetett cselekedeteink határozzák meg, hogy milyen születésben lesz részünk a következő életünkben

 Jó szív.jpg

 Kép forrása: Pinterest.com

 

„Jelen életünk során elkövetett cselekedeteink határozzák meg, hogy milyen születésben lesz részünk a következő életünkben. Nagyon fontos, hogy soha ne feledjük, cselekedeteink következménye teljes mértékben attól függ, hogy milyen szándékkal, milyen indítatásból követtük el őket, s nem attól, hogy mit értünk el velük.

Buddha idejében élt egy öreg koldus asszony, akit Boldogságot Sugárzónak neveztek. Mindig figyelte a királyokat, hercegeket, és az egyszerű embereket, amint áldozatokat ajánlottak fel Buddhának és tanítványaiknak, és semmit sem szeretett volna jobban, minthogy ezt ő is megtehesse. Elment tehát koldulni, azonban az egésznapi kéregetés sem hozott többet, mint egyetlen pénzdarabot. Elment az olajárushoz, hogy vegyen egy kis olajat. Az azonban azt mondta neki, hogy ilyen kevés pénzért semmit sem vehet. De amikor meghallotta, hogy Buddhának akar áldozatot bemutatni, megsajnálta, s ingyen adott neki olajat. Az asszony elvitte a kolostorba, és meggyújtott egy lámpást. Letette Buddha elé, és elmondta kívánságát: „Nincs semmim amit áldozzak, csupán ez a kis lámpás. De ezzel az áldozattal a jövőben legyek megáldva a Bölcsesség Lámpásával! Engedd, hogy megszabadítsak valamennyi lényt a sötétségtől! Hadd tisztítsam el útjukból az akadályokat, és hadd vezessem el őket a megvilágosodáshoz!”

Azon az éjszakán az összes lámpásból kifogyott az olaj, ám a koldus asszony lámpása még hajnalban is égett, amikor Buddha tanítványa, Maudgaljána összegyűjtötte a lámpásokat. Látta, hogy az egyik még ég, tele van olajjal, és kanóca egészen új. Ezt gondolat: „Semmi értelme, hogy ez a lámpás nappal is égjen”, és megpróbálta elfújni. Az azonban tovább égett. Megpróbálta ujjával kioltani, de égve maradt. Ruhájával letakarta, így akarta kioltani, de csak tovább égett. Buddha figyelte mit csinál, majd így szólt: Maudgaljána elakarod oltani azt a lámpást? Nem fog sikerülni, el sem tudod vinni onnan, hagyd csak ott békében! Ha az óceán valamennyi vizét ráöntenéd, akkor sem aludna ki. A világ valamennyi folyójának és tavának vize sem oltaná ki. Hogy miért nem? Mivel ezt a lámpást igaz odaadással áldozták, tiszta szívvel és tudattal, és emiatt hatalmas felajánlásnak számít. Később amikor Buddha találkozott a koldus asszonnyal, kinyilatkoztatta neki, hogy a jövőben tökéletes Buddhává fog válni, és a neve Mécsláng lesz. Tehát a szándék - legyen jó vagy rossz- az amely meghatározza cselekedeteink eredményét.

Sántidéva ezt mondta: Bármennyi öröm csak van a világon, mind abból fakad, hogy másokat boldognak akarsz látni. És bármennyi szenvedés van a világon, mind abból fakad, hogy magadat boldognak akarod látni.
A karma törvénye szükségszerű és tévedhetetlen. Amikor másokat megsértünk, egyenesen magunkat sértjük meg, és amikor másoknak örömet okozunk, akkor magunk számára biztosítjuk a jövőbeni örömet. "