A kollektív elme
2019-09-03
Ami a világban történik tükörképe annak, ami az emberi fajban játszódik le
Kép forrása: Pinterest.com
A kollektív elme
"Ami a világban történik, tükörképe annak, ami itt és most bennünk, az egész emberi fajban játszódik. Mi hoztuk, hozzuk létre ezt a valóságot. De hogyan?
Ellentétben azzal, amit az orvostudomány megszállottan szajkóz: a fizikai test nem a teljes emberi lény. A test fantasztikus fizikai héj, mely révén örökkévaló önmagunk megtapasztalja a fizikai világot. Messze többek vagyunk, mint a testünk.
A Teremtés … és az igazság felszabadít nem más, mint az egyetlen, végtelen Szellem önkifejezése. Minden életforma az egyetlen Szellem – amit sokan Istennek hívnak – egy-egy aspektusa (megjelenési módja, arculata, nézőpontja - a ford.). Egymás vagyunk. Mindannyian Isten vagyunk – ha ezt a megnevezést kívánod használni.
A Tudat, a Forrás-Tudat – amit én vakító fényként látok, és amely minden mást létregondol – e Szellem közepén van.
A Teremtés a valóság végtelen számú dimenzióiból, hullámhosszaiból és frekvenciáiból áll. A fizikai világ csak egy közülük.
Az említett frekvenciák ugyanazt a teret foglalják el, mint a mi fizikai világunk. Pontosan úgy, mint ahogy az összes, a környékedre sugárzott televíziós, rádiós és telekommunikációs frekvencia egyszerre foglalja el azt a teret, ahol most éppen a tested van.
Nem lépnek kölcsönhatásba egymással, mert különböző frekvenciákon, dimenziókban vannak, különböző sebességgel rezegnek. Abban a pillanatban, amit halálnak hívunk, elménk-érzelmeink-lelkünk – tehát gondolkodó és érző részünk – kilép a testből, vagy ahogy én hívom: a „genetikus űrruhából”.
A mindörökké létező Szellem aspektusa, a lélek továbbhalad a valóság másik hullámtartományába, egy másik „világba”, hogy ott folytassa fejlődését. Mindössze ez történik a „halálközeli” vagy „testen kívüli” élmények alatt is, amikor a lélek egy kis időre elhagyja a testet, majd visszatér oda. Az ilyen élményeket átélők feltűnően egyező tapasztalatokról számolnak be. Az élet mindörökké tart – mindenki számára.
Szellemi, érzelmi, lelki énjeink mágneses energiamezők sorozatai, amelyek kölcsönhatásban állnak egymással olyan energiaörvényeken keresztül, amelyek a hindu vagy szanszkrit eredetű csakra – fénykerék – néven ismertek.
Ezek az örvények energiaspirálok, amik keresztezik lényünk minden síkját, és energiát közvetítenek közöttük. E rendszer következménye, hogy az érzelmi sík kiegyensúlyozatlan állapota – amit talán stressz okozott – átterjed lényünk más szintjeire, beleértve a fizikai testet is. Így okozhat a stressz betegséget. Amit „fizikai” betegségnek hívunk, az valójában többdimenziós diszharmónia, avagy a lelki nyugalom, jóllét, az egész-ség hiánya.
A kozmoszból folyamatosan mágneses energiát szívunk magunkba, főként a gerincoszlop alján lévő ún. „gyökércsakrán” át. Ez az életerő áthalad lényünk síkjain, és rezonanciába lépünk ránk jellemző frekvenciáival, majd az így egyénivé vált, lenyomatunkat tartalmazó energiát csakráinkon át szétsugározzuk a környezetünkbe... (1. ábra)
Ezt az energiát érzékelik az emberek, amikor arról beszélnek, hogy valakiből jó vagy rossz „rezgések” áradnak. Ugyanerről van szó, amikor azt mondjuk egy házról vagy egy helyről, hogy „kellemesnek”, „hívogatónak” vagy éppen „ijesztőnek” érezzük. Az „atmoszféra, a légkör” valójában az emberek által – a jelenben vagy a múltban – keltett rezgések, energialenyomatok összessége.
Régi csaták helyszínein gyakran kényelmetlenül érezzük magunkat, mert érzékeljük az energialenyomatot, amit a résztvevők fájdalma, agressziója és szenvedése hagyott ott. Alapvető különbség van a gyökércsakrán át felvett energia, és az általunk kibocsátott energia között. Ez azért van így, mert az energia természete és formája megváltozik, miközben áthalad rajtunk.
Rákerül a mi egyedi energiamintánk lenyomata, és ez a minta pontosan tükrözi azt, ami bennünk, abban a pillanatban történik gondolatilag, érzelmileg és lelkileg.
Pillanatról pillanatra energiamezőt sugárzunk ki, amely tükrözi, hogy mit gondolunk magunkról. Úgy tűnhet, ennek semmi köze a világ befolyásolásához, pedig ténylegesen ebből fakad mindaz, ami történt és történni fog.
Valahogy úgy lehetne elképzelni ezt a folyamatot, mintha mágneses köpenybe, aurába burkolóznánk. A „hasonló hasonlót vonz” elve szerint mágneses energiamezőnk – belső személyiségünk külső tükröződése – vele csereszabatos, összeegyeztethető energiamező-azok vagyunk, amit gondolunk
ket vonz magához.
Minden,ami létezik, energia..... Az energia tudatosság, a tudatosság.... Azért vonzódunk bizonyos emberekhez, helyekhez, élményekhez és életmódokhoz, mert mágnesesen vonzanak magukhoz. Ez a vonzás „köpenyünk” mágnesességéből fakad. Köpenyünk viszont pusztán tükre annak, amit hiszünk, vélünk, gondolunk magunkról. Az életünk pontos fizikai másolata a tudatalatti elménknek.
Ahogyan az gondolkodik, érzékeli önmagát, másokat és a világot, pontosan az kel életre fizikailag a magunkhoz vonzott emberekben, helyekben és tapasztalatokban.
Amikor gyerek voltam, az a mondás járta: „Gondold, hogy szerencsés vagy, és az leszel!”. Örök igazságot tartalmaz ez a mondás, bár a szerencséhez semmi köze. Olyan embereket, helyeket és tapasztalatokat vonzunk magunkhoz, akik mágnesesen kapcsolódnak a „köpenyünkhöz”.
Ezért ha belül azt hisszük, mindig szegények és elnyomottak leszünk, ezt a mintát tartalmazza majd köpenyünk. Azt mondhatnánk, a reménytelenség köpenyévé válik. Ez a mágneses minta magához vonzza azokat a tapasztalatokat, amelyek biztosítják, hogy szegények és elnyomottak maradjunk. Már meg is teremtettük a saját valóságunkat. Annyira, de annyira életbevágónak tartom, hogy megértsük:
Mi teremtjük saját valóságunkat!
Az évezredekre visszanyúló vallások és ősi szövegek közös témája: „amint vetsz, úgy
aratsz”, „szemet szemért, fogat fogért”, és „amit másokkal teszel, azt teszik majd veled is”.
A szó, amivel mostanában legtöbbször jelölik ezt a folyamatot: a „karma”. Nagyon gyakran a karmát csak negatív értelemben tárgyalják. Valami kellemetlen dolog történik valakivel, és erre azt mondja, ez biztosan az ő „karmája” miatt volt. Majdhogynem a büntetés formájának tekintik. Egy bizonyos szinten valóban büntetés – önbüntetés. Mi hozzuk létre, nem valami dühös, ítélkező, ujjával fenyegető Isten! Szerintem, amit karmának hívunk az csak egy másik szó arra, hogy kifejezzük, miképpen teremtjük saját valóságunkat.
Ha kiegyensúlyozatlanok vagyunk, és ez oda vezet, hogy másokkal rosszul bánunk, ez a kiegyensúlyozatlanság fizikai tapasztalatot vonz hozzánk: „tükröt”, ami megmutatja, mit gondolunk saját magunkról. Ily módon, amit másokkal teszünk, visszatér majd hozzánk, mert még mindig ragaszkodunk ahhoz a kiegyensúlyozatlansághoz, az önmagunkiránt- érzett-szeretet hiányához, ami odavonzza majd a megfelelő eseményeket.
Ha jó viszonyban vagyunk saját magunkkal, és pozitív felfogásunk van az életünkről, akkor a jelenben ennek megfelelő világot teremtünk magunk körül. Ez a pozitív „karma”. Az én felfogásom eltér a New Age áramlat karmaképétől, mely szerint: ha egyszer elkövettünk valamit, akkor arra mindenképp karmikus választ kapunk, nem számít, hogy a későbbiekben mit teszünk.
Úgy érzem, ha valakivel negatívan viselkedünk, majd felismerjük, miért tettük, és megváltoztatjuk azon tettünk belső okát, vagyis megváltoztatjuk mágneses kisugárzásunkat, köpenyünk természetét, akkor nem vonzzuk a „karmát”. Nincs rá szükségünk, mert felismertük benső egyensúlyvesztésünket.
Ez minden, amiért a karma létezik. A Teremtés a szeretetről szól.
Önmagunk szeretetéről és mindenki más szeretetéről. A karma része ennek a szeretetnek. Eszköz, amely lehetővé teszi, hogy szembenézzünk magunkkal, ledobjuk negatív málhánkat, és haladjunk tovább. Segítség a fejlődéshez, ajándék, nem büntetés – hacsak úgy nem döntünk, hogy azzá tesszük.
Nem számít, életedben milyen élmények értek eddig, vagy érnek most, te teremted őket, senki más. Két dologra érdemes emlékezni, amíg e sorokat olvasod és életed folyamán is folyamatosan: az áldozati gondolkodásmód, lelki beállítottság áldozati valóságot teremt! Valamint: ha hiszel valamiben, azt meg fogod valósítani! A valóság teremtése sok szinten történik.
Az egyének közti kölcsönhatások összessége felhalmozódik az emberiség kollektív elméjében. Minden faj rendelkezik kollektív elmével, s ezzel a faj minden egyede össze van kapcsolva. Gondolati mintáinkat folyamatosan hozzáadjuk a kollektív szinthez, és hozzáférésünk van a többi kollektív szinten tárolt mintához. Ez kétirányú áramlás: adunk és kapunk.
A tudósok kimutattak valamit, amit úgy hívnak, a századik majom jelenség: felfedezték, hogy ha egyszer egy faj bizonyos számú egyede megtanul valami újat, hirtelen a faj többi tagja is meg tudja azt tenni anélkül, hogy megmutatnák neki. Egyszerűen ösztönösen teszi. Habár a hivatalosan elismert tudományok nem tudják megmagyarázni a jelenséget – lévén hihetetlenül szűk a rálátásuk az élet természetére – a folyamat rendkívül egyszerű.
Amint egy fajon belül bizonyos számú egyed kollektív szintre továbbítja az új tudást, a kollektív elme változása eléri a „kritikus tömeget”.
A tudás eléggé megerősödik a kollektív elmében ahhoz, hogy a faj minden egyes tagja hozzáférjen.
Miután ráhangolódtak a rezgésre, a gondolati mintára, ami az adott tudást tartalmazza, tudják, hogyan tegyenek meg valamit anélkül, hogy bárki megmutatná nekik, mert a gondolati minta vezeti őket. Mi ezt ösztönnek vagy ihletnek hívjuk, pedig valójában ráhangolódás egy rezgésre, frekvenciára, amely tartalmazza az új xvi azok vagyunk, amit gondolunk információt.
Mindaz, amit elmondtam arról, hogy az egyén hogyan teremti saját valóságát, ugyanúgy vonatkozik a kollektív emberi tudatra is. Tükrözi az emberi gondolkodás végeredményét, annak összességét, amit az emberi faj, mint egész gondol magáról. Ha az emberiség nem kedveli önmagát, nem szereti és nem tiszteli magát, akkor ezen a bolygón ezt a valóságot fogja megteremteni.
Annak megfelelő fizikai megnyilvánulásokat vonz magához, ahogyan a saját értékeit és lehetőségeit látja. A különbség csupán annyi, hogy ez alkalommal a mágneses köpeny nem egy embert borít be, hanem az egész bolygót.
Ez teremti a világméretű valóságot. " .
Kép forrása: Pinterest.com
(David Icke:És az igazság felszabadít!)
( Ezvan kiadó)