Mártiromság - Önfeláldozás

Kép forrása: Pinterets.com

Sok ember, nő és férfi egyaránt, érzi állandóan azt a késztetést, hogy segítenie kell másokon. A legkülönfélébb dolgokkal törődnek. Törődnek a partnerükkel, a gyermekükkel, a szüleikkel, a cégükkel, a közösséggel, az egyesülettel, és még sorolhatnánk. A figyelmüket és a gondolataikat szinte mindig valaki más köti le.
Nagyon szorgalmasak, és ritkán tudnak megnyugodni.

    Szinte minden idejüket – még az estéjüket is – azzal töltik, hogy valaki másért tesznek valamit. Minden elképzelhető dologban benne vannak. Ezek az emberek gyakran végeznek segítő munkát, például ápolók vagy szociális munkások.

A gondolataik mindig csak egy kérdés körül forognak: Mit tehetnék még?

Az ínséges időkben sok szülő azt hangoztatta: „A gyermekeinknek majd jobb lesz, mint nekünk!” Másként megfogalmazva: „Feláldozom az életemet, az egészségemet, a boldogságomat a gyermekeim boldogságáért!”
Habár az ínséges időket ma már csak kevesen érzik, sok szülő még mindig így gondolkodik, és öntudatlan döntéseket hoz.
A nők a férjeikért és a gyermekeikért élnek. A férjek a családjukért élnek és dolgoznak. A felnőtt gyermekek az anyukért és az apjukért élnek. Mások a cégért áldozzák fel magukat, az egyesületért, másokért élnek.

Hát nem csodálatos, hogy annyi ember van, aki másokat támogat, és önzetlenül, áldozatosan él?
Hát nem csodálatos, hogy sokan ma is Teréz Anya és Assisi Szent Ferenc példáját követik?

Arra kérlek, hogy ezen a ponton figyelj oda, és tedd fel magadnak a kérdést:
Milyen ember az, aki másokért él?
Hogy néz ki?
Milyen arckifejezéssel éli az életét?
Boldog, egészséges és kiegyensúlyozott?
Békét és nyugalmat teremt maga körül?
Ha te magad is azok közé tartozol, akik feláldozzák magukat, akkor kérlek, tedd fel magadnak a kérdést: „Milyen arc néz vissza rám a tükörből? Boldog, egészséges és kiegyensúlyozott ember vagyok?”
Ha erre a kérdésre egy őszinte „nem” a válasz, akkor rájössz, hogy itt valami nincs rendben.
Akkor arra invitállak, hogy állj meg egy pillanatra, és nézz magadba, hogy feltehesd magadnak az élet legfontosabb kérdéseit: „Mit keresek itt valójában? Mi értelme az életemnek? Mi értelme van mindennek?”

Sajnálatos módon az olyan emberek többsége, akik sokat tesznek másokért, elhanyagolják saját magukat. Kevés idejük van magukra, ritkán tudnak kikapcsolódni és nyugodtan kiélvezni valamit. Ritkán ajándékozzák meg magukat valami széppel, és ritkán utaznak el pihenni.

    És ezek az önfeláldozó emberek egyszer csak úgy érzik, hogy kiégtek.

Addig dolgoznak, amíg a testük bedobja a törülközőt. Elsőként általában gerincproblémák jelentkeznek náluk.
Hiszen ezek az emberek láthatatlan terhet cipelnek, elsősorban nem tudatos bűntudatot.

Te is ezek közé az önfeláldozó emberek közé tartozol?
Amennyiben igen, akkor tedd fel magadnak a kérdést, hogy továbbra is így akarsz-e élni.

    Ez az élet nem arra lett kitalálva, hogy feláldozd magad. A Jóisten nem fog kitüntetni téged ezért. Az önfeláldozás egy program, és azt jelenti, hogy nem szereted saját magadat. Ráadásul valójában azoknak az embereknek sem teszel szívességet, akikért feláldozod magad.

Azt mutatod meg a gyermekeidnek, hogy hogyan kell boldogtalanul élni.
Tényleg ezt akarod?
Miért áldozzák fel magukat egyes emberek másoknak cselekedeteik által? Ez kétségbeesett próbálkozás, amely a szeretet megszerzésére irányul. Egy olyan program, amelyet korán megtanultunk valamelyik szülőnktől.
Elképzelhető, hogy ellestük tőlük ezt a viselkedést, és azt mondtuk: „Én is így akarok élni.”
Esetleg megértettük a szülők üzenetét, amely így hangzott: „Ha sokat teszel másokért, akkor rendben vagy, akkor megdicsérünk és szeretünk.”

Már kisgyermek korunkban az önfeláldozás programja mellett döntöttünk. Annak idején nem volt más választásunk, később pedig elmulasztottuk megváltoztatni a programot. Magától értetődővé vált. Nem számít, hogy negyven vagy hetven éves vagy, ebből a régi cipőből bármikor kiléphetsz.
Hozhatsz új döntést.


Kép forrása: Pinterets.com

Sohasem leszel boldog azáltal, hogy feláldozod magad másokért.

    Bizonyos idő elteltével azonban boldogtalanná és beteggé válsz, ha még nem vagy az. Aki feláldozza magát, többnyire nem vallja be magának, hogy valamit meg akar szerezni. A másik ember hálája után sóvárog, dicséretet és elismerést akar kapni az áldozatért cserébe.

Ez nem tudatosan történik. „A legnagyobb adakozók általában a legaljasabb megszerezni vágyók” – mondta nekem egyszer az egyik tanárom. Az asztal fölött adnak, az asztal alatt pedig – nem tudatosan – tartják a markukat, és ellenszolgáltatást várnak.

Mit gondol az a „valami” az önfeláldozó emberekben?
Hogy hangzik az a döntés, amelyet egykor meghoztak?
Belül a következőket hallja:
 „Nem vagyok rendben úgy, ahogyan vagyok. Senki sem szeret önmagamért. Csak akkor érek valamit, ha valami jót teszek, és csak akkor számíthatok arra, hogy szeretni fognak. Előbb hasznossá kell tennem magam. Előbb be kell bizonyítanom, hogy megérdemlem az elismerést, a dicséretet és a szeretetet. Ki kell érdemelnem, hogy szeressenek!”

Ismerősen hangzanak ezek a mondatok?
Emlékezz vissza, hogy mit vártak tőled a szüleid. Mi volt a feltétele a dicséretüknek és az elismerésüknek? Mikor voltál jó kisfiú vagy jó kislány?
Számos szülő a következő utasításokat adta: „Tedd magad hasznossá. Legyél szorgalmas. Bizonyítsd be,
hogy érsz valamit. Akkor rendben vagy. Akkor meg foglak dicsérni.”

    Ezek a gyerekek már nagyon korán mindent megtettek azért, hogy megfeleljenek szüleiknek, hogy bebizonyítsák nekik, hogy érdemesek szeretetükre.

Emlékezz vissza, hogy nálatok otthon mi történt.
Az önfeláldozó ember a lelke legmélyén rossz véleménnyel van saját magáról. Azt szeretné, ha ezeket a bántó gondolatokat a külvilág megerősítené, mintha tükörbe nézne.
Ez egy boldogtalanság-program.
Változtasd meg!
Sohasem késő. Ha figyelmesen olvasod, rengeteg javaslatot fogsz találni, amelyek segítségével új útra térhetsz, az önmagad iránti szeretet útjára.
Ez a folyamat egy döntéssel kezdődik: „Teljes szívemből azt kívánom, hogy képes legyek elfogadni és szeretni önmagamat. Kitárom szívemet a saját magam iránti szeretet felé.”

Minden ember arra vágyik, hogy szeressék és elismerjék; arra vágyik, hogy észrevegyék és értékeljék; arra vágyik, hogy megértsék és elfogadják olyannak, amilyen.
Együttérzésre, érintésre, mosolyra, bátorításra, vigasztalásra és arra a visszajelzésre vágyik, hogy „Úgy vagy rendben, ahogyan vagy”.
A legtöbben gyermekkorukban megtanulták, hogy mindez nincs ingyen, hogy a szeretetet és az elismerést ki kell érdemelni.
A bennünk lakozó gyermek továbbra is azt hiszi, hogy sokat kell tennie mások szeretetéért és elismeréséért. Pontosan úgy, ahogyan annak idején segíteni akart a szüleinek, vagy akár meg akarta menteni őket, felnőttként is más emberekről vagy állatokról gondoskodik.

A szívedben éhező, szeretetre vágyó ember, aki elsősorban másokért létezik, ellentételezésben és elismerésben reménykedik. Megtört szívvel kóborol a világban, és a jósága révén gyógyulásban, együttérzésben és annak megerősítésében reménykedik, hogy jó és kedves ember.
A legkevesebb, amiben reménykedik, a köszönetnyilvánítás.
Sajnos azonban csalódni fog, mert csalódnia kell.
Azok, akik feláldozzák magukat másokért, sohasem lesznek boldogok, és szinte sohasem válnak valóra a reményeik. Sokévnyi önfeláldozás után pontosan a reményeikkel ellentétes dolgok fognak bekövetkezni:

   -  Azt a nőt, aki húsz éven keresztül feláldozta magát a férjének, és mindent megtett érte, húsz év után el fogja hagyni a férje. Másik nőt fog keresni magának, gyakran egy fiatalabbat.
    - Azt a férfit, aki minden áron meg akart felelni a feleségének, és az ízlése szerint alakította a ruhatárát, a frizuráját, a szabadidős tevékenységét, végül unalmasnak fogják titulálni, és elhagyják.
    - Azok a szülők, akik egész életükben a gyermekeikért gürcöltek, és akiket sokszor anyagilag is támogattak, végül gyakran magányossá válnak, és már annak is örülnek, ha a gyerekek legalább karácsonykor rájuk nyitják az ajtót. A gyermekük – életük értelme – idő közben a saját életét éli.

Kérlek, tedd fel magadnak a kérdést: Jelen pillanatban saját magamért vagy másokért élek? És amennyiben az energiáim és az időm nagy részét másokra fordítom, ez a munka örömet okoz nekem, teljessé és boldoggá tesz engem?


Kép forrása: Pinterets.com

Robert Betz
Lépj ki régi cipődből  c. könyv részlet
Forrás