Ragaszkodás a múlthoz
2018-10-31
A múlthoz való ragaszkodás a negatív érzelem okozója
Kép forrása: Pinterest.com
Ragaszkodás a múlthoz és múltban élés
Sok ember cipeli magával a múltja terheit, habár ennek nincsenek tudatában.
Megbánnak és szomorkodnak, panaszkodnak vagy bosszankodnak, sajnálják önmagukat vagy gyűlölik az élményt, amelyet átéltek.
Nem számít, mennyire volt nehéz a gyermekkorod, a fiatalságod vagy az eddigi életed, nem számít, mit éltél át – már elmúlt.
Belül azonban nem érezzük úgy, hogy elmúlt, mert nem akarjuk elfogadni, hogy elmúlt.
Gondolatban és érzelmileg a múltban élünk, és ezzel a jelenünket terheljük.
Azok, akik a múltjuk miatt szenvednek, legyenek szívesek vállalni a felelősséget ezért a szenvedésért. Nem hibáztathatod a szüléidet azért, hogy a mai napig szenvedsz. Ez a szenvedés kizárólag a te felelősséged. Hiszen amióta elköltöztél otthonról, szabadon alakíthatod az életedet, úgy, ahogyan te szeretnéd.
Mit tettél magaddal az azóta eltelt időben?
Milyen életet éltél?
Nem számít, mi értelme volt a nehéz múltnak, a fájdalmas tapasztalatoknak és az olyan érzéseknek, mint az öntudatlanság, a sebezhetőség, az elhagyatottság, a düh, tény az, hogy mindez már a múlté.
Mi, az érintettek azonban meghosszabbítjuk a múltból fakadó szenvedést, mert nem engedjük el a múltat.
„A múltad nélkül azonnal szabad leszel!”
A múlthoz való ragaszkodás a rabságom okozója.
Milyen leszek azonban „múlt nélkül”?
Hogyan hagyhatom magam mögött a múltat?
Sokan tanácsolják azt, hogy „Hagyd magad mögött a múltat!”, azonban nem mondják el, hogy hogyan lehet ezt megtenni. Azért nem tudjuk magunk mögött hagyni a múltat, mert meg akarunk szabadulni tőle. Azért akarunk megszabadulni tőle, mert elutasítjuk, hiszen nehéz volt, kellemetlen, szinte elviselhetetlen. És pontosan ez a lényeg.
Minden esemény, amely a múltban történt bennem, illetve köztem és mások – szülők, testvérek, nagyszülők – között, arra vágyik, hogy elfogadd, értékeld, elismerd és megáldd.
„Hogyan lehetnék képes erre, amikor gyermekkoromban vertek, meggyaláztak, odaadtak másnak, szeretetmegvonással büntettek vagy rosszul bántak velem?
Hogyan lehetnék képes elfogadni ezeket a borzalmakat?
Ezt nem lehet elfelejteni!” – mondja a bennünk lakó, megsebzett gyermek.
Senki sem kéri tőled, hogy felejtsd el a történteket, de azt javaslom, hogy kezdd el más szemszögből vizsgálni az eseményeket.
Ne az áldozattá vált gyermek szemszögéből nézd, aki egykor voltál. Az a gyermek, aki voltál, arra vágyik, hogy végre elfogadd az érzéseit: a gyűlöletét, a megvetését, a szomorúságát, a magányát, a sóvárgását, a reménytelenségét.
Csakis akkor tudsz majd megszabadulni a benned élő gyermek szenvedésétől, ha képes leszel elfogadni, megbocsátani és elengedni érzéseit.
Kép forrása: Pinterest.com
Robert Betz
Forrás