Sors, végzet, szabad akarat

2018-10-23

Mi is szabja meg életünk folyását

 Sors, végzet, szabad akarat.jpg

 Kép forrása: Pinterest.com

Hogy mi is szabja meg életünk folyását: mi magunk teljesen szabadon döntünk sorsunkról, vagy égi hatalmak irányítanak bennünket, esetleg már előre meg van írva, hogyan ível életünk pályája?

Sokakat foglalkoztat e kérdés, s merőben ellenkező nézetek, felfogások uralkodnak szerte a világon. Az egyes vallások, népek és a legújabb ezoterikus mozgalmak is mind-mind mást hangsúlyoznak. Hogy kinek van igaza, s egyáltalán: lehet-e itt bárkinek is igaza? – Nem könnyű a válasz. Cikksorozatunkban megpróbáljuk több szempontból is körbejárni a témát, ám dönteni most is mindenkinek magának kell...

A végzet ősi fogalom, ananké, ahogy a görögök mondták. A végzet, az, ami könyörtelenül beteljesül az emberen, és amelyet az istenek írnak elő, vagy határoznak meg az emberek számára, ami ellen nincs apelláta. A végzet ellen lehet harcolni, küzdeni, de a győzelem reménye nélkül. Hadd említsem meg a már ötszázezerszer elcsépelt példát Oidipusról, akinek megjósolták, hogy meg fogja ölni az apját, és feleségül fogja venni az anyját, és õ egész életében küzd ennek a végzetnek a beteljesülése ellen, de hiába.

Az ananké lényege, hogy lehet ellene harcolni, de mindig az ananké győz. S valóban, ez a görög tragédiának is a lényege, hogy tragikus hősök, nagy jellemek felveszik a harcot a végzetük ellen – és elbuknak. És ez azért tragédia, mert ebben a harcban valami nagy emberi érték pusztul el, amikor a végzet legyőzi őt. Egy nyikhaj pusztulása nem tragédia. Az én fogalomhasználatomban az évezredek során a végzet megenyhült valamiért, és erről a valamiértről szeretnék most írni. Magyarul: azt állítom, hogy az ananké, a végzet sorssá enyhült, fátummá.

A sors lazább, mint a végzet, tendenciaszerû, vagyis az embernek van valamiféle befolyásolási lehetősége a saját sorsát, fátumát illetően. Persze ebben sem kell olyan biztosnak lenni, mert hiszen ezek a régi bölcsek nagyon kétértelműek voltak bölcsességeikben, tehát például ananké ide, fátum oda, Seneca erről azt mondja: „... vezetik a végzetek az akarót, aki hagyja, hogy vezessék, a nem akarót vonszolják”. (Ducunt fata volentem, nolentem trahunt.) A beleegyezőt vezetik a végzetek, a tiltakozót, az ellenállót vonszolják. Vagyis ugyanoda jut el, csak jól összetöri magát a vonszolásban.

Szabad akarat: az ember egyrészt teremtmény, Istennek az alkotása, kreatúrája, és mégis, aki valami disznóságot csinál, felelősségre vonatik Isten által, aki őt ilyenné teremtette. Úgyhogy a determináció, a szabadság alapkérdések. Ugyanis, ha szabad az ember, akkor felelős magáért, akkor lehet bűnösnek nyilvánítani, és lehet felelősségre vonni. Ha viszont nem szabad, hanem determinált, illetve meghatározott egy isteni akarat vagy bármilyen transzcendens erő által, akkor nem lehet felelősségre vonni, nem lehet bűnössé nyilvánítani. Évezredeken keresztül minden vallásban és egyházban azt kutatták, hogy hogyan másszanak ki ebből a kutyaszorítóból. Hiszen ott van az Isten mindentudása, mindenhatósága, totalitása – másrészt ott van az ember felelőssége önmagáért. Ez az alapkonfliktus. Felel az ember magáért, vagy nem felel? És itt minden emberi megoldás csődöt mond.

Isten nem oszt egyformán se jót, se rosszat, se tehetséget, se okosságot, se szegénységet, se gazdagságot. Semmit se oszt egyformán az emberek között. Csakis az ő szándékán múlik, hogy kinek mit ad, és mit vesz el tőle.

S ennek okai az ember számára átláthatatlanok. Ennek az ellentétnek a feloldása borzasztóan nagy probléma. A Kabbala szerint a teremtés ott történt, ahonnan Isten visszahúzódott. Ezzel próbálja kiegyensúlyozni a Kabbala ezt az isteni mindenhatóságot és az ember önmagáért való felelősségét. Vagyis olyan területeken garázdálkodik az ember, ahonnét az Isten visszahúzódott. Így már az ember felelős azért, hogy ezeken a területeken mit csinál magával, másokkal, a világgal.

Ha megnézzük az emberiség fejlődését az ókortól napjainkig a szabad akarat és önmagáért való felelősség szempontjából, akkor először is fontos, hogy szétválasszuk a kettőt.



-Ideál-