Az utolsó óra munkásaihoz
2018-09-05
Szellemi tanítások Pál médium útján
Az utolsó óra munkásaihoz – Szellemi tanítások Pál médium útján
1933
Az Úr Jézus Krisztus nevében üdvözöllek benneteket, akire függesztjük mindig a mi tekintetünket, Ő a világosság, az igazság és a megváltás, aki elhozta azt az erőt a földre, amely új életet öntött a dermedt világba, felrázta az alvó szellemeket s új, addig ismeretlen vágányra terelte a haladást, arra a vágányra, amelyen a lehető legkevesebb szenvedéssel és a lehető legrövidebb idő alatt el kell érni a beteljesülést és a földön élőszellemiségnek az üdvözülését.
Igen, a Föld egy nagy iskola, amelyben a tanulók, mint a földi iskolákban, nagyon különböző képességekkel rendelkeznek. Vannak tanulók, akik minden erejüket megfeszítve, tekintetüket állandóan a tanítók és tanárok ajkára függesztve figyelnek, tanulnak, és erőik megfeszítésével törekednek előre. És vannak tanulók, akik igyekeznek a világosság elől elbújni, hogy a háttérben haszontalanságokat műveljenek, ahol kikerülhetik a tanító tekintetét.
De ebben az iskolában senki sem kerülheti ki a legfőbb Tanító tekintetét, aki ismeri minden egyes tanítványát, ismeri lelkük legkisebb rezdülését is, és aki az örökélet könyvébe bejegyzi mindenkinek a kalkulusát, ugy amint azt megérdemli. És ha egyszer ez a nagy iskola, ez a Föld, amely annyira különböző tanítványokat foglal magában, elérte azt a színvonalat, ahol a törekvőket a hanyagoktól el kell választani, mi sem természetesebb, és mi sem egyezik jobban Isten igazságosságával, mint az, hogy ez az elválasztási processzus bekövetkezik. Be kell következnie szükségképpen, mert ezt követeli Isten igazságossága, jósága és örök szeretete.
Előbbi tanításaimban a föld szellemi lakosságát a haladás, az evolúció menetéhez viszonyítva olyan utasokhoz hasonlítottam, akik három csoportra oszlanak. Vannak, akik erejük megfeszítésével, szemüket mindig előre, a célnak szegezve haladni törekszenek és minden erejüket latba vetik a haladás érdekében. Ezek azok, akik az evolúció szekerét előrehúzni segítik. Vannak továbbá olyan fáradt lelkek, akik gondolkozni restek, cselekedni erőtlenek. Ezek felülnek a haladás szekerére, azaz követik a minden ember szokását, és kényelmesen igyekeznek végigélni az életet önállóság nélkül, saját külön akarat nélkül, saját célok nélkül. És végül vannak, akik visszafelé húzzák ezt a szekeret. Ezekről én azt mondtam nektek, hogy ezek képezik a szellemtársadalom salakját.
Ezt a salakot azonban az emberi társadalomnak nem pusztán a legalsó rétege szolgáltatja, hanem valamennyi társadalmi réteg. Éppen úgy ebbe tartoznak azok, akik a legalsó rétegben könyörtelenül fosztják ki embertársukat, hogy vad szenvedélyeiknek hódoljanak, mint a tudománynak azok a reprezentánsai, akik hidegvérrel és rideg elmével portálnak nézeteket, amelyek egész korszakokat fosztanak meg hitüktől és rabolnak meg ideálizmusuktól, valamint azok, akik előkelő állásuk előnyeit a saját egyéni céljaikra fordítják, nem pedig a rájuk bízott ügy javának szolgálatára.
Az igazság szelleme azt követeli, hogy azoknak, akik minden erejük megfeszítésével önmaguknak, vágyaiknak, emberi, földi örömeiknek megtagadásával talán életek során végig Isten akarata szerint törekedtek élni, egyszer csak el kell érniök a nyugalom, a jutalom, a pihenés és a békesség idejét. Isten szeretetével, irgalmával és jóságával csak az fér össze, hogy ne engedje azokat, akik törekszenek, örökké együtt szenvedni azokkal, akik gonoszindulatúak.
De Isten bölcsességével is csak az férhet össze, hogy azokat, akik az osztályt kijárták – mert szorgalmasan tanultak és a vizsgára elkészültek, ne hagyja együtt mindvégig azokkal, akik nemcsak hogy annak az osztálynak az anyagából vizsgázni képtelenek, de a vizsgán olyan nagyot buknak, hogy egy még alacsonyabb osztályba kell kerülniük.
Végül Isten könyörülő irgalmából és szeretetéből az is logikusan következik, hogy akik ebben az iskolában tanulni nem akarnak, és benne továbbfejlődni képtelenek, olyan helyzetbe jussanak, ahol az ő fejlődésük újabb, több eredménnyel kecsegtető vágányra kerüljön. Tehát el kell jönnie annak az időnek, amikor azok, akik ebben az iskolában további fejlődésük feltételeit már nem találják meg, elkerüljenek egy alacsonyabb, primitívebb, ridegebb törvényű iskolába, amelyben elölről kezdhetik azt, amit itt megtanulni elmulasztottak, vagy ami még rosszabb, amit úgy tanultak meg, hogy vele folyton csak ártani akartak.
Mert az olyan szellemeket, akik talán életek során keresztül az önzéssel, az anyag szeretetével, a hitetlenséggel, a gyűlölettel annyira szaturálták magukat, hogy mintegy átadták magukat a sötét erőknek, hiába is tartaná tovább együtt az Isten szeretete a haladottabb szellemekkel, az nekik hasznukra nem lenne, mert éppen mivel olyanok, hogy a többiek kizsákmányolásából élnek, minél tovább lennének együtt ezek a kategóriák, annál több lehetőség nyilnék számukra a jobbakkal szemben gonoszságaik érvényesítésére, mivel folyton kisebb ellenállásra, ütközésre találnának.
Azoknak tehát, akik az úgynevezett “kárhozatra” mennek, szükséges is ez a kiválasztás, mert az olyan léleknek, aki telve van az ellenszegülés érzéseivel, a lehető legjobb az, ha olyan újjáteremtésbe kerül, amelyet egy hosszú-hosszú lelki halál előz meg. Mert e hosszú lelki halál alatt elhalkulnak, elcsitulnak, úgyszólván meghalnak ezek az ellenszegülő érzések, gondolatok, vágyak és törekvések, és az a lélek, aki talán aeonok múlva ébred fel, elölről kezdheti, az értelem ABC-jénél a kibontakozást olyan rideg törvények nyomása alatt, hogy a tudattalanul elkövetett rossz következménye azonnal figyelmeztesse őt, ha helytelen irányba indul. Csak így, csak ilyen újjáteremtési móddal lehet azokat, akik a rosszban megrögzöttek, újra a fejlődés, az evolúció, – mondjuk a mi nyelvünkön – az üdvösség útjára vezérelni.
Isten igazságosságával, Isten végtelen szeretetével, jóságával és bölcsességével tehát nemcsak összefér, de mindezekből a tulajdonságaiból szükségképp folyik, hogy el kell következnie annak az időnek, amelyről a mi Urunk azt mondotta, hogy elválasztja a juhokat a kosoktól, és jobb keze felé állítja az egyik, bal keze felé a másik csoportot. És akiket a bal keze felé állított, azokat elküldi az „örök” gyötrelemre. Ez az örök gyötrelem jelent a szellem számára egy úgynevezett örökkévalóságig tartó halált, amikor a szellem nem munkálkodik, hogy azután a Messiás újjáébressze őket, s új fejlődés, új világosság felé vezesse ugyanazzal a szeretettel, amellyel a régi iskolában, a Földön vezette, de ahol már további haladás nem volt lehetséges számukra.
Szükséges ezzel a kérdéssel foglalkoznom, kedves embertetvéreim, mert gondolatokat és érzéseket olvasok a lelkekben, amelyeket amelyeket szükségesnek tartok leszerelni. Magatok is be fogjátok látni abból, amit elmondandó vagyok, hogy ebben a kérdésben is ugy, mint minden egyéb kérdésben, tisztán kell látni, mert a tévedés homályt vet a haladás útjára.
Isten szeretete, kegyelme és bölcsessége milliószor és milliószor megnyilatkozott már ugyanezen a módon. Tekintsetek csak fel – ti emberek, akik annyira szerettek állandóan a földre tekinteni – egy derült éjjel az égre és lássátok meg magatok felett azt a sok-sok ezer csillagot. Hiszen ezekről tudjátok, hogy mind lakott világok, szellemek lakóhelyei, amelyek szintén a bukás következtében jöttek létre és egyenkint váltak ki valahonnan, ahol azok a szellemcsoportok, amelyek ezeken a lakott világokon élnek, további fejlődésük feltételeit már nem találhatták meg.
Azt mondjátok, Isten nem lehet olyan kegyetlen, hogy az egyik csoportnak további előmenetelt és boldogabb létet, a másik csoportnak pedig dermedtséget és halált szánjon.
Embertestvéreim, valójában nem is Isten teszi ezt, hanem teszik ezt önmagukkal a szellemek. Megkísérlem megértetni veletek, hogyan. Az Isten szellem, aki önmagából teremtette a szellemeket. Isten gondolatokat és érzéseket teremt, amelyeknek Ő kifogyhatatlan és örök forrása. Ezek a gondolatok és érzések, mint szellemi egyéniségek lépnek bele a világba és az életbe.
Az Istennek, a Teremtőnek ezt az attribútumát a maga parányiságában a teremtett szellem is magával hozza. A szellem is teremt gondolatot és érzéseket. A tisztább, jobb érzésű, haladottabb szellem tisztább, nemesebb gondolatokat és érzéseket sugároz ki magából. Ezek az ő teremtményei, ezek a gondolatok és érzések, mint erők, köréje sereglenek, és fluidokat képeznek. A fluid már bizonyos értelemben anyagnak tekinthető. Ezek a fluidok, amelyeket a szellem az ő gondolat- és érzéskisugárzásaival így megteremt, képezik az ő ruháját, az ő otthonát, s egyben a rendelkezésére álló eszközöket a további tevékenységre. A tisztább és magasabb szellem tisztább és igazabb érzéseivel és gondolataival felemelő, finom, – hogy földi szavakkal éljek, mivel másféle szavakkal élne nem tudok – légies fluidokat termel, amelyek minden legkisebb érzésrezdülésének engedelmeskednek, amelyek őt, mint fehér burok veszik körül.
A mélyen bukott szellem, akinek lelkében az ellenszegülés érzései ütöttek tanyát, teremtőképesség nél fogva szintén gondolatokat és érzéseket bocsát ugyan ki magából, és ezek az érzések és gondolatok is fluidokat termelnek, de ezek a fluidok nehéz, sűrű, sötét színű tömeget képeznek, amely az alantas szellemet, mint perispirit, mint a szellem hasonmása, majdnem, mint maga a földi test veszi körbe. Merev, nehezen hajlítható, akaratának nem engedelmeskedő, hanem az ő belső fogyatékosságait nagyon is szemléltetően feltüntető vastag páncél ez, amelyben a szellem természetesen nem érzi jól magát. De ő maga teremtette ezt, ez az ő hajléka, ez az ő otthona; ezek azok az erők, amelyek őt körülzárják.
Nos, testvéreim, mindezeken az erőkön kívül érvényesül még egy erő: Isten kegyelmének ereje, (mert hiszen egy kegyelmi korszakban él ma a Föld, amikor az Isten ereje, Isten kegyelme fokozottabb mértékben sugárzik alá a bukott, küszködő, az érés előtt álló földi szellemseregekre), és ez a kívülről jövő örök erő áthatja azokat a burkokat, amelyeket a szellemek maguk körül teremtettek. Mivel pedig ez az erő tiszta és igaz: ennélfogva az alacsonyrendű szellemeknek sűrű burkait bizonyos mértékig felhígítja, s benne a szellemnek bizonyos kis mozgási szabadságot biztosít.
Mihelyt azonban ez a kegyelem visszavonul – pedig ez a kivételes kegyelmi korszak nem fog örökké tartani – akkor ezek a sűrű burkok, ezek a nehéz testek, fluidtestek, amelyeket a mélyen bukott szellemek teremtettek maguknak, összezárulnak, megsűrűsödnek, s a saját súlyuknál és annál a vonzásnál fogva, amelyet rájuk a benne élő alantas szellemek gyakorolnak, magukba zárják őket, és az öntudatuk el fog veszni, még mielőtt a földi, anyagi világban az elkülönülés bekövetkeznék. Ők zárják be önmagukat, és nem Isten hatalmi szava zárja be őket. Mihelyt Isten kegyelme átengedi terét a törvénynek, a törvény automatikusan érvényesül, és mindenki azt aratja, amit vetett.
A ti írásaitokban az van írva: „Térjetek meg, mert az idő közel van”. És amikor azt mondjuk, hogy az idő közel van, ez nem azt jelenti, hogy az idő távol van, és talán évezredek állnak még rendelkezésetekre. Gondoljatok csak arra, hogyha mi leszállunk közétek, és emberi szervezettel, emberi aggyal, emberi nyelvvel próbáljuk előttetek érzékelhetővé tenni azokat a szellemi igazságokat és szellemi történéseket, – amelyeket, óh, bár tudnánk közvetlenül a lelketekbe beültetni! – akkor mi számolunk az emberi felfogással, az emberi fogalmakkal addig a rövid ideig magunk is mint emberek gondolkozunk és csak úgy tudjuk megközelítőleg ecsetelni előttetek azokat az igazságokat, amelyeket a szellem a szellemnek közvetlenül is át tud adni az esetben, ha a szellem nyitva áll számára és ha köztük kevés fokozati különbség van.
Tehát amikor azt mondjuk nektek, hogy az idő közel van, emberi fogalmak szerint kell azt érteni, úgy, mint ahogy az már régebbi kijelentésekben is írva van és mondva volt. Közel van! Tekintsetek csak körül, és lássátok meg, hogy a gabona már készen áll az aratásra, és lássátok meg azt a már emberi szemmel és értelemmel is megállapítható óriási elkülönülést, ami a juhok és a kosok között mutatkozik! Nézzétek meg, hogyan tömörül az egyik táborba a hívők és hitre szomjazók csoportja – mindegy, akármilyen néven, címen, kategóriában és bármely keretek közt – és hogyan távolodik el tőle a másik csoport, azoknak a csoportja, akik igyekeznek az Istennel szembehelyezkedni, akik még a templomokat is elveszik azoktól az egyszerű hívő lelkektől, akik csak ott tudnak Istenhez felemelkedni, mert azt hiszik, hogy Isten csak kézzel épített templomokban lakik. Már ott tartanak, hogy megtiltják még Isten nevének a kiejtését és az Istenhez való imádkozást is! És ez nem pusztán abban az egy országban van így, ahol ez uralkodó rendszer lett. Ez így van mindenütt, azzal a különbséggel, hogy egyebütt a társadalmi felfogásban van így és nem a hatósági intézményekben.
A kivételes kegyelem napja még süt, de nem fog örökké sütni. Ez a kivételes kegyelem hozta létre ezt a kinyilatkoztatást is, amelyet a szellemek hoznak tinektek, amiről már egyszer mondtam, hogy nem a föld fejlettségének folyománya, hanem magasabbrendü világok közlekedési módja. Isten végtelen jóságában, atyai irgalmában, amellyel lehajol mélyen elesett gyermekeihez, elmegy csaknem a személyes közlekedés lehetőségéig akkor, amikor szellemgyermekeit elküldi, hogy emberi szavakkal is beszéljenek azoknak az embereknek, akik a test páncéljából nem láthatnak bele a szellemi világba, hogy arról rotációs szekérről minél többeket tudjon még megmenteni, hogy minél többen igyekezzenek annak eléje kerülni, hogy előresegítsék azt, ahelyett, hogy visszahúznák.
A harmadik kijelentés, amely a kegyelmi korszaknak eszköze, Isten egészen külön, speciális ténye, amely maga sem tart már soká. A spiritizmus létezni fog talán mindvégig, és lesznek még “tudósai” is ennek az új igazságnak és lesznek “eszközei” bőségesen. Azonban azok a kijelentések, amelyek új igazságot hoznak az embereknek, amellyel felnyitják a látni vágyó szemeket, már csak rövidéletüek lesznek, egészen rövidéletüek, és a továbbiakban meg kell élni abból a táplálékból, ami az alapvető kijelentésekből mint igazság elősugárzik. Meg kell élni s fel kell használni éppen úgy, mint ahogy a Krisztus által hozott mennyei igazságokat az Ő egyszerű, tanulatlan tanítványai adták tovább az utánnuk következő nemzedékeknek. Mert jól lehet az azóta elmult hosszú századok kitermeltek tudósokat, katedrákat, professzorokat seregszámra azoknak a tudományoknak a tanítására, amelyek kisarjadzottak abból a pár lapból álló evangéliumból: de a megváltást nem a tudósok, nem a katedrák, nem a professzorok hozták az emberiségnek, hanem hozta a názáreti ács fia, és hozta az a tizenegy egyszerű, szegény, két keze munkájából élő ember: az Ő tanítványai.
Eképpen az Istennek ez az új kegyelmi kijelentése is ki fog termelni “tudósokat”, akiknek tekintélyük lesz a többi ember előtt és könyvek tömegeit, amelyek hosszasan fogják magyarázni ezeket az egyszerű igazságokat. De nem ezek a “tudósok” és nem azok a könyvek fogják megváltoztatni azokat, akik még megválthatók lesznek, hanem az a néhány alapvető kijelentés, amelyet egyszerű, névtelen szellemek minden hangzatos külső cím és rang nélkül hoztak a tanulni vágyóknak, akiknek füle nyitva volt a hallásra és szeme a látásra.
A harmadik kijelentés és a kegyelmi idő, amely megszülte, el fog múlni, és akkor bekövetkezik az, amiről az Úr Jézus szólt és a ti tudományotok alapvető kijelentései is szólnak. Be fog következni nemcsak a lelkek elkülönülése, de az anyagi világ átalakulása is azért, hogy azok, akik Istennek szolgáltak, egy magasabb rendű, egyszerű, igaz társadalomban élhessenek, ahol alapvető becsületbeli kötelesség lesz az, amit az Úr Jézus Krisztus kijelentett: Ne tégy másnak olyat, ami neked rosszul esnék.
Ez lesz a törvény ebben a társadalomban. De erre nem írott paragrafusok fogják rákényszeríteni ennek a társadalomnak a tagjait, hanem ez a törvény minden egyes tagnak a lelkébe mélyen bele lesz vésve; olyan erőteljesen, mint ahogy a két kőtábla a tízparancsolat bele volt vésve, melyet Isten maga vésett bele. Ezt a törvényt is Isten Maga vési bele minden egyes gyermekének lelkébe, aki ennek az új társadalomnak tagja lesz, azzal a meghálálhatatlan kegyelemmel és irgalommal, amelyet minden egyes szellemgyermeke felismer akkor, amikor rájön arra, hogy ő magától semmire sem képes, és megérti, hogy mindent az ő érdeme nélkül, egyedül az Isten kegyelme és irgalma adott neki. Mert amikor megértette, hogy ezért Istennek mivel tartozik, akkor kitörölhetetlenül belevésődik a lelkébe az a parancs, hogy senkinek olyat ne tegyen, ami neki magának rosszul esnék, ha más tenné azt vele. Azon fog igyekezni ennek az új társadalomnak minden egyes tagja, hogy ezt a parancsot, amennyire lehet, túl a követelményen, egészen az áldozatig teljesítse.
Képzeljétek el ezt az új társadalmat, amelyben nem lesz bíróság, mert ott nincs bíráskodni való. Ahol mindenki a másiknak a legjobbat igyekszik tenni; nem lesz katonaság, mert minek oda katonaság, ahol senki senkinek ártani nem akar. Nem lesz rendőrség, mert hogyan kellene a rendet őrizni ott, ahol azt senki megbontani nem akarja. És nem lesz az a szörnyű sok, terhes és nehéz intézmény, amelyet ezen a szegény földi világon és az ehhez hasonló mélyen bukott világokon a rajtuk alantas szellemek rossz gondolatai, rossz érzései és gonosz akarat megmozdulásai hoztak létre.
Képzeljétek csak el élénken ezt az új társadalmat! És ha elképzeltétek, akkor gondoljátok el, hogy ilyen társadalomba csak nem lehet bebocsátani azokat, akiknek minden törekvésük az volt: megrövidíteni másokat, és magukhoz ragadni mindent. Ezt a két kategóriát szét kell választani; úgy az előbbi, mint az utóbbi csoportnak a fejlődés további feltételeit egy új kezdéssel kell megadni.
És ha elképzeltétek ezt az új társadalmat, akkor kérdezem, nem kívántok-e tagjaivá válni? Persze, hogy kívántok! És tagjaivá is lehettek.
Higyjetek el nekünk két dolgot. Higyjétek el először is azt, hogy mi a lelkünk legmélyéből eredő szeretettel szeretünk benneteket és ez a mélységes szeretet minket mindenre képesítene, hogy titeketelesettségetekből felemeljünk. Azután higyjétek el nekünk, hogy azokat az igazságokat, amelyeket nektek hozunk, nem azért hozzuk, hogy innen eltávozva azt mondjátok: “szép manifesztáció volt”, hanem azért, hogy megvalósítsátok; mert ezek hasznosítható, gyakorlati igazságok.
Ezért igyekeztem most is határozottan rámutatni a dolgokra, emberi fogalmak szerint, majdnem évszámokkal fejezve ki magamat. Az a célunk, hogy bejussatok ebbe az új társadalomba. És bár ehhez erőfeszítésre lesz szükség, de ez az erőfeszítés nem olyan keserves munka, mert a legkisebb eredmény is boldoggá tesz majd benneteket.
A munkát azonban kezdjétek el még ma, és nem holnap. Ne gondoljátok, hogy még tízezer esztendő van hátra, és megszámlálhatatlan testet öltés lehetősége, mert ismétlem nektek: az ítélet közel van.
Tehát azt mondom nektek, tegyetek meg mindent, hogy a ti egyéniségeteket kibontsátok abból a burokból, amelybe bűneitekkel beburkoltátok.
Bátorításul már most megmondom nektek, hogy azért, mert ennek a harmadik kijelentésnek katonáivá, szolgáivá, híveivé szegődtetek, ha lelketek minden erejét megfeszítitek – ami nem jelent akrobata mutatványokat – egyetlen élet alatt, még ebben az életben – pedig már nem vagytok gyermekemberek – nagyon sokat elérhettek. A helyesen megválasztott mód, a helyesen megválasztott út messzire vezethet benneteket; sokat lehánthattok magatokról abból a sűrű burokból, ami a ti egyéniségeteket takarja. És ha a leghatalmasabb fegyvert: a hitnek fegyverét és a leghathatósabb védelmi eszközt: az alázatosságnak pajzsát kezetekbe ragadjátok és soha le nem teszitek: ez az egyetlen élet, amelyet most éltek, éltalatok nem is remélt boldogító gyümölcsöket teremhet számotokra, úgy, hogy akkor, amikor átjöttök ebbe a világba, megsemmisülten borultok le az Úr előtt, látván azt, hogy milyen piciny volt a ti munkátok, amellyel az eredményt elősegítettétek és milyen óriási olt az Isten kegyelme, amely benneteket felemelni segített.
Akkor a lelketekben az az alázatosság, amelyet itt a földön kell gyakorolnotok, a megszégyenülés árán hatalmas erővé növekszik és a lelketek egyszerre megtelik szeretettel Isten iránt és szánalommal azok iránt, akik szenvednek és akik nem látják még a világosságnak azt az örömét, amelyet ti látni fogtok.
Bontsátok ki egyéniségeteket, embertestvéreim! De ez az egyéniség kibontakoztatás ne jelentse azt, hogy: “én, ember, hatni, erőt kifejteni akarok”, éppen ellenkezőleg: ne igyekezzetek jóvátenni semmit ( azaz ne higyjétek, hogy a jelen szenvedéseivel jóváteszitek a múltnak bűneit) és ne számolgassátok azt a jelentéktelen kis munkát, amelyre képesek vagytok. A szenvedéseket tekintsétek úgy, mint kamatozó tőkét, mintha azokkal kiegyenlíthetnétek a tartozásotokat!
Bontsátok ki egyéniségeteket, embertestvéreim! De ez az egyéniség kibontakoztatás ne jelentse azt, hogy: “én, ember, hatni, erőt kifejteni akarok”, éppen ellenkezőleg: ne igyekezzetek jóvátenni semmit ( azaz ne higyjétek, hogy a jelen szenvedéseivel jóváteszitek a múltnak bűneit) és ne számolgassátok azt a jelentéktelen kis munkát, amelyre képesek vagytok. A szenvedéseket tekintsétek úgy, mint kamatozó tőkét, mintha azokkal kiegyenlíthetnétek a tartozásotokat!
Mindezeknek az ideje elmúlt; menteni, amit lehet! Kapaszkodjatok bele mind a tíz körmötökkel a kegyelembe, amely ingyen adatik nektek, ha kéritek, és ha arra magatokat alázatosságotokkal érdemessé teszitek. Kapaszkodjatok bele egész lelketekkel az Úr Jézus Krisztus, aki ezt az egész földet a rajta lévő szellemsereggel felfelé, mindig magasabb régiókba igyekszik emelni.
Úgy bontsátok ki az egyéniségeteket, hogy tudatosan vessétek le azt a sűrű, vastag burkot magatokról, amely ezt az egyéniséget takarja, hogy az Isten kegyelmi világossága közvetlenül érhesse a szellemeteket. Mert ha ez a kegyelmi világosság belesugárzik a lelketekbe, a szellemetekbe, ez megtöltheti azt szeretettel, jósággal, alázatossággal, és azzal az erővel, amely nélkül szűkölködtök, és amelyet ti magatokból kitermelni, akárhogyan is erőlködtök is, Isten nélkül, képtelenek vagytok.
Tehát, hagyjátok el a ti emberi éneteket, és szellemi énetekre fordítsátok tekinteteteket. Ne kedvezzetek a ti embereteknek, hanem engedjétek levegőhöz és szóhoz jutni a ti szellemeteket. Legyen hitetek; ami azt jelenti, hogy tartsátok igaznak azt, amit Isten ígér, és ne tartsátok igaznak azt, ami közvetlenül a szemetek előtt van, és kívánatos. Mert az igaz ember hitből él, a hit pedig nem más, mint az Istenhez való pártolás. Legyen hitetek, legyetek alázatosak, legyen reményetek, és ne engedjétek magatokat elcsüggeszteni a múlt sötét árnyaitól, mert ezt a csüggedést is a sátán, az ellenszegülés igyekszik belopni a lelketekbe.
Kezeteket az eke szarvára tettétek, ne nézzetek hátra, de nézzetek előre, mert előttetek megy Krisztus az ő ragyogó fehér ruhájában; és ha mindig előre tekintetek, akkor nem fogjátok Őt szemetek elől téveszteni, hanem keresitek az ő ragyogó lábnyomait, és azokon a ragyogó lábnyomokon haladva eljuttok abba a relatív mennyországba, amely a Föld törekvő szellemeire vár.
Az Úr Jézus Krisztus nevében köszöntöttelek titeket: az Úr Jézus Krisztus nevében búcsúzom tőletek: igyekezzetek az övéi lenni!
Forrás:
Az utolsó óra munkásaihoz – Szellemi tanítások Pál médium útján – I. kötet - Az utolsó ítélet (155-169. old.)
Kiadó: Szellemi Búvárok Pesti Egylete, Budapest, 1933