Maya próféciák

 Kép forrása: Pinterest.com

Maja próféciák. Egy elveszett civilizáció megfejtett titkai

Miután Adrian G. Gilbert a "The Orion Mystery" című könyvében (Robert Bauvallel közösen) megírta a csillagokkal kapcsolatos, újfajta elképzeléseit az egyiptomi piramisokról, megismerkedett egy megszállott kutatóval, Maurice Cotterellel, aki egy maja szarkofágfedél rajzolatai, valamint a napfoltciklusok elemzése alapján próbálta megfejteni, hogy miért is omolhatott össze a maják civilizációja. Így állt össze e kötet szerzőpárosa.

Cotterellnek radikális elképzelései vannak nemcsak Amerika történelmével, de az egész emberiség jövőbeli sorsával kapcsolatban is. Sokan abban bízunk, hogy ha abbahagyjuk a környezetszennyezést és visszatérünk egy természetes életmódhoz, miközben persze leküzdjük a túlnépesedést, akkor talán megússzuk, szóval elméletben lehetségesnek tartjuk, hogy az emberiség harmóniában éljen a bolygójával. De mi van, ha ez egyáltalán nem az emberiségen múlik, ha léteznek olyan kozmikus tényezők, amelyeket nem tudunk befolyásolni. Cotterell úgy gondolja, és a maják példájával igazolja, hogy a civilizációk felemelkedését és hanyatlását nem önmaguk, hanem a Nap szabályozza.

Számos könyv jelent már meg a maja civilizációról, de eddig senki sem volt képes megfejteni sajátos kettős naptárukat. A könyv részletesen foglalkozik vele, hogy miért dolgoztak ki olyan összetett rendszereket az idő mérésére, mint a "hosszú időszámítás". A maják nemcsak a napok számolásával mérték az időt, kiváló csillagászok is voltak. A klasszikus maja templomok bejáratait, tetőzetét, a maja boltívet, illetve különleges stílusjegyüket, az ún. fésűdíszt gyakran úgy tájolták, hogy láthassák bizonyos csillagok felkelését, delelését és lenyugvását. Vagyis a templomok egyszersmind csillagvizsgálók voltak. Különösen a Fiastyúk, a Merkúr a Vénusz, a Mars és a Jupiter mozgása érdekelte őket. Természetesen a Nap és Hold járását is ismerték, és előre megjósolták várható fogyatkozásaikat. Csillagászati megfigyeléseiket referencia-táblázatokkal kombinálták, így következtettek a jövőbeni történésekre.
 
A maják hite szerint saját korukat három korábbi kor előzte meg, s ezeket a korokat nagy katasztrófák választják el egymástól, amelyekben majdnem minden élet elpusztult. A híres azték naptárkő közepén Tonatiuh, a kinyújtott nyelvű napisten látható, körülötte pedig az elmúlt korok istenei. Cotterell felismerte, hogy Pakal maja király sírjának fedőlapja is hasonló jelentőségű: a szarkofágfedél ábrái feljegyezték a világtörténelem fő eseményeit, melyek a maja mitológiával kapcsolatosak, és bizonyos értelemben szent teremtéskönyvüket, a Popol Vuhot illusztrálják. Az emberiség születéséről szóló tündérmese mögött valószínűleg egy mélyebb értelem rejtőzik, egy katasztrófatörténet mitológiába csomagolva. De hogyan függ össze mindez a maja kultúra hirtelen bekövetkezett hanyatlásával?
Ez a titokzatos nép, amelynek magas fokú civilizációra utaló emlékei Közép-Amerika őserdeinek mélyén rejtőzködnek, több mint kétszáz éve foglalkoztatja a tudósokat, a felfedezőket és az írókat. A szemlélőket csodálattal tölti el piramisaik, templomaik és palotáik tökéletessége, ma pedig már a kőbe vésett feliratokat is kezdik megfejteni. A maják a korai kezdetektől a hozzávetőlegesen isz. 600-800 között volt aranykoron keresztül a posztklasszikus kor végéig - amely még néhány évszázadon keresztül tartott - számtalan világraszóló remekművet hoztak létre. Azután éppoly rejtélyesen, ahogyan felbukkantak, el is tűntek a történelem színpadáról. Valamilyen esemény következtében civilizációjuk összeomlott, városaik elnéptelenedtek. Az általuk lakott terület nagy részét újra visszahódította az őserdő, mígnem a romokon előbb a toltékok, majd az aztékok emeltek újabb városokat, megőrizve elődeik tudásának egy részét, így a mitológiát és a csillagászati ismereteket is.
A maják számára a legnyugtalanítóbb dolog a Nap volt, ezért Cotterellnek pontos információra volt szüksége arról, hogy mi történt a Nappal ezekben a régmúlt időkben. Kidolgozott egy elméletet a napfoltciklusok és az azték és maja naptárak "hosszú szám"-mal való időmérésének összefüggéseiről. Valószínűsítette, hogy a maják "szuperszáma" azonos a Nap mágneses terének elmozdulási vagy megfordulási periódusával, ugyanakkor összefüggést talált a naptevékenységi ciklusok és az emberi termékenység között is.

Lehetséges volna, hogy a maják, akik bámulatba ejtő civilizációs eredményeik ellenére kőkorszakinak tűnő körülmények között éltek, ilyen pontos tudással rendelkeztek volna a napfoltokról? Valóban voltak emlékeik a mítoszaikban feljegyzett hatalmas tragédiákról, amelyek majdnem elsöpörték az emberiséget (vízön, jégkorszak stb.)? És valóban képesek voltak arra asztrológia, numerológia, álmok vagy bármi által, hogy jóslatokat készítsenek a jövőről? E kötet szerzői időt, fáradságot, költségeket nem kímélve járták végig Közép-Amerika régészeti lelőhelyeit, szembesítették egymással a maják előtt és után élt népek hitvilágát, s a transzatlanti hagyományok és Atlantisz bizonyítékainak nyomon követésével új összefüggéseket tártak fel az emberiség egykori közös tudásáról is. Ha ez némileg választ ad is a múltra, de mi a helyzet a jövővel?

Cotterellt a maják pusztulásával kapcsolatban elsősorban az érdekelte, hogy ők látható módon előre jelezték a Nap mágneses terének megfordulását, ismerték annak a termékenységre gyakorolt negatív hatását. A termékenységrítusokkal kapcsolatos megszállottságuk és az, hogy személyes véráldozattal szolgálták a Napot és a Földet, magyarázható mind a születési arány csökkenésével, mind a tragikus csapadékhiánnyal. A szoláris ciklusokat tovább követve a ma időszakig feltűnik, hogy hasonló klimatikus változásoknak vagyunk már tanúi, és az egész bolygó felszínén megfigyelhető az elsivatagosodás. A szerzők utalnak Immanuel Velikovsky történész fejtegetéseire, aki szerint a Földet elpusztíthatja tűz, víz, szél és vulkanikus eső is. Ez mind hasonlít ahhoz a képhez, amely a maja mitológia négy korszakának véget vetett. Az ő napfolttevékenység-kutatásai és a maja jövendölés az ötödik korszak végéről a Föld mágneses térfordulásával köthető össze. Ez és az ehhez társuló kataklizmák szerinte isz. 2012 táján fognak bekövetkezni. A szerzők is hasonló következtetésre jutnak: A maják időszámítása szerint a legutóbbi korszak kezdete Vénusz születése volt, Ketzalkoatl csillagáé, ie. 3114. augusztus 12-én. A korszak legutolsó napja 2012. december 22., amikor kozmikus kapcsolat jön létre a Vénusz, a Nap, a Fiastyúk és az Orion között, mivel csak a Vénusz "született" az előző dátum idején, most pedig majd szimbolikusan "meghal". Ha a jóslatok igaznak bizonyulnak, ez lesz a valaha ismert legnagyobb katasztrófa az emberiség történetében. Edgar Cayce, a századunk első felében élt látnok, erre az időre teszi az elsüllyedt kontinens, Atlantisz felemelkedésének lehetőségét, de más jelentős változásokat is jósolt.

Cotterell napfoltelmélete magyarázatot kínál az okokra: a Nap mágneses mezejének változása váltja ki a Föld mágneses terének megfordulását, és az ezzel járó kataklizmákat. Szoláris-genetikai elmélete (amely úgy látszik, valaminek az újrafelfedezése), ha a legcsekélyebb mértékben is helytálló, akkor bolygónk minden lakója számára sorsdöntően fontos.

Az Idő szívverése


Mi is az idő? Egészen egyszeru kérdésnek tunik, hiszen minden nap találkozunk vele, percek, órák, napok és évek formájában.

Mi a legjellemzőbb rá? Az, hogy telik. Folyamatosan, egyenletesen, soha vissza nem térően, mint ahogy oly sokáig gondoltuk róla, avagy mégsem ennyire egyszerü? Einstein óta egy kicsit elbizonytalanodtunk, hiszen kiderült, hogy mégsem olyan egyenletes, nem is egészen folyamatos, időt, talán azt sem lehet mondani, hogy soha vissza nem térő.

Nézzük a csillagokat: különböző korokból és időkből való képeket látunk. Távolságuktól függően ezer, tízezer éve látjuk őket, lehet, hogy nem is léteznek már, de fényük itt nálunk még világít. Ez a mi jelenünk, amit csillagok múltja vesz körül.

Volt egy nép, amely igen nagy gondot fordított az idő számításra. Közép-Amerika őserdejében éltek, csodálatos piramisokat, épületeket, városokat építettek, egész jelrendszerrel összekötött kőfaragásokat és festményeket készítettek, aztán úgy i.sz.800 körül éppolyan rejtélyesen, mint ahogy megjelentek, eltuntek a történelem színpadáról. ők voltak a maják.

Ernst Förstemann, német könyvtáros, 1867-ben, a Drezdai Könyvtárban dolgozott, és egy majáktól származó Vénusz táblázatot (a bolygó 584 napos ciklusának a periódusaival), valamint több Hold táblázatot talált. Ezek a táblázatok a várható Napfogyatkozásokat és Holdfogyatkozásokat tartalmazzák, és annyira pontosak, hogy a holdhónapok hosszát csupán 2 másodperc eltéréssel adják meg.

A majáknak kétfajta időszámítási rendszerük volt. Egy mindennapi használatra való, ami rövidebb periódusokkal számolt, és egy hosszabb, ami több tízezer évet ölel át. Volt egy másik adatrendszerük is, amivel 4500 évenként, egynapos kiegészítéssel módosítani lehetett a táblázatokat.

Mire volt jó ez a hosszú időintervallumokra vonatkozó fantasztikus precizitás?

Közelebb jutunk a kérdés megválaszolásához, ha el tudjuk helyezni időszámításukat a mi időnkben. Tudnunk kell, hogy a maják szerint mi most a Nap ötödik korszakában élünk, és hogy szerintük a mostani ember megteremtését négy korábbi emberi faj és civilizáció előzte meg, melyek nagy katasztrófák következtében pusztultak el.

Az ötödik korszak kezdete a "Vénusz születése", aminek a Gergely naptárhoz viszonyított időpontját Joseph T. Goodman kutatásai alapján, Eric Thompson számította ki. Ez az időpont Kr.e. 3113. augusztus 10-e, és mivel egy nagy ciklus 1 872 000 napból áll, 2012. december 22-én ér véget.

1 872 000 nap x 5 világkor = 9 360 000 nap = 25 625 év.

25 625 év = 1 precessziós ciklus. (Ennyi ido alatt tesz meg a Föld egy teljes kört az állatövi jegyekben.)

Adrian G. Gilbert és Maurice M.Cotterel a napfoltciklusokat összevetette a maják időszámításával és igen érdekes eredményre jutottak.

Egy napfoltciklus = 187 év

20 x 187 év alatt a Nap mágneses tere visszájára fordul, ez durván 3740 év. Az erőtérváltás 187 év alatt éri el a minimumot, tehát egy polaritás váltás 2 x 187 év = 374 év.

A polaritás-váltás legutoljára Kr.u. 44o és 814 között következett be, vagyis pont a maják hanyatlásának és kihalásának idején. Ebben az időszakban a Földet több káros sugárzás éri, megnő a genetikai mutációk száma. Most már érthető, miért volt számukra ez az időszak annyira fontos.

A Föld és a Nap poláris és egyenlítői területeinek semleges mágneses eltorzulása = 1 nagy maja ciklus = a precessziós ciklussal = 25 627 év : 5 = 5 125,4 év.

5 125 év = 3113, augusztus 10 + 2012. december 22.

Tudományosan bizonyított tény, hogy a Föld mágneses tere a Nap semleges lemezeinek hatása alatt áll, vele összhangban változik. Az is, hogy a Föld forgástengelye a Nap körüli pályáján a pálya síkjával 23,5 fokos szöget zár be, amely a Nap és a Hold gravitációs hatása

következtében lassan elmozdul. A pólusok a csillagokhoz képest körpályát írnak le. Egy teljes körpálya egyenlő egy precessziós ciklussal, ami 25 627 év.

A maják több rendszer korelációján keresztül, napra pontosan kiszámították az ötödik, vagyis a nagy maja ciklus végét, amikor a pólus eltolódik, esetleg a Föld elhajlik tengelyén, vagy valami más történik?

Erre vonatkozóan több elmélet született.

Terence és Dennis Mckena a "The Invisible Landscape" címu könyvükben, a sámánizmus és a hallucinogén szerek tanulmányozása kapcsán, arról a végeredményrol számolnak be, hogy az emberiség 2012-ben hat napon át részese lesz "a feltámadásnak a fényben".

José Arguelles számításai szerint a 2012-es év a globális civilizáció teljes összeomlását, az anyag átalakulását, a Föld megtisztulását és újjászületését hozza. A következő korszak az információra, a kristályokra és a galaktikus összehangolódásra épül.

Az egyiptomiak hittek abban, hogy a Tejúton (az égi Nílus) keresztül a lélek eléri a Paradicsomot, az Oriont. Egyes értelmezések szerint az egyiptomi piramisok funkciója a lehetett, hogy segítse a fáraót az utazásban. Ugyanez a hitvilág tükröződik több észak-amerikai törzsnél is, akik úgy képzelik, hogy a Tejút mindkét végén kapu van.

Az egyik az Ikrek és a Bika csillagképek között, az Orionhoz közel, a másik az Ekliptika ellenkező oldalán, a Skorpió és a Nyilas csillagképek között.

Hamvas Béla azt írja a Sciencia Sacra c. könyvében: "Az első és Eredeti Szellem-ember (Ádám) megalapítja a béke, a szépség, a rend és a termékenység birodalmát.

Az Ember az ország közepén 9 hidat épített, 6 nagyobbat és 3 kisebbet. A 9 hídból 8 az aranykor végére leomlott és csak egy maradt meg. Ennek a neve: Chinvat, ezen a hídon járnak át a lelkek, akik a földről elköltöznek, és a láthatatlanba visszatérnek. Mostmár csak a Chinvat köti össze a látható és a láthatatlan világot, az Eget és a Földet, az anyagi és a szellemi teremtést."

Lehet, hogy úgy tíz év múlva, kinyílnak a Hamvas Béla által emlegetett kapuk? Elgondolkodtató.

Mi lesz 2012-ben?

A maják behatárolták a Nap ötödik korszakának a végét, úgy is mondhatnánk, üzentek nekünk.

És akár értjük az üzenetüket, akár nem, mindenképpen érdemes elgondolkoznunk rajta. Talán könnyebb lesz elviselni kicsinységünket a hatalmas csillagok alatt.