AMENNYIBEN ÉRTÉKESNEK ÉS HASZNOSNAK TALÁLOD
AZ ANGYALFORRÁS ÍRÁSAIT KÉRLEK TÁMOGASD A MUNKÁNKAT.

KÖSZÖNÖM :) TÁMOGATOM!

Mire számíthatok?…

2018-11-15

Kezdeti tapasztalatok a felsőbb világokban

7ed4b8be75a45a581a4e6445ae49608e.jpg

 

Mire számíthatok?…

Kezdeti tapasztalatok a felsőbb világokban


1.)  Jobb munkába kerülést, mely segíti annak kifejezését, hogy kik vagytok, mi a szenvedélyetek vagy küldetésetek – ezek alapvetően ugyanazok.

2.)  Nagyobb pénzügyi jólétbe kerültök; olyanba, amit egészében még sosem tapasztaltatok meg korábban.

3.)  Az álmaitok nagy része valóra válik.

4.)  Bevonzotok új társat vagy ti és a jelenlegi partneretek olyan kapcsolatba kerültök, mely nem eredményorientált. Szeretitek, csodáljátok egymást és rajongotok egymásért függetlenül mindentől.

5.)  Amint továbbfejlődtök, újraegyesültök az ’ikretekkel’, aki a teljes tükörképe önmagatoknak. Az együttlétetek olyan, mintha magatokkal lennétek és olyan egységet éreztek a Forrással, mint amilyet korábban sosem.

6.)  Nem tűnik úgy, hogy túl sok jelentőséget tulajdonítanátok bárminek és semmi sem tűnik úgy többé, mintha jelentősége lenne. Kifejlődtetek a dráma és érzelmek létezésének Régi útjáról.

7.)  Elveszítitek az érdeklődéseteket az „Új Kor” arénájában.

8.)  TUDJÁTOK azt, hogy minden szükségletek ki van elégítve és mindig is ki lesz.

9.)  Többé nem lesz vágyatok vagy szükségletetek arra, hogy bármilyen dolog megtörténését előmozdítsátok, hogy „megpróbáljatok” vagy „megerősítsetek” bármit. (Értitek és gyakoroljátok a „megengedést” az „elfogadást” a „létezést” és a „szándékot”.)

10.)     Nem tudtok többé összefüggésben lenni a mentális és analitikus folyamatokkal. Most az „érzéssel” vagytok összefüggésben.

11.)     Nem törődtök tovább azzal, hogy mások mit gondolnak rólatok vagy bármi másról.

12.)     Megértitek, hogy nincs helyes vagy helytelen, jó vagy rossz, fekete vagy fehér! Minden csupán VAN. Valójában felfedezitek, hogy a fent az lent, a bal az jobb, a jó az rossz!

13.)     Végül felfedezitek, hogy nincs sötétség, csak Fény. A Fény hiányának megjelenése egyszerűen azért van, hogy egy ellentétet nyújtson, ami arra ösztökél bennünket, hogy azt teremtsük meg, ami valójában jóként érződik. Minden energia mindig ugyanazon irányban halad, támogatva a Fényt.

14.)     Elveszítitek azt a vágyatokat, hogy könyveket olvassatok vagy bármiféle új információt gyűjtsetek, amint már sokkal jobban kapcsolódtok a Forráshoz és „közvetlenül” össze tudjátok gyűjteni létezés, érzés és „tudás” által.

15.)     Az egészségetek nő és/vagy megtapasztaljátok a régóta fennálló fizikai összehangolódás csoda számba menő gyógyítását!

16.)     Minden dologban egyszerűségre vágytok és egyszerű folyamatokat, egyszerű vágyakat és nagyon egyszerű életstílust igényeltek és abban boldogultok!

17.)     Egy áramlást kezdtek megtapasztalni az életre egy lassú, nyugodt helyen, ahol nem szükséges semmi olyat tennetek, amit valójában nem akartok. Minden az öletekbe hullik. Az élet egyszerű dolgai sokkal kellemesebbnek tűnnek és sokkal nagyobb hálát éreztek értük.

18.)     Csak arra vágytok, hogy azt tegyétek, ami a tiétek és többé nem lesz olyan életetek, mely tele van evilági „kötelezettségekkel”. Amikor sok elengedést véghezvittetek, akkor a megtisztult énetekkel maradtok…az isteni kifejeződésetek egy aranyrögével. Ez a hozzájárulásotok az Új Világhoz.

19.)     Egyszerűen tesztek szert mások gondolataira, érzelmeire, vágyaira és szükségleteire, amint empatikussá/telepatikussá váltok.

20.)     Az érzelmeiteket és az élményeiteket kontrollálni tudjátok és a saját világotokat az elmétekkel és szándékotokkal teremtitek meg kétség és félelem nélkül, amint megtisztítottátok önmagatokat minden emberi illúziótól és már semmitek sincs, csupán tiszta szándékaitok mindenek legnagyobb javára.

21.)     A titeket körülvevő dolgoknak és a környezeteteknek kevés hatása van rátok. Nem veszitek magatokra a dolgokat. Semmi sem ér valójában annyit, hogy megzavarja a lelki nyugalmatokat.

22.)     Olthatatlan szomjúságot éreztek a kreativitás iránt. Amint az óriási mennyiségű energia átmegy rajtatok, le akarjátok vezetni valahogy. Jobban otthon érzitek magatokat és jobban összhangban vagytok a Forrással, amikor a szenvedélyeteket végzitek és alkottok.

23.)     Sokat nevettek és sok dolgot szórakoztatónak és viccesnek találtok.

24.)     Élénk szeretetet és részvétet éreztek minden élő iránt. A szeretet és öröm magasabb és állandó állapotait is megtapasztaljátok.

25.)     A pillanatban éltek „határidőnapló” nélkül. A dolgok természetesen bontakoznak ki napról-napra és pillanatról-pillanatra. Minden stressznek vége.

26.)     Hihetetlen mértékű békét éreztek. Észrevehetően nincs jelen a félelem és biztonságban érzitek magatokat.

27.)     A belső gyermek úgy látszik, hogy eltűnt belőletek (a következmények és sebek tekintetében), bár szerettek játszani és bolondozni. Az idő nagy részében csak játszani, játszani, játszani akartok!

28.)     Elkezditek megérteni, hogyan kapcsolódik minden össze. Megértitek, hogy nincsenek hibák.