Végleg megváltozik minden

2020-03-18

Csillagbölcselet

föld tudat.jpg

Kép forrása: pinterest.com

 

2020. március 18.

 

Mától, március 18-ától végleg megváltozik minden. Mindaz, ami már évek óta változik, emelkedik, végre beindul.

 

A Hold ugyanis megérkezik az idei évet meghatározó Jupiter-Plútó közeledő együttállásához, (akikkel most éppen a Mars is együtt halad) végigvonul köztük, mintegy összehozza őket, majd március 20-23 között ugyanezt a Mars is megteszi, vagyis majdnem egy hétig tart az együttállás. Majd innen kilépve Hold és Mars haladnak tovább, Jupiter és Plútó pedig végre április 5-én összeérnek és elkezdik éves közös táncukat. Háromszor fognak találkozni, áprilisban, júliusban és novemberben. Mindezt azért, hogyha elsőre nem érted meg, kapsz rá újabb lehetőséget. Ezzel elindul a szellemi átminősülés. Jupiter az isteni tudatosság, a szellemi vezérlet, aki által valóban megérted miről szól az élet, a létezés, de ő a hit, a törvény, a jog, a vallás, az őszinteség, az igazságosság. Plútó pedig a radikális sorsfordító erő, aki amputálja mindazt, ami nem felel meg a fénynek. Vagyis mindazokat, amiket a Jupiteri dolgokból nem az isteninek megfelelően működtetsz, elveszi. Itt gyökeres változások várhatók. Mind törvényesség, jogszabályok, akár kormány, de a vallás, hit, igazság terén is, viszont ami a legfontosabb, a szellemiség terén. Minden ami nem valós, megszűnik.

 

Az előttünk álló hét ehhez a felvezető.

 

Mindez úgy, hogy még március 20-áig a Nap a halak birodalmában van, vagyis még tart a lezárás, de közben már bontakozik ki az új. Egy abszolút új. Olyan energia indul útjára, ami átír mindent. És olyan elemi erővel érkezik, hogy szinte meg sem tudja várni a lezárást. Ezért nagyon fontos most, hogy befelé fordulj, találd meg a csendet, rakj le, zárj le mindent a múltból, értsd meg hol állsz most, hol tartasz, hogy legyen mire alapoznod az új kezdetet. Örülj tehát, hogy otthon vagy és megadatik mindez.

 

És közben figyeld, hogyan állsz a szellemi vezérlettel, mennyire a felsőbb én vezet, vagy még az egos tudat, a félelem.

 

Ezzel a Jupiter-Plútó együttállással az én olvasatom szerint az történik, hogy a szellemi vezérlet, a Felső Én veszi át az irányítást, háttérbe szorul az ego. Elindul a fény, az isteni bölcsesség általi irányítás. Nyilván az ego mint olyan marad, mert a hétköznapok világában kell, hogy tudd mikor mi a dolgod, de bekerül a helyére, átveszi az élet vezetését, irányítását az isteni tudat. Mindemellett rátalálsz hitedre. Arra a hitre, tudatosságra, hogy isteni vagy. Rájössz, mert ez az energia felébreszti benned, hogy nem csak a fizikai világban való létező vagy, hanem egy örök, áramló erő, aki most éppen a fizikai síkon tapasztal. És nem azért vagy itt, hogy félj, rettegj, hanem hogy a benned élő lobogó tüzet, erőt használd, alkoss vele, megtapasztald egy olyan sűrű energiában, ahol határok vannak, ami máshol ilyen formában nem létezik, hogy határtalan a teremtő erőd. És nincs, aki ebben téged befolyásoljon.

 

Ez alakul át idén. Jupiter ereje segít, hogy megértsd magát a létezést, az életedet, a folyamatokat.

 

Rz a halatomátvétel történik. Innentől ez lesz, kinyílik a szemellenző, máshogy fogod érzékelni, érteni a világot.

 

Csodavilág van ám a színfalak mögött, aki ide bekukkant, nem is akar mást. Ez történik most, a folyamat egész évben kihat, de a decemberi napfordulat után már ez lesz az irányadó, amikor Szaturnusszal együtt elindítják az új időszámítást.

 

Ugyanis Szaturnusz megvárja Jupitert. Ő ugyan már előre haladt, jelenleg a Sas energiamezejében jár, akit holnap, március 19-én aktivál a megérkező Holddal. Mintegy előkészítik a terepet a kiemelkedéshez, hiszen a Sas a földi, karmikus világból emel ki. És ahol Szaturnusz jár, ő ott tanít. Mivel a Sas csillagaiban lesz egész évben (kicsit majd visszalép a Nyilasba), tulajdonképpen azt tapasztaltatja meg veled idén (miközben Jupiter a szellemi átminősülést végzi), hogy hogyan tudsz kiemelkedni a karmikus világból. De megvárja Jupitert, a Sas alfa csillagánál állnak majd együtt a téli napforduló pillanatában, mikor a fény születik, hogy innen közösen lépjenek be a Bak csillagaiba, és együttes erővel indítsák útjára mindazt amit az előző két évben megtanultak, átminősítettek, és adják a kezedbe mindezt a tudást. Az istenit. Miközben a Neptunusz belép az Egység birodalmába. Valóban csodavilág vár ránk.

 

Miért az van kint mégis amit most érzékelünk?

 

Nyilván nem véletlen. Azért, hogy ne vedd észre a közeledő változást, maradj irányítható. Mert ha az isteni vezetés vezérel, tud téged bármilyen földi hatalom irányítani? Pont az ő félelmük nyilvánul meg a jelenlegi helyzetben. Ha a szíveddel olvasod ezt most, megérted. Ami kint történik nem biztos hogy mind valós, sok benne a tudatos manipuláció. Az a lényeg bedőlsz-e neki. Lehet járvány, lehetsz bekorlátozva, jöhet a karantén. De ez most téged tényleg befolyásol? Hiszen végtelen áramló vagy. Inkább csodálatos lehetőséget ad arra, hogy elkezd végre felismerni, hogy milyen csodavilágban élsz. Gaja Földanya szeretete ölel át téged. Védelmez, táplál, otthont ad neked. És te, a végtelen létező, most itt kaptál lehetőséget a tapasztalásra, az életre. Te, aki határtalan teremtő erővel rendelkezel, most az ő vendégszeretetét élvezed. Eljött a pillanat, hogy elkezd visszaadni ezt a határtalan szeretet azáltal, hogy alázatos vagy, a dolgokat nem úgy veszed hogy jár neked, hanem inkább megköszönöd, hogy lehetőséget kaptál arra, hogy kapj belőle, és vigyázol rá. Hiszen ahogy te éled az életed, teremtesz, azt a világot hozod létre, alakítod. Akkor is ha isteni (Gaja), és képes magát megújítani, magát megvédelmezni.

 

Amire én buzdítani tudok mindenkit, az a szeretet.

 

Hogy szeresd magad, szeresd a társad, a többieket, az életet, a létezést, a Földet, a mindenséget. Hiszen a szeretet az egyetlen irányelv, ami mindent működtet. Minél tudatosabban így élsz, sokkal boldogabb, és örömtelibb lesz minden, és a hasonló helyzetek, amiben most benne vagyunk, nem tudnak teret ölteni. Ha ezt most megérted, és elkezdesz eszerint változni, az év további részében már nem vár rád ilyen és ehhez hasonló helyzet, sőt, ebből is mihamarabb ki tudunk jönni. Csak rajtad múlik. Kezdd el most.

 

 

Tóth Gabriella - Csillagtenger